Arról már nem is beszélve, hogy a közigazgatási határvidéktől függetlenül a tér nagyobbik része, a tömegközlekedési csomópont a BKV kezelésében van, a téri közterületek egy részét viszont már a Fővárosi Közterület-fenntartónak, a zöldfelületet pedig a Főkertnek kell gondoznia. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a kerületek már közterület-felügyeleti intézményeikben is önállósulásra törekednek, így más-más intézmény bírságolhat meg egy engedély nélküli közterület-foglalót a Fény utcai piac közvetlen környezetében, és másnak áll ez jogában például a Vérmező út mentén.

Ez korántsem az egyetlen példa arra, hogy a Budapest tábla mögött valójában 23, egymással - és a fővárossal - teljesen egyenrangú kerület fekszik szorosan egymás mellett, az egységes Budapest kis túlzással nem is létezik. Más-más kerület, más-más szempontok alapján szabja meg a lakbért a Király utca egyik és másik oldalán, és az sem mindegy, hogy melyik utcasarkon álló parkolóautomatába dobunk be pénzt. Szélsőséges esetben az is előfordulhat, hogy megbírságolják azt, aki kezében egy üveg sörrel átsétál az út túloldalára, hiszen az már egy másik kerület, ahol, mondjuk, tiltott a köztéri alkoholfogyasztás. A 23 törvényben rögzített jogával élő s ennek megfelelően "kiskirályságként" viselkedő kerület mellett - ahogyan rosszmájúan emlegetni szokták -, működik egy "nagyhercegség" is, a fővárosi önkormányzat, amely - kis leegyszerűsítéssel - működteti a nagyvárosi alapinfrastruktúrát és felel mindazokért a feladatokért, amelyek túllépnek a kerülethatárokon. Feltéve, hogy minden szereplő megtalálja a másikkal a józan hangot, és politikai szempontok nem játszanak szerepet.

Ez azonban sajnos nincs így, a város működőképességét - működésképtelenségét - meghatározó keretek pedig változhatatlannak tűnnek. Elhibázott lépés volt annak idején az SZDSZ azon javaslata, hogy a fővárosra vonatkozó, feles többséggel módosítható törvényi szabályok átkerüljenek a kétharmados önkormányzati törvénybe. Már csak azért is, mert a jelenlegi hideg polgárháborús helyzetben esély sincs a konszenzusra az ellenzékkel. Egy kis képzavarral élve: Budapest vízfej maradt - és elmocsarasodott. Ezért is olvastam örömmel a Népszabadságban, hogy e téren is kezd összeállni - Bokros Lajos ismert szófordulatával élve - a "reformerek" kritikus tömege; Tarlós István, a fővárosi Fidesz-frakció pártonkívüli frakcióvezetője, egykori SZDSZ-es politikus Kósa Lajossal, Debrecen polgármesterével ötletelt a budapesti önkormányzati rendszer átalakításáról.

Tökéletesen igaza van Tarlós Istvánnak, amikor úgy fogalmaz: "a vak is látja, hogy ehhez hozzá kell nyúlni". Kár, hogy a Fidesz reformjavaslatai csak a szavak szintjén léteznek. Hallunk már-már közhelyként ismert célokról, kívánalmakról, de hol a konkrét ajánlat? A 2006-os kampányban is bőszen hirdette a Fidesz, hogy nemcsak Budapest-programja van - még minisztériumot is álmodtak a fővárosnak -, de a párt szakértői össze is állítottak egy javaslatcsomagot, amelyet a beharangozása után hosszú hónapokkal sikerült csak bemutatni, de abszurd módon annak belső borítóján maga a Fidesz határolódott el tőle hivatalosan. Most a Fidesz két önkormányzati nagyágyújának javaslatait illetően is kénytelenek vagyunk a sajtóban elhangzottakra hagyatkozni.

