Kezdődött azzal, hogy Dávid Ibolya racionális politikát próbált folytatni az egyre irracionalistább politikai közegben, s ezzel akarva-akaratlanul néhol partnerévé vált a koalíciónak, a kisebbségi kormánynak. Környezetében egyre inkább fogyott a remény, hogy a se jobbra, se balra, csak a józan helyzetmegítélésre koncentráló politika médiatámogatottságot, rokonszenvet, majd szavazatokat hoz. Jól lehetett látni: az elnök asszony és néhány hű követője néha okos, néha hajánál előrángatott ötlettel próbál kilépni az árnyékból, bizonyítva a kétkedő társaknak - létezik normális Magyarország, s annak pártjuk a szószólója. Az MDF megkerülhetetlen embere, Boross Péter többször is teljes tekintélyét vetette be e politika és Dávid Ibolya mellett.

A küzdelem azonban egyre élesebbé vált, mert a látványos siker rendre elkerülte az MDF-et, miközben a Fidesz, no meg a fejlemények sok esetben úgy sorolták kormánypártivá a pártot, hogy az bármilyen kemény parlamenti fölszólalással sem tudta e képzetet ellensúlyozni. Dávid Ibolya közben egyre magányosabbá vált, vagy annak érezte magát - előfordult, hogy még bizalmi embereivel sem osztotta meg elképzeléseit. Az Almássy-ügy számára minden gyanakvást igazolt, a botrányt saját maga eszkalálta, úgy vélte, egy látszólagos békekötéssel időt húzhat, de a háborút elveszti. A leszámolással viszont egyszerre vesztette el láthatatlan, de azért észlelhető szellemi hátországát, anyagi forrásait meg azt a pislákoló lehetőséget, hogy konzervatív alternatívát képez a jobboldalon. Ugyanakkor Bokros Lajos átfogó reformelképzeléseit nem csupán újságok hasábjain szerette volna látni, igazát nem csupán hívei körében szerette volna újra és újra megvitatni, s nem elégítette ki, hogy a szomszédos országok sora kérte és kéri segítségét. Természetesnek tűnt, hogy a szabad demokraták háza táján tűnik föl, ám valószínű, hogy az SZDSZ érzékeny status quójába - éppen most - nem illett bele. Az "éppen most" rossz ütemérzékről tanúskodik, hiszen a válság sokkja miatt egyre nagyobb körben válnak mind elfogadhatóbbá az ex-pénzügyminiszter gondolatai. Bokrosnak politikai tér kellett, Dávid Ibolyának - Debreczeni József kifejezését elorozva - ász.

Az elnök asszony, mint már annyiszor, erőből akarta lenyomni pártja torkán jelöltjét. És - mint már annyiszor - a krízis követelte racionalitással magyarázta ezt. Joggal, és mégsem. Az MDF tradícióit, beágyazódottságát nem vette számításba. Igaz, az utóbbi években alaposan megváltozott a párttal rokonszenvezők összetétele, s Dávid e pillanatban nem csupán a szocialistákból kiábrándultakra számít - Bokros Lajos neve az SZDSZ soványka táborából is hozhat híveket.

Kérdés, lesz-e még hová. Vagy ismét kitárulnak a Fidesz karjai.