A javaslat - Bokros Lajos dolgozataitól a CEMI és az Oriens ajánlatain át a Reformszövetség programjáig - nagyjából öt nagy pontban foglalható össze.

1. A munkáltatói járulék százalékos részét markánsan, 10 százalék körüli mértékben kell csökkenteni, ezzel párhuzamosan egy fix, mindenki számára kötelező, forintban meghatározott járulékot kell bevezetni.

2. Meg kell szüntetni a személyi jövedelemadó kedvezményeit és a mentességeket, de alacsonyabb terhelést kell alkalmazni a közepes jövedelmeken, miközben el kell törölni a nullakulcsos adósávot.

3. Lecsupaszított, ám még viszonylag alacsony szinten tartott társasági adóra van szükség.

4. Hogy mindez fedezhető legyen, ahhoz a lehetőségeket figyelembe vevő, hatékonyabb jóléti politikát és szigorúbb költségvetési gazdálkodást kell folytatni.

5. Szükséges a vagyonadó, és ha kell, a magasabb áfa is.

A különféle műhelyek javaslatai között különbség mintha csak a hangsúlyokban lenne, s most már úgy tűnik, az elvi alapokkal a politika is kezd barátkozni. Vita a mértékeken és a részleteken van. Méghozzá nagy vita. Akkora, hogy a részletek nagyszámú különbözősége tulajdonképpen megkérdőjelezi már az elvi egyetértést is.

A két meghatározó parlamenti párt tervei és felvázolt elképzelései egyként különböznek mind a szakmai fősodortól, mind egymástól. S az utóbbira érzékenyebbek a népszerűségi verseny okán. Ahogyan egy fideszestől nem lehetne azt kérni, hogy támogassa bármely konkrét támogatás megszüntetését, úgy a szocialista frakciónál is kiverné a biztosítékot, ha valaki a minimálbér adómentességét akarná eltörölni. Viszont nagykoalíció értékű egyetértés van abban, hogy a MÁV menetrendjében az öszszes vonatnak meg kell maradnia - azoknak is, amelyeken a kalauz és a mozdonyvezető mind a három utast név szerint ismeri. Könnyű egyetérteni abban, hogy finanszírozható jóléti rendszer kell. Abban már nehezebb, hogy ehhez fel kell számolni a 13. havi nyugdíjat, vagy meg kell szüntetni az alanyi jogon járó családi pótlékot. Elvben jó az olcsóbb állam, csak az ehhez szükséges 70-80 ezres közalkalmazotti elbocsátás nem olyan jó. Politikai szinten rendben van a hatékony felsőoktatás, csak egyes egyetemek és főiskolák ennek keretében történő bezárása nincs rendben.

A kormányzati tervezők ma maximum annyival számolnak a gazdasági követelményekből, amennyi politikailag nagyobb kényelmetlenségek nélkül átvihetőnek tűnik számukra. Pragmatikus. Kérdés: elegendő-e? Ha ugyanis nincs más út, csak az az egy, amelyről a közgazdászok többsége beszél, akkor előbb-utóbb azon kell járni.