Négy modellt említenek. Az egyik szerint elöljárósággá fokoznák le a kerületeket - ugyanezért az egykori SZDSZ-es Tarlós István óbudai polgármesterként és a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjeként még a főpolgármester fejét vette volna. A másik verzió szerint Budán három, Pesten öt "nagykerületet" alakítanának ki. A harmadik változat alapján a belső városrészek olvadnának össze egy szervezeti egységgé, cityvé. A negyedik modellben a kerületek a mai formájukban megszűnnének, a 67 tagú fővárosi közgyűlés létszámát pedig negyvenre csökkentenék.

A Fidesz reformötletének hitelét nem növeli, hogy a párt elképzeléseit szokás szerint nem bontották ki minden részletében, nincs konkrét módosítási javaslat, ráadásul eddig semmilyen alaposabb strukturális változást nem támogattak. Az ellenállásuk miatt holt hamvába a szocialisták által preferált önkormányzati reform is. Kérdés, mennyire vehető komolyan a budapesti reformjavaslatuk, ha kerek perec elutasítják és minden erejükkel megakasztani törekednek az önkormányzati reformra vonatkozó kormányzati elképzeléseket, akár a kistérségek kialakítását, akár egyes közigazgatási szervek regionális alapú átszervezését.

Abban is igaza van Tarlósnak, hogy egy 1,7 milliós városnak nem kell 24 polgármester, félszáznál is több alpolgármester, nyolcszáz önkormányzati képviselő. De Budapest nemcsak egy nagyváros, hanem szervesen egybetartozik az agglomeráció több mint hetven településével, és ilyen értelemben hárommilliós településegység, összefüggő feladatokkal. Óbuda forgalmának enyhítését nem lehet a főváros vagy a kerület határain megoldani, szükség van P+R parkolók építésére Békásmegyeren túl, Pomázon, Szentendrén is.

Budapestnek tehát nem arra van szüksége, hogy tömbházanként legyen saját önkormányzata polgármesterestől, titkárnőstől, tanácsadóstól, de nem is arra, hogy egyik napról a másikra összevonjuk a páratlan számú kerületeket a párosokkal. A nagyvárosi feladatok súlyához mérten jól képzett, elkötelezett és megbecsült hivatalnokokra, szakapparátusokra van szükség, melyeket az eddigi képmutató gyakorlattal eltérően tisztességesen meg kell fizetni, ha megfelelő szintű munkát várunk tőlük. A legnívósabb, szakmailag legjobb javaslat sem ér azonban semmit, ha az arról dönteni hivatott helyi képviselőt populizmustól vezérelve minimálbéren tartjuk, kárpótlásként pedig kiskapuk sorát hagyjuk nyitva, hogy azért mégse járjanak rosszul... Mérvadó politikai erők, színezetüktől függetlenül egymás alá licitálnak, ha az országgyűlési és önkormányzati képviselők létszámáról és illetményéről van szó. S ahogy tapasztalom, mindig van lejjebb. De képmutatás nélkül tegyük fel a kérdést, hogy mit várunk a kerületi, fővárosi képviselőnktől. Ha azt, hogy főállásban, éjjel-nappal az általa képviselt választókörzet választóinak érdekeit képviselje, a testületi és bizottsági üléseket maradéktalanul végigülje, felelősen és korrupciómentesen döntsön többkötetes előterjesztések alapján az adófizetők milliárdjairól, akkor bizony őt is meg kell fizetni, egyben körülbástyázni szigorú összeférhetetlenségi szabályokkal, hogy a kevesebb valóban több legyen. Különben marad a kontraszelekció, a korrupció, a különböző felügyelőbizottsági és egyéb céges posztokért való tülekedés, legfeljebb kevesebb szereplővel. Nem az tehát a kérdés, hogy megspórolhatunk-e néhány milliárdot azzal, hogy egy vaktérképen ide-oda tologatjuk a kerülethatárokat, hanem az, hogy az adófizetők által összeadott pénzt hogyan tudjuk jóval hatékonyabban, képzett hivatalnokok ssegítségével, a helyi képviselők felelős döntéseivel felhasználni.

A szerző közgazdász, politológus, az MSZP III. kerületi szervezetének elnöke