Reformszövetségi nyugdíj
Rátérek a Reformszövetség nyugdíjprogramjára, amelyben illetékesnek érzem magam. Három pontot emelek ki: a 13. havi nyugdíj azonnali (2010-es) megszüntetését, a nyugdíjkorhatár 2010-2012 közötti megemelését 62 évről 65 évre és a nyugdíjrendszer strukturális átalakítását.
Kezdjük a 13. havi nyugdíj azonnali megszüntetésével. Ha tényleg úgy érzékeli a társadalom, az elfogulatlan szakértők és a választott politikusok, hogy a nyugdíjasok túl jól vannak eleresztve a társadalom többi részéhez képest, akkor lehetséges, hogy meg kell szüntetni a 13. havi nyugdíjat.
De ne áltassuk magunkat azzal, hogy komoly társadalmi feszültség nélkül egyik napról a másikra el lehet venni a kisnyugdíjasoktól nyugdíjuk 8 százalékát! Még úgy sem, hogy átkereszteljük egészségügyi hozzájárulásnak! Azt meg nem támogatnám, hogy csak a "nagy" nyugdíjasoktól vegyük el, eléggé sújtja már őket a 80 ezer Ft-os korlátozás is. Mivel a 13. havi nyugdíjat négy év alatt vezették be, négy év alatt illene megszüntetni, évente 1-1 heti nyugdíjat. Még a fokozatos felszámolása is fájna, mert a havi nyugdíjak reálértéke a közeljövőben nem fog nőni. (A kormányzat legújabb tervét, amely csak az új nyugdíjasoktól venné el a 13. havi nyugdíjat, elvileg hibásnak tartom, mert egyik napról a másikra csökkentené az új nyugdíjakat, miközben megőrizné a régiek előjogait.)
A nyugdíjkorhatár azonnali emelése jól hangzik, de rosszul sülne el. Értelmes elképzelés-e, hogy valaki 2009. március 31-én még 62 évesen is nyugdíjba mehet teljes nyugdíjjal, de ikertestvérének, aki egy nappal később akart visszavonulni, már 3 évvel tovább kell szolgálnia ugyanezért. Körültekintő és igazságszerető közgazdász ilyen ötlettel nem áll elő.
Munka-gazdaságtanilag sem lenne megalapozott egy ilyen intézkedés. Miközben idén akár 100 ezer fővel is növekedhet a munkanélküliek száma, és csak fokozatosan állhat majd vissza a korábbi munkaerő-kereslet, a nyugdíjkorhatár azonnali emelése 3 év alatt hirtelen rázúdítana a piacra háromszor 100 ezer továbbszolgálót (akik nem mehetnek nyugdíjba), s akkor még a rokkantnyugdíjasok számának jelentős emelkedéséről nem is beszéltünk. Csak nem gondolják azt a Reformszövetség szakértői, hogy a tb-járulékkulcs alapos (10 százalékpontos) csökkentése annyira meglódítja az egyébként zsugorodó munkaerő-keresletet, hogy a piac azonnal felszívja a többletmunkaerőt? Hosszú távon létezhet ilyen összefüggés, de rövid távon biztos nem. A kétkedőknek figyelmébe ajánlom az egész oktatást és egészségügyet, ahol - legalábbis elvben - a diákok, illetve a betegek számától függ a dolgozók létszáma. (Helyesebbnek tartom viszont a kormányzat korhatár-emelési tervét, amely kellő időt hagy az érintetteknek stratégiájuk kialakításához, és a munkáltatóknak új munkahelyek teremtéséhez. Természetesen nem elegendő a normális korhatárt emelni, kellően ösztönözni kell a "továbbszolgálókat", illetve büntetni a korábban visszavonulókat.)
A Reformszövetség programja hallgat a nyugdíjrendszer strukturális átalakításáról, de azért érdemes erről is szót ejteni. A radikális reformerek zöme a mai napig büszke az 1997-es magyar nyugdíjreformra, különösen arra, hogy a kontinensen először bevezette a kötelező magánpillért. Sokan éppen a magánnyugdíjrendszer súlyának növelésétől várják a nyugdíjrendszer terheinek könnyítését. Érdekes módon ez a kérdés már/még nem szerepel az általam látott anyagokban, de nem ártana, ha a reformpárti szerzők szembenéznének azzal, micsoda kárt okoztak ezzel a reformmal. A járulékbefizetés mértéke aligha nőtt, és az egyéni számlák túlzott kezelési költségei, valamint a tőkepiac megroggyanása miatt a magánnyugdíjak várhatóan jóval kevesebbet fizetnek, mintha az átlépő maradt volna az "elvileg alacsonyabb rendű" tb-rendszerben. Azt is illene bevallani, hogy a végiggondolatlan, de ma már visszafordíthatatlan reform hatására az EU statisztikájában nyilvántartott költségvetési hiány 1,5 helyett 3 százalék, s derekasan megnőtt a nyilvántartott államadósság is. (A valóságos számok sokkal kevésbé romlottak. Sajnos a külföldi szakértők csak a nyilvántartott számokat látják.)
Ugyancsak nem hallani az önkéntes magánnyugdíjrendszer átalakításáról, pedig itt is lenne tennivaló. Például tudatosítani kellene, hogy évente kb. 40 Mrd Ft közpénzbe kerül, hogy a legjobban fizetett dolgozók viszonylag amúgy is magas kötelező nyugdíját mások pénzén az önkéntes nyugdíjszámlákon keresztül busásan kiegészítik. Pedig milyen jól állna az igazán liberális reformereknek a perverz újraelosztás eme formájának visszaszorítása.
A nyugdíjrendszer évtizedeket fog át. Ha nem akarjuk folytatni a korábbi meggondolatlan és szeszélyes nyugdíjpolitikát, akkor csak óvatosan szabad reformálgatni, még vészhelyzetben is. Elég nagy a baj ahhoz, hogy ne súlyosbítsuk további végiggondolatlan intézkedésekkel!
A szerző közgazdász
