A kormány és sok gazdasági szakértő mai gazdasági nehézségeinkben is nagy reformalkalmat lát. Én, a radikális reformok híveként, nem osztom ezt a véleményt. A súlyos válság, amelybe kerültünk, olyan veszélyekkel jár, amelyeket most a jó reformok is súlyosbítanák. Ami pedig a kormány eddig megismert reformterveit illeti, azokat nem tartom sem gazdasági, sem szociális szempontból jóknak, és az időhiányra, valamint a kormány politikai gyengeségére tekintettel nem is gondolom, hogy most lehetőség lenne jó reformok megvalósítására.

Az időhiány a kisebbik baj. Nem a parlamenti ciklus végéig, hanem csak idén június elejéig lehet számolni. Úgy tűnik, addig szeretnék elfogadtatni a javaslatokat az Országgyűléssel. Ahol azután (az európai parlamenti választáson várható súlyos vereséget követően) bizonyára nemcsak többsége, de erős kisebbsége sem lesz a kormánynak semmiféle komoly javaslat elfogadtatásához. A kormány népszerűtlen, és a mögötte álló MSZP belefáradt a meg sem valósított reformokba és még inkább a két és fél év óta kényszerűen folytatott restriktív gazdaságpolitikába.

Ezért a javaslatok eleve elkerülik az igazán mélyreható változtatásokat. Nincs szó szerkezeti átalakításokról; szinte csak automatizmusok szerencsés és jórészt ideiglenes hatására csökkennek az állami kiadások (pl. a gázárcsökkenéssel kevesebb lesz a lakosság ide kapcsolódó támogatása). Megmosolyogtató az a büszkeség, amellyel a kormány ezekről a csökkenésekről beszél. Arról viszont annál nagyobb a hallgatás, hogy a közszféra reálbércsökkentése (is) csupán ideiglenes "vívmány". Amelyet mélyebbre ható átalakításokkal kellene kiváltani - ha ez nem történik meg, akkor a költségvetési egyensúlyjavítás is tiszavirág-életű lesz. Sok minden kerül tehát a szőnyeg alá. Így végül a "20 év legnagyobb reformja" nem sokkal több, mint az adó- és járulékkulcsokkal való zsonglőrködés - legalább annyi kárral, mint amennyi haszonnal.

A deklarált fő cél elvben helyes és fontos: a munkát terhelő, túlzottan magas adók és járulékok csökkentése. Ennek ellensúlyozására emelkednek a termékadók: az áfa és a jövedéki adó. Adógazdaságtanban azt tanítjuk, hogy a termékadó (a torzításokkal járó jövedelemadókkal szemben) jó adófajta. De vigyázzunk: csak akkor jó, ha minden terméket (és szolgáltatást) egyforma mértékben terhel. Ami sajnos nemcsak a jövedéki adónál, de az áfánál sem teljesül, főleg, ha a nagyon könnyen átjárható határaink túlsó oldalára is áttekintünk. Horvátország kivételével egyik szomszédunknál sincs 20 százaléknál magasabb áfakulcs (de pl. Szlovéniában az élelmiszerek áfakulcsa csak 8,5 százalékos). A kormánynak nyilván nem célja a magyarok bevásárlóturizmusának ösztönzése, de a termékadók emelésével jórészt ezt fogja elérni.

Átgondolatlan az adókedvezmények radikális megszüntetésének ötlete is. Igaz, hiba volt az elmúlt években pl. az üdülésicsekk-üzlet felfuttatása. De ha ez megtörtént, akkor nem lehet azonnali 180 fokos fordulatot csinálni. A szállodaipar mindenképp súlyos válságba fog kerülni; az üdülési csekk megszűnése évi 90 milliárd forint bevétel megszűnésével súlyosbítaná ezt a válságot. Márpedig az üdülési csekk megszűnik azzal, ha járulék- és adókötelessé válik.

A gazdasági problémák mellett, a legsúlyosabb gondot a tervezett intézkedések szociális hatásai jelentik. Az alacsony bérűek nominálisan nem veszítenek, a közepes és magas jövedelműek pedig nyernek a jövedelemadó-változtatásokkal (legalábbis az idén, amikor az adókedvezmények még nem csökkennek). Emellett a közepes vagy annál magasabb jövedelműek között nyilván többen lesznek, akiknek a fizetési borítékjába a járulékcsökkentésből is jut valamennyi. Mindez azt jelenti, hogy az áfateher növekedése inkább az alacsony jövedelműeknek fog reáljövedelem-csökkenést okozni.

