Zöld kiút a válságból
Az áfa felső kulcsába eső termékek jelentős része ugyanis nagy energia- és nyersanyagfogyasztáshoz kapcsolódik, és importból származik (ami komoly szállításigénnyel is jár). A munkabért sújtó terhek csökkentésével viszont a hazai élőmunkát részesítjük előnyben. Hasonló okok miatt elleneztük az áfa alsó kulcsának emelését, mivel ez elsősorban a hazai termékeket (különösen az élelmiszereket) és a szolgáltatásokat (köztük a tömegközlekedést) hozta hátrányosabb helyzetbe.
Az adó- és támogatási rendszer átalakítása számos további lehetőséget is adna arra, hogy versenyképesebbé tegyük a magyar gazdaságot, növeljük a foglalkoztatottságot, és egyúttal védjük a környezetet. Sajnos ezen a téren sok hibát követtünk el az utóbbi években. Az üzemanyagok jövedéki adóját 2002 óta nem emeltük, pedig azóta az infláció csaknem 40 százalékos volt. Ily módon 2002 óta közel 1000 milliárd forint többlettámogatást kapott a közúti közlekedés (és egyúttal az import is a hazai munkával szemben). A sajtó nemrég arról számolt be, hogy a kormány a regisztrációs adó eltörlését fontolgatja. Ezzel szintén a környezetszennyezést és a külföldi (autó)gyárakat támogatnák. (A közhiedelemmel ellentétben Magyarországon egyetlen autógyár sincs, csak összeszerelő üzemek léteznek. Még a Suzuki is mintegy 90 százalékban import.)
Külföldi kamionok milliói gyakorlatilag ingyen robognak át országunkon a százmilliárdokért megépített autópályákon, tönkretéve útjainkat, környezetünket, egészségünket. De a hazai kamionos fuvarozást is jelentősen támogatjuk, ami szintén elsősorban a környezetszennyezésnek és a külföldnek nyújtott segítség, nem pedig a hazai foglalkoztatásnak. (A gázolajat és a nehéz-tehergépkocsikat importáljuk, a közúti fuvarozás munkaerőigénye alacsony.) A kormány évek óta halasztgatja a kamionok kilométer-arányos útdíjának bevezetését (amit néhány hónap alatt megtehetne). Svájcban, Ausztriában, Németországban és Csehországban már megtették ezt a lépést, és a kedvező tapasztalatok alapján jövőre Szlovákia is követi őket.
A földgáz lakossági árának költségvetési támogatásával szintén a külföldet, továbbá az energiapazarlást kedvezményezzük. A rászorulókat sokkal célszerűbb lenne a családi pótlék, a nyugdíj emelésével és az épületek energiatakarékosságot szolgáló felújításának támogatásával segíteni. Ez utóbbira legalább egy nagyságrenddel több kellene, mint amennyit az utóbbi években adtak. A hazai épületek egy köbméterének kifűtésére háromszor annyi energiát használunk el, mint Ausztriában. Az épületfelújításnak ráadásul igen jelentős a hazai élőmunkaigénye.
Az Európai Bizottság megbízásából készített tanulmányok is alátámasztják, hogy rendkívül kedvező eredményeket érhetnénk el az adó- és támogatási rendszernek a fentebb leírt jellegű átalakításával. Ha pl. Magyarországon a közlekedés résztvevőivel megfizettetnék az általuk okozott öszszes költséget (a környezeti és az egészségi károkkal együtt), és ezt a bevételt az élőmunka terheinek csökkentésére fordítanák, akkor évente 1000 milliárd forinttal növekedne a jólét.
Hosszan lehetne sorolni a további példákat. A közgazdászok és a gazdasági érdekképviseletek túlnyomó része azonban - a globális pénzügyi válság tanulságait figyelmen kívül hagyva - nem ezeknek a visszásságoknak a megszüntetését követeli, hanem a közszférára fordított pénzek csökkentését. Véleményük szerint túl sok a pedagógus, túl drágán működik az egészségügy, nagy az állami bürokrácia, ezért mindezt le kell építeni, illetve piacosítani kell.
