Hiába kapta meg január 12. után másodszorra is a kuratórium elnökségének tíz támogató szavazatát (MSZP-SZDSZ-MDF) a pályázatát újraíró Sztaricskai Tamás, a Vodafone egykori marketingmenedzsere. Nem megy.

Nem megy, mert mindenki fennakad a második lépcsőben, a civil kurátorok hálóján, azokon a szavazó kezeken, amelyek ellen Majtényi László, az ORTT elnöke oly vehemensen, mégis higgadt érvekkel kelt ki a közelmúltban. És Majtényinak igaza van: a civil kurátori társaság, amelyet testületként a médiatörvény hozott létre, elveszítette - ha egyáltalán gyakorolta valaha is - "független külső ellensúlyozó" szerepét, s nem más, mint a pártpolitikai adok-kapok-parancsok végrehajtója. Talán nem véletlenül fogadhattuk fásultan a hírt, megelőlegezte tegnap a Fidesz elnökségi kurátora, aki némi cinizmussal kijelentette: "minden kártya a korábban Sztaricskai mögött felsorakozó koalíció kezében van, sok sikert kívánok nekik". Ámbár Szabó László is érezhetné: ez a "siker" mindenki "sikere", nem csak a kormánypártoké.

Mégis: fásultságunkban is próbáljunk elemelkedni a politikai harcok prédájaként vergődő Magyar Televíziótól. Amely prédának sem nevezhető már, olyannyira szétcincálta-lerágta a politika, hogy csak a szakmai-pénzügyi csontváza maradt. A kérdés: érdeke-e bármely politikai erőnek, s ha az ország végletes megosztottságát tekintjük, bármely "független" civil szerveződésnek egy szakmailag kompetens köztelevízió? A válasz árnyalt: akinek - most - érdeke lenne, ereje nincs hozzá, akinek ereje volna, az meg nem akarja. Kivár. A joggal sokat bírált Rudi Zoltán, az egyetlen, aki 1995 után kitöltötte teljes elnöki idejét, egy éve távozott. Az idő meg elszállt: hiába mentené már a menthetőt - bizonytalan koalíciót tákolva - kormányzásának még biztosnak tűnő egy évére a szocialista párt, ha a Fidesz úgy gondolja, ezt az évet már fél lábon is kibírja.

Elvben mindenki egyetért abban, hogy az igényes tévézés nem létezik közszolgálatiság nélkül. Talán abban is, hogy vezető nélkül aligha áll fel egy ilyen, a könnyű megoldásoknak szembeszegülő televízió. Hogy a gyakorlatban mindez mégsem megy? Ne csodálkozzunk! A mai Magyarország legerősebb jellemvonása: haldoklik benne a köz fogalma. Azok az intézmények vergődnek leginkább, amelyeknek a közösséget kellene szolgálniuk. Kezdve mindjárt a közélettel. Amíg ez nem lesz ép, miért lenne az egy közszolgálati televízió?