Kell új médiatörvény - de nem ez
Normális esetben persze nem úgy készítenek médiatörvényt, mint nálunk. Nyugat-Európában ezt a feladatot tapasztalt minisztériumi tisztviselők végzik, akik, mivel az EU és az Európa Tanács médiaszabályozási munkájában is részt vesznek, naprakész európai áttekintéssel rendelkeznek.
A feladatnak van egy bejáratott módszere: széleskörű konzultációk után írnak egy Green Papert, mely még csak egy víziót vázol fel az elérendő célokról és a javasolt eszközökről, ennek vitája után jön a White Paper, mely már részletes megoldásokat tartalmaz, s végül elkészül a törvényjavaslat, melyet a parlament újabb vita és módosítások után megszavaz. Mindez pártpolitikai csaták nélkül megy végbe: a kiforrott demokráciákban a média szabályozása a demokrácia pártsemleges, konszenzusos részéhez tartozik.
Nálunk viszont nincs ilyen konszenzus, s ezért, kétharmados törvényről lévén szó, a törvény-előkészítés, melyből amúgy is hiányoznak a fenti módszer szakmai garanciái, egy bizonyos ponton többpárti alkufolyamatba vált át, melyben a politikusok egyaránt döntenek a szűkebben vett politikai és a pusztán szakmai kérdésekben. Nem meglepően, a módszer a tartalmat is meghatározza. Így a mostani tervezet, míg valóban megoldást kínál a médiarendszer néhány sürgősen megoldandó problémájára, súlyos, egymással összefüggő hibáktól szenved.
A többpárti kompromisszumkényszer következtében nincs - nem is lehet - egységes koncepciója, fontos számítások nem készültek el vagy titokban maradtak, sok a ködös, bizonytalan megfogalmazás, s a rendszert működtető testületek tagjait szigorúan politikai alapon választják.
A közös koncepció hiányának a legárulkodóbb jele, hogy egyik változathoz sem készült a célokat ismertető preambulum és a választott megoldásokhoz fűzött indoklás, bár egy kodifikált anyaghoz mindkettő szervesen hozzátarozik. Indoklás híján gyakran lehetetlen megállapítani, hogy az egyes megoldások milyen megfontolásokra épülnek. Lehetetlen, hogy a szerzők ezt ne tudták volna. Azt kell feltételeznünk, azért nem készült még egy pár oldalas bevezető sem, mert ötpárti alapon egyszerűen nem tudtak közös víziót megfogalmazni.
Ami a paragrafusokból célként kiolvasható az egy aránylag szerény, de több elemében fontos ambíció: biztosítani a rendszer, elsősorban a kereskedelmi csatornák működőképességét a digitális korban, s megfelelni az EU szabályozási elvárásainak. Ezek valóban fontos és sürgős feladatok, s elérésüket a tervezet nagyrészt biztosítja, méghozzá sok tekintetben jó szakmai színvonalon. Csakhogy a javasolt szabályozás pontosan arra alkalmatlan, ami egy új törvény legfontosabb feladata lenne: biztosítani a demokrácia működéséhez szükséges sokoldalú, elfogulatlan információkat, elemzéseket és vitafórumokat, valamint a nemzeti kultúra túléléséhez elengedhetetlen kulturális tereket.
Az egyszerű válasz erre persze az volna, hogy ez a közszolgálati műsorszolgáltatók feladata, ezért finanszírozzuk őket. Csak sajnos, elsősorban a '96-os törvény hibájából, a közszolgálati televíziós csatornák - különösen a fiatalabb generációk körében - rég elvesztették a nézettségért vívott versenyt, s extrafejlesztési források nélkül remény sincs rá, hogy ezen változtatni tudjanak. Márpedig extra források nincsenek. Ennek fényében nehéz megérteni, mi motiválhatta a szerzőket arra, hogy a kereskedelmi adókat, valamelyes hírszolgáltatástól eltekintve, mentesítsék minden közszolgálati kötelezettség alól, s a közszolgálat reklámbevételét három év alatt fokozatosan zéróra csökkentsék.
