A cikk állításai közül kettővel mindenképp egyet kell értenem. 1. Az MSZP szociálpolitikája tényleg szegényellenes fordulatot vett az elmúlt évben; 2. Több rendőr utcára vezénylésével szociális problémákat még valóban soha nem sikerült megoldani. A további állítások, diagnózisok és megoldási javaslatok azonban részben tévesek, részben hamisak.

A szerzők egyenlőségjelet tesznek Pásztor Albert miskolci rendőrfőkapitány és a szerintük őt lerasszistázó Gusztos Péter közé. Kijelentik, hogy a cigányellenesség ellen nem lehet kommunikációs eszközökkel fellépni, különösen úgy, hogy a liberális párt közpolitikája, reformtervezetei a leghátrányosabb helyzetű térségeket és rétegeket lehetetlenítik el a közszolgáltatások leépítésével.

Kezdjük az első állítással. Megdöbbentőnek tartom, hogy az emberséget, a szolidaritást zászlajára tűző kezdeményezés munkatársai egyenlőségjelet tesznek megbélyegző kijelentések és azok elítélése közé, ez utóbbit nyilvánvalóan negatív éllel "kommunikációs eszköznek" minősítve. (Gusztos Péter és az SZDSZ a cikk állításaival ellentétben a főkapitány kijelentéseit ítélték el, és nem általában és mindenestül a főkapitányt.) Vannak helyzetek, amelyek egyértelmű kiállást követelnek meg. A miskolci rendőrkapitány ilyen helyzetet teremtett. Szégyen, hogy az SZDSZ-en kívül egyetlen politikai párt sem volt képes erre a kiállásra.

Nézzük a másik állítást a legszegényebb rétegek neoliberális sanyargatásáról. Mivel a szerzők nem jelölnek meg egyetlen olyan SZDSZ-es közpolitikai döntést, reformjavaslatot, amely a leghátrányosabb helyzetű térségeket és rétegeket sújtaná, az ő "torkukat szorongatná", így találgatni vagyok kénytelen. Talán az egészségügyi reformra gondolnak, ami eredeti koncepciójában a hazug, hálapénzes, áttekinthetetlen, farkastörvények szerint működő egészségügyet próbálta volna szabályozott, a szolgáltatáshoz való hozzáférés egyenlőségét biztosító rendszerré változtatni? Vagy a teljesen fölösleges vasúti szárnyvonalak megszüntetésének kísérletére ott, ahol egyébként úgyis mindenki busszal jár, mivel a vasút messze áll meg a falutól? Vagy annak kimondására, hogy a középosztályt támogató, a szegényeken egyáltalán nem segítő jóléti rendszer helyett a rászorultság elvének érvényesítésére lenne szükség?

Az LMP-sek szerint a rendszerváltással létrejött "beteg gazdasági szerkezet", az 1990-1993 között véghezvitt "neoliberális sokkterápia" eredményeként szakadt le véglegesen 800 ezer ember, köztük a cigányság majd egésze. Ellenpéldaként Szlovéniát és Csehországot hozzák fel.

Ezzel vagy azt mondják, hogy a rendszerváltás előtt egészséges gazdasági szerkezet volt Magyarországon, vagy egyszerűen képtelenek megkülönböztetni egymástól okot és okozatot. A kommunista diktatúra hozott létre egy olyan beteg gazdasági szerkezetet, amelyet a 70-es évek közepétől kezdve egyre inkább csak hitelekkel lehetett fenntartani, ez pedig az ország latin-amerikai mértékű eladósodásához vezetett. A rendszerváltás után ez a gazdasági szerkezet omlott ránk.

Ráadásul nem is 800 ezer ember szakadt le 1990 után, hanem legalább 1-1,5 millió, de nem valamiféle neoliberális sokkterápia miatt, hiszen ilyen egyszerűen nem volt, hanem az ipar és a gazdaság összeomlása, valamint a mezőgazdaságnak a jobboldali kormány általi szétverése miatt. A probléma éppen az, hogy a rendszerváltás költségét csak a legalsó rétegekkel fizettette meg a magyar társadalom, csak számukra értek véget a kádári egyezségek. Ám a fennmaradt sok kis fenntarthatatlan, a gyarapodásunkat akadályozó, torz Kádár kori egyezség átírását célzó minden kísérletre (az egészségügytől a nyugdíjrendszeren keresztül a felsőoktatásig) csaknem minden politikai szereplő, köztük az LMP elődszervezetei is következetesen nemet mondtak. Szlovéniáról és Csehországról pedig csak annyit, hogy az előbbiben is voltak durva cigányellenes atrocitások, Csehországban pedig folyamatosan vannak évek óta, és jóval cigányellenesebb a közhangulat ott, mint (eddig) Magyarországon.

Az LMP gazdaság- és társadalompolitikai javaslatai éppen a legfőbb kérdésekre nem adnak választ. Lehet zöld gazdaságfejlesztési programot, ökológiai szemléletű adóreformot vagy felzárkóztató programokat javasolni. Ezek egy részével egyetértek, sőt az SZDSZ is javasol ilyeneket. Azt azonban nem lehet megkerülni, hogy ma Magyarországon érdemi kiadáscsökkentésre s ezzel párhuzamosan átfogó adóreformra van szükség. A jóléti rendszereket rászorultságelvűvé kell átalakítani, a középosztályt hagyni kell a jövedelméből megélni, az államnak elsősorban az elesetteket kell segítenie.

Jellemző, hogy mind a régi, mind az új (LMP-s) baloldal, mind a jobboldal a neoliberalizmus ellen vívja szélmalomharcát. Úgy beszélnek, mintha az SZDSZ és liberális közgazdászok irányítanák az országot. Jó hírrel kell szolgálnom számukra: nem így van. Magyarországon tisztázatlan az állam szerepe, kevesen fizetnek rendkívül sok adót, nem hatékony és drága a közigazgatási rendszer, egyre erősebbek a demokráciát és a demokratikus értékrendet megkérdőjelező mozgalmak. És dacára annak, hogy a liberális párt 2002-től tavaly nyárig a kormánykoalíció tagja volt, javaslatai nem, vagy csak az eredeti koncepció szellemiségét is alig tükröző formában valósultak meg.

A közelebbről egyébként soha nem definiált "neoliberalizmus" elleni küzdelem és az ezzel járó, az elesettekre hivatkozó, valójában a középosztály és a komoly befolyással rendelkező lobbicsoportok érdekeit védő hamis szolidaritás egyre erőteljesebb Magyarországon, a valódi meg egyre gyöngébb.

Miközben sokan a "neoliberalizmusban" látják az ország problémáját, az igazság az, hogy Magyarország nem eléggé liberális, nem eléggé nyitott, nem eléggé szolidáris társadalom. Nem a túl sok, a túl kevés liberalizmus a magyar társadalom baja.

Lehet, hogy egyszer mégiscsak érdemes lenne kipróbálni a liberálisok javaslatait. A "neoliberális" mumus, Bokros Lajos intézkedéseiből élt Magyarország addig, ameddig tudott; Szlovákia pedig többek között az ő tanácsait a gyakorlatba ültetve dolgozott le 15 évnyi hátrányt velünk szemben és előzött meg minket majdnem minden téren. A hazai és a nemzetközi gazdasági szereplők, sőt maga az Európai Bizottság is nagyjából az SZDSZ gazdasági programját javasolja az országnak, illetve kéri számon rajta. Lehet, hogy egy kis valódi "neoliberalizmus" egyszer nekünk sem ártana.

A szerző politológus, az SZDSZ tanácsadója