Nem vagyunk okosabbak

Ahhoz képest, hogy már évek óta kenőpénzek osztogatásával gyanúsítják, meglepetés, hogy az osztrák Mensdorff-Pouilly grófot, Nagy-Britannia legnagyobb fegyvergyártójának, a BAE Systemsnek a hivatalos kijáróját csak vasárnap vették őrizetbe, azaz helyezték vizsgálati fogságba.

Még nagyobb meglepetés, hogy az osztrák ügyészség "Al Capone-i" fogással élt: azzal a gyanúsítással fogta le a grófot, hogy alighanem pénzmosásba keveredett. Ami úgy értendő, hogy a számlájára a BAE-től befolyt 13 millió eurót hamis belégekkel próbálta igazolni. (Al Caponét nem a nevéhez fűződő gyilkosságsorozat, hanem adócsalás miatt tudták "elmeszelni" Amerikában.)

Egyelőre nem tudni, mivel fogják Mensdorff-Pouillyt konkrétan megvádolni. Van az ügynek olyan szála, amelyhez közünk van (a Gripen-beszerzés, amely Csehországot és Magyarországot érinti) és van, amelyhez nincs. Ez utóbbi szövevényes ügy, és csak Ausztria hatáskörébe tartozik. Szomszédunk ugyanis - vélhetően a gróf aktív közreműködésével - nem a Gripen mellett döntött, amely a Saab és a BAE közös produkciója, hanem az Eurofighter harci repülőgépek mellett, amelyek viszont kizárólag a BAE termékei.

A nyomozóknak előbb-utóbb rá kell jönniük, hogy az a 13 millió (vagy még több) euró, amely a gróf számláján landolt, milyen fokon és főként hol szolgált megvesztegetési célokat. A feladó egészen bizonyosan a BAE, illetve egy a BAE érdekkörébe tartozó cég volt, minthogy azonban a brit fegyvergyártó óriás a cseheknek és magyaroknak szánt Gripenek eladásában éppúgy érdekelt volt, mint saját Eurofightereinek Ausztria számára való értékesítésében, valóban talányos, hogy kihez jutott a pénz. Annyit mindenesetre már közölt az osztrák államügyészség, hogy noha Mensdorff-Pouillyval szemben valóban fennáll egy csehországi megvesztegetés megalapozott gyanúja, ez nem adott okot a férfi mostani letartóztatására.

A kérdés friss "irodalmában" Magyarország egyelőre nem bukkan fel. Csak annyit tudunk (változatlanul), hogy a svéd televízió 2oo7 júniusában az osztrák grófot kenőpénzosztással vádolta meg Csehországban és Magyarországon; s hogy az ugyancsak 2oo7 óta nyomozó svéd különleges ügyész által "hivatalosan" megnevezett összeg (8,7 millió euró) egy részének címzettjei cseh "döntéshozók" voltak. Üzletemberek, nem politikusok, vallotta be Mensdorff-Pouilly. A svéd tévé által Magyarországgal kapcsolatban fölemlített 5,91 millió euró gazdátlan ugyan, de ha a két számot összeadjuk, kijön a BAE-tól "kerülő utakon" a grófhoz érkezett 13 millió.

Az ügyben egyelőre lehetetlen tisztán látni. Dokumentumok pedig - leszámítva bankszámlákat, átutalásokat, amelyeken egyáltalán nem szerepel cseh, magyar vagy osztrák politikus neve - nincsenek. Érdekes volna tudni, hogy vajon csak Magyarországon döntöttek-e Orbánék (akkori véleményem szerint, ismerve a svéd ellentételezés körülményeit, helyesen) saját szakértőik tanácsa dacára a Gripen, nem pedig az amerikai F-16-osok mellett, avagy ugyanez a minta érvényesült Csehországban, sőt esetleg (más versenyzőkkel) Ausztriában is? Valami azt súgja nekem, hogy az egyfolytában titokzatoskodó svéd államügyész jóval többet tud, mint amennyit mond.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.