A hatás ilyen iránya a gazdasági reform elkerülhetetlen velejárója. Az átlagos és magasabb keresetűeket erősebben kell nagyobb teljesítményre ösztönözni, és ez (átmenetileg) sújthatja a szegényebbeket. A kérdés csupán az, hogy ezt épp most kell-e megtenni. A nemzetközi gazdasági válság fejleményeiről hétről hétre rosszabb híreket kapunk. Ilyenkor a munkájukat el nem vesztők teljesítményösztönzése aligha elsőrendű prioritás. A munkához kapcsolódó adóterhek csökkentésétől most kevés munkahely megtartását remélhetjük. És még kevésbé érvényes rövid távon az amúgy kulcsfontosságú cél: az új munkahelyek teremtése. Hiszen beruházásokra manapság akár kis-, akár nagy vállalakozások, akár kül-, akár belföldiek, alig vehetők rá.

A kormány súlyosan meggyengült politikai pozícióját figyelembe véve nem meglepő - csak éppen nem elfogadható -, hogy a politikai arénában kevéssé képviselt alacsonyabb jövedelmű néprétegekre nézve hátrányos jövedelemátcsoportosítást igyekszik megvalósítani. Hasonló irányzatot mutatnak a nyugdíjakat érintő reformelemek is (a hosszú időtávra kitolt és csak helyeselhető korhatáremeléstől eltekintve). Egy 2007. évi törvénymódosítás tavaly júliusi hatállyal csökkentette az induló nyugdíjakat kb. nyolc százalékkal. Általános értelmezés szerint ezzel azt a sok "szakértő" által képviselt, erkölcsi szempontból nehezen kommentálható javaslatot valósították meg, hogy a már nyugdíjban lévők kapják tovább a 13. havi nyugdíjat, de az újonnan belépőktől el kell venni. Most ugyanazoktól még egyszer elveszik a 13. havi nyugdíjat. Ráadásul ez az elvétel relatíve erősebben sújtja a kisebb (80 000 forint alatti) nyugdíjak várományosait, mint azokat, akik magasabb nyugdíjra számíthatnak. Az előbbiek éves nyugdíjuk nyolc százalékát vesztik el, az utóbbiak ennél kisebb hányadát (a 80 000 forintos plafonértéket). Igaz, van felkészülési idejük. Parlamenti expozéjában Gyurcsány ezzel a (négy és fél hónapos!) felkészülési idővel indokolta, hogy a 13. havi nyugdíj (még egyszer) megvonható az új nyugdíjasoktól, de most sem vonható meg a régiektől.

Persze világos, hogy itt egy nagyrészt szocialista törzsszavazói réteg érinthetetlenségéről van szó. Ettől a mostani reform aligha lesz politikai siker, de ez az MSZP magánügye. De az elhibázott (mert rossz időben, csak rosszul végrehajtható) intézkedések általánosabb társadalmi-politikai hatásai már mindannyiunkra tartoznak.

Nem tudjuk, hol lesz a válság mélypontja, még hány tízezer polgártársunk válik munkanélkülivé. Sokan lesznek elkeseredettek; az adóátrendezéstől várható, elsősorban a szegényebbeket sújtó inflációs lökés ezt súlyosbítja feleslegesen. A történelmi tapasztalat szerint egy mély válság szociális megrázkódtatása irracionális indulatokat emelhet a magas politika szintjére. Ezek az indulatok itt forrongnak köröttünk, és megkezdődött az intézményesülésük is: sorban alakulnak a Magyar Gárda helyi osztagai, és legújabban a rendőrség meg a Fidesz vezetői szintjein is megjelent a cigányozás.

Ilyen körülmények között az ország vezetésének legfőbb teendője a szociális megrázkódtatás enyhítése lenne. De legalább el kellene kerülnie annak felesleges fokozását. Elég sokba kerül nekünk kormányunk eddigi tevékenysége és reformügyi tétlensége. Nem kéne most az árat reformkapkodással emelni.

A szerző közgazdász

- Kicsit el lett hanyagolva, de majd a kezelés segít!