A közszférában dolgozók a munkaképes korú lakosság 12 százalékát teszik ki. Abszurd ennek a 12 százaléknak a további leépítésétől várni a gazdaság fellendülését. Nézzük meg inkább, mi a helyzet a másik 88 százalékkal. Többek között azzal a kétmillió emberrel, akinek a képzettsége, testi és lelki egészsége, családi és egyéb körülményei nem teszik lehetővé, hogy a jelenlegi feltételek között (legális) munkát vállaljanak. Ez a magyar gazdaság legnagyobb problémája: nálunk közel egymillióval kevesebb foglalkoztatott van, mint a szintén 10 milliós Csehországban.
A gazdasági élet vezetői arról panaszkodnak, hogy magas az adóterhelés. Egyikük azt fejtegette egy rádióműsorban, hogy az ausztriai adóterhek jóval alacsonyabbak. Javaslom, nézze meg egy osztrák dolgozó bérköltségeit (beleértve az adóterheket). Jóval magasabbak, mint nálunk. Ennek ellenére az osztrák gazdaság sokkal versenyképesebb! Nem vitatva a hazai bérköltségek hatását a versenyképességünkre, az adatok azt bizonyítják, hogy mégsem ez gazdasági bajaink fő oka. A fő ok a gyenge jog- és intézményrendszer, a rossz munkaszervezés, a nem megfelelő képzettség, az alacsony munka- és viselkedéskultúra, az erkölcsi tartás hiánya, a testi és lelki bajok. (A kezelésre szoruló depressziósok száma 2006-ban már a lakosság 20 százalékát tette ki.) Ezeket a problémákat a gazdaság szereplői önmagukban nem tudják megoldani, itt a közszféráé a döntő szerep.
A Gazdasági és Szociális Tanács nemrég egyhangúan elfogadott állásfoglalásában leszögezte, hogy az oktatási "források más célokra való átcsoportosítása messze nem segíti olyan arányban a pénzügyi válság kezelését, mint amilyen mértékben növeli az ország későbbi fenyegetettségét, és korlátozza a foglalkoztatottság növelését, a hosszú távú versenyképesség javítását". Az egészségügy állapotát tekintve pedig látható, hogy ha nem történik azonnali változás, a pálya elnéptelenedése fékezhetetlenné válik, és az állam egyik legfontosabb közszolgáltatásának a maradványai is szétesnek. Az államigazgatás javításának szükségességét pedig ékesen bizonyítja jogalkotásunk alacsony színvonala és a jogkövetés hiányosságai. A gazdasági életben (is) széles körben elterjedt korrupció, az adócsalások, a rossz minőségű munka, az állami források és a piactorzító kedvezmények iránti elvtelen (de korántsem eredménytelen) lobbizások általánossá válása szintén megkívánja az államigazgatás erősítését.
Egyáltalán nem állítom, hogy a közszférában semmi más teendő nincs, csak az anyagi ráfordítások növelése. De az biztos, hogy a közszférát érintő megszorítások csak tovább növelik a bajokat. Ezek azért is károsak, mert fokozottan sújtják a hazai kis- és középvállalkozásokat. A közintézmények, a közszférában dolgozók vásárlóerejének csökkenése ugyanolyan hatással van ezekre a vállalkozásokra, mintha jelentősen megemelnék az őket terhelő adókat.
A Világbank egyik tanulmánya szerint a nemzeti vagyon legfontosabb eleme az eszmei tőke, vagyis a munkaerő képzettsége, a jogbiztonság, az elszámoltathatóság, a politikai stabilitás, az erőszakmentesség, a hatékony kormányzati működés, a szabályozás minősége és a korrupciómentesség. Minél fejlettebb gazdaságilag egy ország, annál nagyobb az eszmei tőke aránya nemzeti vagyonában: a legfejlettebb országokban meghaladja az összes tőke 80 százalékát. Ha tehát a gazdaságilag fejlettebb országok szintjéhez kívánunk közelíteni, akkor mindenekelőtt az eszmei tőkét kell növelni.
A szerző a Levegő Munkacsoport elnöke
