Már nem praktizáló orvosként élénk érdeklődéssel olvastam az Átvilágításon a háziorvosok című (január 24.) információt, amelyben ismertetik: kormányprogram keretében vizsgálnák az önkéntesen jelentkező háziorvosoknál az ellátás minőségét, mert jelenleg nincs „képben" senki.

A minősítő rendszert előkészítő munkacsoport vezetőjétől megtudhattuk, hogy 95 Békés megyei és 45 szabolcsi praxisban már lezajlott a „vizsga", amelyen legrosszabbul az orvos-beteg kapcsolat szerepelt.

Őszintén sajnálom, hogy ez ma is így van, de nem csodálkozom. Már húsz évvel ezelőtt is hasonló volt a helyzet, sőt a kérdésről publikáló orvosok írásaiból kiderült, hogy voltak köztük, akik betegként maguk is kénytelenek voltak „lenyelni a békát" - a kiszolgáltatottságot. Magyarán szólva: vannak orvosok, akik nemcsak a laikus beteggel, de még a kollégával sem bánnak mindig úgy, ahogy kellene, illene.
Ha az orvos már a kórelőzmény felvételekor sem teljes odaadással fordul a beteg felé, pl. a vizsgálat alatt beszélget a helyiségben tartózkodó más egészségügyissel, telefonál, vagy a beteg első két mondata után egy szakrendelőbe szóló beutalót ad át - nem áll hivatása magaslatán. A laikus beteg az orvos képességeiről nem tud meggyőződni, csak külső jegyekből ítél.

Két dolog tesz orvossá, mondta Hankiss János tüdőgyógyász: a szakmai tudás és az emberi magatartás. Súlyosan téved, aki bármelyiket a másik fölébe helyezi.

Dr. Rácz Egon
Budapest