"Entente cordiale"?

"Új fejezet" nyílt az orosz-amerikai kapcsolatokban tegnap Genfben. A két külügyminiszter - a régi orosz és az új amerikai - első ízben találkozott egymással hivatalosan; főnökeik április elején, Londonban teszik meg ugyanezt. Igaz: az orosz-amerikai érintkezés már nem kelt akkora izgalmat, mint hajdan egy szovjet-amerikai. Pláne nem a mai, financiális "vérzivatarok" közepette. De azért a politikai profikban támad valami erős bizsergés azoknak a jeleknek a láttán, hogy a Bush-féle "oroszverő" politika jégkorszaka után a világ legnagyobb két nukleáris hatalma között olvadás áll be.

Mi tagadás, Obama első hat hetében az amerikai diplomácia nagyon belelendült. Olyan jelzéseket küld Moszkvába, amilyeneket az régen nem kapott. Kezdődött a folyamat Münchenben, ahol is Joe Biden alelnök egy metaforikus kifejezéssel (ideje megnyomni a "visszaállítás" -gombot) de facto eltörölte a Bush-örökséget. Aztán megtörtént az ominózus levélváltás a két elnök között arról, hogy mindenről lehet és kell is tárgyalni, így például az oroszok legnagyobb szívfájdalmáról, a Lengyelországba és Csehországba telepítendő amerikai rakétavédelmi rendszerről. Cserébe meg Iránról. A Lavrov-Clinton-találkozó előestéjén a NATO úgy döntött, normalizálja a grúziai háború miatt megszakított (beszélő) viszonyát Oroszországgal. Végül az Obama-kormány jelezte, hogy kész a párbeszédre Iránnal, amit az oroszok régóta sürgettek.

Az, hogy közben Hillary Clinton beutazta a Közel-Keletet, s magas rangú amerikai diplomaták útban vannak az Iránnal szövetséges Szíria felé, voltaképp lábjegyzet lehetne a történethez, de nem az. Oroszország pozíciói Iránban is, Szíriában is nagyon jók, s ha igen, akkor az Afganisztántól Gázáig nyúló térség stabilitása orosz közreműködés nélkül elég nehezen képzelhető el. A mai problémák nagyságrenddel komplexebbek arrafelé, mint a szovjet-amerikai enyhülés időszakában voltak. Sorolnám. Oroszország "lényegében" egyetért azzal, hogy Afganisztánban a belviszonyok stabilizálódjanak, fölkínálja területét amerikai hadiszállításoknak, de instrumentális szerepet visz abban, hogy egy amerikai támaszpontot Kirgizisztánban bezárjanak. Éppúgy nem szereti az amerikaiakat arrafelé, mint Grúziában vagy Ukrajnában. Oroszország atomerőművet épített Iránban, légelhárító fegyvereket szállít Iránba is, Szíriába is, egyszóval van néhány "érve" a folyó ügyekben, amiket hasznosan vethet be, ha nem döfködik Washingtonból egyfolytában a hátsóját.

Egy amerikai-orosz összefogás Szíriában például, feltéve, hogy békéhez vezet Izrael és Szíria között, akár Irán semlegesítését is jelenthetné Libanonban és Gázában. (Ha Izrael is úgy akarja, persze.) De az amerikaiak nem állhatnak elő olyasmivel, hogy Oroszország ne exportáljon atomerőművet vagy fegyvert, mert az olajon és a földgázon kívül mása sincs... És persze jobb, ha egy időre jegelik a NATO "keleti irányú kiterjesztését", meg komolyan elgondolkodnak az oroszok nukleáris leszerelési - ma nyomatékosan spórolási célzatú - indítványain. Egészében úgy látom, hogy a válság szülte közös nyomorúság erős hátteret ad egy új orosz-amerikai kiegyezésnek. Nagyon prózai és nagyon cinikus megközelítés, de így van: minden viszály költséggel jár, adósságból pedig van már elég.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.