Régen nem lehetett hallani amerikai illetékestől (az adott esetben Gates védelmi minisztertől) olyan kijelentést, hogy Washington "figyelembe fogja venni az orosz aggodalmakat", amidőn végső döntést hoz az úgynevezett rakétapajzs Cseh- és Lengyelországba telepítendő elemeiről. A NATO terveivel kapcsolatban nem csak e téren vannak orosz "aggodalmak", hanem - jelesül - a szervezet bővítésével (Ukrajna, Grúzia) kapcsolatban is. Benne van a levegőben, hogy az Egyesült Államok új, átfogó koncepciót dolgoz ki az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok egészére nézve. És amíg ez el nem készül, addig az egész északatlanti szövetség nem lesz döntési helyzetben. Annyit megelőlegezhetünk: az "orosz érdek", mint olyan, az eltávozott Bush elnök szótárában nemigen szerepelt. Agresszív lelkesedés helyett most higgadtságot érzékelek. Az Egyesült Államok neve számos olyan egyenletben bukkan fel (Afganisztán, Irán, Közel-Kelet), amelyből Oroszország neve sem kivonható. Az idő kedvez a lenyugvásnak; ha akarom, ez a mai gazdasági világválság pozitív hozadéka. Obamát módfelett lefoglalja saját gazdaságának szanálása, de a nem is olyan rég tapasztalt orosz "birodalmi önbizalom" is a múlté. Ha hozzáveszem, hogy a tragikus helyzetbe sodródott Ukrajna sem dörömböl már a NATO ajtaján, és Grúzia se, a dialógus iránti vágy vagy épp a párbeszéd-kényszer ma jóval erősebb, mint pár hónappal ezelőtt volt.

Hangsúlyozni kell azonban újból és újból: a NATO-n belül Nagy-Britanniától Cseh- és kivált Lengyelországon át a balti államokig jelentős erőt képviselnek azok az országok, amelyek úgy vélik: minden egyensúlyi alku végső soron "rossz üzenet" Moszkvának, mert esetleg újból azt hiheti, van beleszólása a NATO-belügyekbe. Amerika nem tagadja, tekintettel van erre is. Kérdés, szempont lesz-e ez az új NATO-főtitkár személyének kiválasztásában? Kérdés, hogy az amerikaiak "üzenni" akarnak-e majd az oroszoknak, ha erre a befolyásos posztra nem zsigerien "oroszellenesnek" vélt embert támogatnak? (A főtitkár-jelölésnek kialakult rendje nincsen, jelöltekből túl sok is van, egy biztos: olyan befutó nem lesz, akit Amerika nem akar.)

Krakkóban kiderült, hogy egy kérdést leszámítva az Obama-adminisztráció semmiben nem határozta el magát végleg. Ez az egy az Afganisztánban állomásozó NATO-erők felduzzasztása. De ebben, úgy fest, nincsenek igazán komoly partnerei. A NATO "nagyjai" ez idő szerint legfeljebb százas, nem ezres nagyságrendben növelnék csak oda vezényelt katonaságukat, miközben sok technikai és anyagi kérdés a levegőben lóg. Egyrészt a nagyfokú egyéni teherviselést a válság is korlátozza, másrészt mindenki inkább építő, mint harcoló zászlóaljakat küldene. És egyvalami végzetesen hiányzik: a hit, hogy ez a háború megnyerhető.