Hídépítők

Brüsszelbe mennek a Megyeri híd építői jogorvoslatért, mert miután elvégezték a munkát, s tavaly ősszel rendben átadták a hidat, megrendelőjük, a Ganz Acél Zrt. nem hajlandó fizetni nekik, de még csak szóba se áll velük. Négyszáz emberrel. Kétmilliárd forint tartozásról van szó, ám az építők hiába demonstráltak már a Kossuth téren is, és hiába írtak levelet személyesen a miniszterelnöknek, semmi se történt, azt a jelentéktelen epizódot leszámítva, hogy számlaadás után mindannyian leadóztak a meg nem kapott jövedelmük után.

Nem mennék most bele a részletekbe, a bíróság feltehetően még ebben az évezredben valamelyik félnek igazat fog adni, csupán azt kívánom erőteljesen jelezni, hogy ezen a zord télen, midőn most már másnaponta végeznek ki valakit anyagi természetű viták folyományaként, akad szívmelengető, hogy ne mondjam, példamutató viselkedés is.

Például éppen az építőké.

Saját érzékszerveinkkel tapasztalva, sőt appercipiálva a hétköznapi Magyarország közállapotait, a hídépítők minden további nélkül megtehették volna, s tehetnék holnap is, hogy este fekete színű terepjáróba ülnek, körbeautózzák az adós telephelyét, majd másnap felgyújtják az épületet, az ajtón kilépőket pedig agyonlövik. Mire a kiérkező körorvos megállapítja, hogy az áldozatok a vértócsa közepén erős meghűlés következtében hunytak el, a hídépítők már messze járnak.

Jól bevált módszerként a hídépítők azt is megtehetnék, hogy szórakozóhelyen rendezik az anyagi természetű vitát. Az adós cég vezetőjét mind a négyszázan fölkeresik kedvenc éjszakai bárjában, ahol előbb felszólítják az épp ott tartózkodó, ámde szolgálaton kívüli rendőröket és bírónőket, hogy harminc másodpercen belül távozzanak, majd mire azok a boros kólájukat hátrahagyva pánikszerűen elmenekültek, rendezik azt az ominózus, késhegyig tartó anyagi természetű vitát, legfeljebb némi hibával, példának okáért egy ott tartózkodó klubcsapat játékosainak sérelmére.

Van persze békésebb, kifejezetten humánus megoldás is, amikor nem feltétlenül folyik mindjárt vér: a hídépítők az adós cég siófoki üdülőjét keresik fel, s vonulnak végig békés szándékkal, valamint szamurájkardokkal és késekkel a város sétálóutcáján, persze udvariasan megvárva előbb, amíg a városi rendőrkapitány a demonstráció hírére evakuálja magát állományával a környékről, és akkor ilyen mederben folytatják le azt a vitát.

Ennél kissé látványosabb, bár macerásabb út, ha a hídépítők, úgy is mint a munkásosztály mára megmaradt egyedüli képviselői, gárdát szerveznek a bűn- és erőszakmentes Magyarországért, s ez a gárda aztán mint militáns élcsapat napjában többször is végigmasíroz az adós cég vezetőjének lakóhelyén, mégpedig ideológiai alapon, ám nem faji vagy származási, hanem kizárólag osztálykülönbségekből kifolyólag, amennyiben a munkásosztály antagonisztikus ellentétben áll a tőkés, kizsákmányoló osztállyal, s mint ilyen, szakadatlan harcra kényszerül.

Vagy ha erre nincs idő, akkor csak spontán módon, bejelentés nélkül elfoglalják a Megyeri híd feljáróját, és ott keresztbe állnak a munkagépeikkel.

Ez utóbbi tán már a lakosság számára is felháborító lenne, ám nem nagyon lehetne szólni, hiszen a tavaly májustól ki nem fizetett járandóság tud annyira fájdalmas lenni, mint az elmaradt uzsora vagy védelmi pénz, még akkor is, ha a miniszterelnök a tavaly őszi hídavatáson nyomatékkal jelentette ki, hogy "a 63 milliárd forint adófizetői pénz jó helyre került".

Hát most már csak 61. Mindenesetre a stop.hu beszámolója szerint az egyik hídépítő pontosan hétmillió forintot bukott a hídon, épp most vették el a lakását, mert nem tudta fizetni a részleteket, s "jelenleg egy konténerben lakik, hat négyzetméteren".

Izgatottan várja, mit fog szólni Brüsszel.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.