Önmagában is köznevetség tárgya, hogy a parlamenti többséghez tartozó képviselők karácsony előtt úgy szavazták meg a jövedékiadó-törvény módosítását, hogy halvány fogalmuk sem volt, mire nyomnak igent. Amikor meg valaki szólt nekik, hogy ezért nagyon szívják ám a fogukat a kocsmárosok, akkor az ellenzékkel versengve azonnal elkezdték visszavonni az egészet. Mind az MSZP-nél, mind a Fidesznél alelnöki szinten képviselték a feketegazdaság feketén marasztásának ügyét: akár közös sajtótájékoztatót is tarthatott volna Ujhelyi István és Pelczné Gáll Ildikó, akik pártjuk nevében a gazdaságfehérítő paragrafus kivégzését vezényelték. Ahogy tették a céges pénzforgalom negyedmillió forint feletti kötelező számlára terelésével és a gyakran csak papíron létező házipénztárforintjainak korlátozásában is.

Azt ugyan nem tudja senki, hogy pontosan mennyi tömény szesz fogy el Magyarországon évente - azt azonban igen, hogy mennyi után fizetik be a jövedéki adót. Megalapozott becslések szerint a tömény szesz alig 40 százalékát forgalmazzák legálisan. A kedvezményes adózású bérfőzött pálinka, a pancsolt szesz és a feketén importált külföldi tömény italok igenis valahol a kocsmákban, éttermekben fogynak el. Tízmilliárdos nagyságrendű adóbevétel-kiesésről van szó - hogy mekkoráról, azt pontosan meg lehetne állapítani, ha egyszer legalább egy évet kibírna a napi kötelező standolást előíró törvénycikk, amelyet már 2004-ben is kevesebb mint egy hónap után vont vissza a parlament.

Blöff, hogy a standolás elviselhetetlen pluszmunkát és adminisztratív terhet ró a vendéglátósokra: ma is standoltat minden vendéglőtulajdonos, aki nem akarja, hogy az alkalmazottak kilopják a szemét. Nem is magával a standolással van bajuk a vendéglősöknek, hanem azzal, hogy a saját érdekükben amúgy is elvégzett önellenőrzés eredménye átláthatóvá váljék az adóhivatal számára. A helyzetet jól ismerő pénzügyőrök úgy fogalmaznak: ma azért standolnak, hogy napra készen tudják, hogyan áll a legális és az illegális áru eladása. Ellenőr nélkül is be kellene vallani a valóságos forgalmat, és befizetni az adót utána. Nyilván a vendéglátók közt is van sok becsületes ember, aki így tesz - de nem mindenki. Arra való az állam meg az adóhivatal, hogy a közteherviselést tőlük is kikényszerítse - a standolási paragrafus ezért született. A szesz esetében a vendéglátósoknál kell a forgalmat átvilágítani, mert az áfát és a jövedéki adót azoknak kell befizetniük, akik az árut a fogyasztónak értékesítik.

Miközben tombol a gazdasági világválság, hitelképtelen államról, fenyegető államcsődről, tömeges elbocsátásokról, növekvő társadalmi feszültségekről szólnak a hírek - a magyar politikusok egyik legfőbb gondja, hogy a nekik nyilván rengeteg kedvezményes szolgáltatást nyújtó vendéglátósok adóeltitkolását legalizálják. Milyen alapon várják így el bárkitől is, hogy a közterheket megfizesse? És a kevés idealista törvénytisztelő polgár hogyan remélhetne érdemi változást akár parlament feloszlatásától, ha a vendéglői standolás önmagában jelentéktelen, de az alapvető közállapotokat éles fénnyel megvilágító ügyében megbonthatatlan a nemzeti egység?