A fenti példa is, és a kijelentés másnapján rekordmélységbe gyengülő forint is jól mutatja, mennyire felértékelődött a kommunikáció szerepe a válság idején, és mennyire fontos legalább a belső, azaz magyar szereplők kommunikációjának tudatos kezelése, irányítása. A válság válságkommunikációt követel. Ezt nyilvánvalóan felismerték a piac szereplői is, hiszen az elmúlt hónapokban a jegybank, a pénzügyminisztérium, a bankok és más szereplők is a lehetőségekhez mérten összehangolták a befektetői bizalmat erősíteni próbáló üzeneteiket. Azon már lehetne vitatkozni, hogy ez mindig jól sikerült-e. Élénken emlékezhetünk rá, hogy az MNB elnöke tavaly októberben, a forintválság kirobbanásakor a CNBC-n élő adásban úgy írta le a kialakult helyzetet, hogy miután a szavannán megeszi az oroszlán azt az antilopot, amely lemaradt a csordától, újabb, a csordától lemaradó antilopra kezd vadászni. Ez a hasonlat szállóigévé vált pénzügyi berkekben, és azóta is mi vagyunk Izland után a második lemaradt antilop, melyre vadásznak. Akkor a jegybankelnök talán még nem sejtette, hogy alig pár hónap múlva már a csorda is egyre inkább kiközösít minket, és tényleg úgy lemaradunk, hogy azon már a kommunikáció sem segíthet. Mindenesetre múlt szerdáig a régiós csorda együtt volt, a környékbeli országok az EU és a világ felé irányuló kommunikációjukat igyekeztek összehangolni. A pohár azonban előbb-utóbb betelik: nem tudni, hogy a miniszterelnöknek a régió uniós megsegítésével kapcsolatos követeléseinek visszautasítása vagy Obama kijelentése miatt, de Magyarország már a szomszédaitól is elszakad.

Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Bulgária és Románia jegybankjainak és pénzügyi felügyeleteinek a vezetői közös közleményben utasították el a régió egységként történő kezelését. Magyarország és az Obama által emlegetett másik "időzített bomba", Ukrajna nem szerepelt az aláíró országok között, igaz, utóbb furcsa körülmények között, de a PSZÁF is csatlakozott. Egyre valószínűbb, hogy fekete bárány lettünk, a régió közös mumusa. A jegybankok, a felügyeletek megnyilatkozásai, az ismét zuhanó forint újfent kommunikációs kihívás elé állította a döntéshozókat. Az eddig használt egyik fő érvet, miszerint a magyar gazdaság nincs roszszabb helyzetben, mint más régiós országoké, és az a bajunk, hogy a régiót egy kalap alá veszik, lassan el lehet pakolni a pincébe. A válságkommunikációban olyan elem került elő, melyre már régóta készülni lehetett, és csak remélhetjük, hogy az illetékesek készültek is. Hiszen az ország gazdaságának a régió többi országáéhoz képest is kritikus helyzete már régóta nyilvánvaló a döntéshozók, a közgazdászok számára. Sajnos úgy tűnik, hogy a válságot eddig inkább csak kommunikációs szinten, mintsem valóságosan kezelték (máskülönben még mindig benne lennénk a csordában). Az pedig világos, hogy a problémákat csak ideig-óráig lehet kommunikációs technikai eszközökkel elfedni vagy hatásait csökkenteni. Az elmúlt hónapokban erre sok kísérletet láthattunk, kezdve a szóbeli forintintervencióktól a kormány gazdasági csúcsain keresztül a Bankszövetség és a magyar bankvezérek megnyilatkozásaiig. Ezekre mind szükség van, de előbb-utóbb a befektetők megunják a mellébeszélést, és ismét a tények alapján hozzák meg döntéseiket.

A cunami újabb hulláma tehát úgy tűnik, Obamától indult, a régió jegybankjai pedig ráültek. Mi meg egyre jobban lemaradva menekülünk az oroszlánok elől, levegő után kapkodva, még mindig azt magyarázva, hogy a csorda része vagyunk. Ha így megy tovább, végleg kifogy belőlünk a szufla, és végünk.

A szerző közgazdász, a Front Page Communications ügyvezető igazgatója