Az olyan kitételek, melyek szerint a pártelnök-miniszterelnöknek végre-valahára sikerült potenciális riválisát kinyomnia az országos politikából, Gyurcsány kifejezésével élve: lárifári. Amenynyiben az elnökség vagy a Szilivel rokonszenvezők valamiféle cseles diktátumnak fogták volna fel a felkérést - nincs egyezség. Az azonban igaz, hogy az MSZP régóta legnépszerűbb politikusa most nehezen térhetett ki a jelölés elől, s ebben a párt és Pécs helyzete sokat nyomott a latban. Baranya székhelyének meglehetősen negatív leltára (a kulturális főváros ügye, az expócsarnok fölösleges beruházása, a pogányi reptér finanszírozása, az adósságspirál) megspékelve helyben a szocialista darázsfészekkel, okkal érintheti érzékenyen a házelnököt, aki egyben Pécs országgyűlési képviselője - azaz eddig is volt vagy lehetett volna befolyása az ott történtekre.

De ahogy sem a nyomás, sem a valóban mindenünnen érkező kérés nem lett volna elég a bejelentéshez, úgy hiba volna Szili elhatározását egyedül azzal magyarázni, hogy "Kati tartozik ennyivel a pártnak". Lehet, hogy napokig töprengett döntése előtt, de saját szempontjából is logikus indulása. Amennyiben nem így tesz, azt párton belüli hívei is rossz néven veszik, s csak egy nagyarányú vereség okozhat neki politikai kárt, amivel valószínűleg nem kell számolnia. Ha viszont hosszabb távra tervez, a perspektívát most Pécs kínálja számára, mert ha győz, politikai tőkéje 2010 után is megkerülhetetlenné teszi.

Szili Katalinnak régóta sikerült sajátos politikai mezőbe helyeznie magát, s ezt tudatosan tette. Egyrészt nyilatkozataival szinte a kezdetek óta igyekezett Gyurcsány Ferenccel szemben egyfajta baloldali kritikai álláspontot képviselni, amely komoly karambolhoz ugyan nem vezetett, különálláshoz viszont igen. Amikor kiszorult a pártvezetésből, fölhasználva házelnöki pozícióját, olyan fórumokat hozott létre (a Kárpát-medencei képviselőkét, a fenntartható fejlődés munkacsoportját), amelyekkel jelezhette, hogy alternatívát kínál, ugyanakkor segítséget is nyújt, hogy képes legyen másokhoz is szólni az MSZP. Kimondva-kimondatlanul a korábbi koalícióból "beszélt ki", más konszenzusokat keresett, de mindezt egységbontás, vérre menő ütközetek nélkül tette, s ha volt is hangoztatott nézeteiben némi pozicionálás, itt-ott naivitás, populista íz, kétségkívül azokat a területeket próbálta befogni, amelyeket a szocialista párt föladott, s ahol hosszú idő óta a Fidesz tarolt. Ezért aztán lehet, hogy az MSZP felső régióiban sokan megorroltak rá, de a közvélemény-kutatók népszerűségi listáján egy percre sem tűnt el az élbolyból. És még valamire ügyelt: nem tűnt el az őt megválasztók köréből, Pécsről sem. Azzal, hogy a közjogi méltóság székéből hajlandó visszatérni oda, ahonnan politikusi karrierje indult, új pályát jelöl ki magának. Ahogy fogalmazott: városvezető akar lenni, nem pártpolitikus. És rögtön zászlajára tűzte, hogy Pécsnek változásra és változtatásra van szüksége, amelyhez új szövetséget ajánl. Kijelentéseit hitelesítheti népszerűsége (helyben és országosan), valamint politikusi habitusa is. De tudnia kell: döntése pillanatától a legnagyobb ellenzéki párt már nem lesz vele szemben annyira empatikus, aligha tesz majd különbséget az általa képviselt irányzat és a kormányzópárt minősítése között. Magyarán: minden erővel igyekeznek majd visszatuszkolni őt az "országos ringbe", hogy kivédjék pécsi vonzerejét. Nehéz kampány vár rá.