A televíziózás a világon mindenütt a különböző korosztályokat és érdeklődési köröket megszólítani képes tematikus csatornák felé mozdul el. Ugyancsak megfigyelhető az internet gyors előretörése mint - elsősorban a fiatalabb generációk számára - legfontosabb tájékozódási forrás. Ezért a közszolgálatnak ahhoz, hogy teljesíteni tudja a közszolgálattól mindenütt elvárt kötelezettségeket, egyrészt tematikus csatornákra van szüksége, másrészt versenyképes honlapra. Nem látni, hogy a tervezet elfogadása esetén honnan lenne ezekre fejlesztési forrás.
A szerzők, nyilvánvaló politikai okokból, még a közszolgálat egységes irányítás alá helyezésére sem tudták rászánni magukat, pedig ezzel komoly megtakarítást lehetne elérni. Ez már csak azért is nagy hiba, mert a három közszolgálati intézmény - különösen az MTI-vel együtt -, közös tudósítóhálózatot működtetve, egységes közszolgálati honlappal piacvezető lehetne ezen az egyre fontosabb területen.
Nemcsak a kompromisszumok okoznak problémát, hanem azoknak a kérdéseknek a ködösítése is, amelyekben a felek nem tudtak közös álláspontot kialakítani. Az ok érthető: amiben a politikusok nem tudtak megállapodni, azt a felállítandó testületekre bízták: oldják meg a problémát. Csakhogy a törvényhozó szándékainak semmitmondó meghatározása még akkor is bizonytalanná tenné, hogy a majdani testületek milyen elvek szerint, melyik modellt követve, milyen megoldásokat alakítanak ki, ha biztosak lehetnénk tagjaik függetlenségében és szakmai kiválóságában. De a szelekciós mechanizmus ismeretében, csak a testületek totális átpolitizáltságában lehetünk biztosak.
Ez mellesleg nemcsak a testületek esetében van így, ahol a kiválasztást egy kizárólag politikusokból álló jelölőbizottság végzi, méghozzá pályáztatás nélkül, hanem a tanácsadó szerepet betöltő nézői-hallgatói panel tagjainak a kiválasztásánál is. Ezek egyébként a kiértékelés objektivitását biztosító, fontos szerepet tölte(né)nek be. A BBC-nél a felügyeleti szerv, a Trust rendszeresen kikéri a regionális panelek véleményét a műsorok minőségéről és pártatlanságáról s, mint a törvény elő is írja, a nézetek összefoglalóját évente csatolja a parlament számára írt jelentéséhez. De a BBC paneljeit statisztikai alapon válogatják össze, hogy pontosan reprezentálják az adott régió lakosságát. A tervezet viszont - ismét - a társadalmi szervezetek közismerten politikailag elkötelezett delegáltjait ültetné a tanácsadói panelbe.
A tervezet azt is lehetővé teszi a mindenkori kormánypártnak, hogy feles alapon elvesse egy testület jelentését, ezzel beindítva egy új szelekciós mechanizmust. Ez már túlmegy a pártbefolyáson s egyoldalú kormánybefolyást tesz lehetővé. A legnagyobb baj mindezzel az, hogy lehetetlenné teszi annak a függetlenséget, a szakmaiságot és az integritást kialakító szocializációs folyamatnak a beindulását, mely a szabályokban lefektetett elvárások teljesülése és beépülése során kultúrává és ethosszá válik. Megértem azokat, akik azt mondják: még mindig jobb megoldani, amit meg lehet, mint elvetni a tervezetet, ami semmit sem old meg.
Csak sajnos a tervezet törvénybe iktatásával egy alapvető pontokon rossz kompromisszumot betonoznánk be hosszú évekre. Hogy ez még újragondolható-e, újratárgyalható-e olyan mélységben, mely megoldaná a fenti problémákat, nem szakmai, hanem politikai kérdés. De enélkül, úgy vélem, helyesebb megvárni, míg a piac nyomása és az EU szabályozási követelményei kikényszerítenek egy új nekiveselkedést.
A szerző a BBC magyar adásának egykori vezetője, a Magyar Rádió kuratóriumi elnökségének tagja
