Ellenben a leginkább rászorulóknak ebből nem jut semmi, mivel ők sem szocpollal, sem kedvezményes hitellel nem tudnak lakást venni vagy házat építeni. A legtöbb gyerek persze, mint mindenütt a világon, ott terem, ahol a legkevesebb a pénz. A legtöbb szocpolt azok használhatnák föl, akik nem tudják. Ezt az ordító ellentmondást tőkeerős csalók oldják fel, akik lecsapnak a törvényesen fölhasználhatatlan sok-sok szocpol pénzre. Ha erre nem épülnének országszerte csalássorozatok, az kriminalisztikai csoda lenne. De csodák nincsenek.

A szegényeknek bűntárssá kell válniuk ahhoz, hogy hozzájussanak annak a pénznek a csekély töredékéhez, aminek az egészéhez juthatnának hozzá törvényesen, ha nem volnának olyan szegények. Azoknak persze, akik, ahogy apám mondogatta, a kétfillérest is magázzák, ez a töredék is sok. Ha jellemzően és tömegesen viszszautasítanák a tőkeerős csalók ajánlatait, az volna a másik kriminalisztikai csoda. De csodák nincsenek. Épülnek a percek alatt szétszedhető alibifalak, kiállítják a megfelelő dokumentumokat a korrupt hivatalnokok, a közvélemény meg ráterheli az egészet azoknak a számlájára, akiknek csak a morzsák jutnak.

Kriminalisztikai csodák persze a társadalom más rétegeiben sincsenek. Ha az Avasról csak úgy tud kiszabadulni a lakástulajdonos, hogy hamis adásvételi szerződést ír alá, akkor úgy fog. Még akkor is, ha ezzel bűntárssá válik egy nagyszabású csalássorozatban, és tudván tudja, hogy ezzel korábbi lakótársainak okoz kárt, mivel olyanok költöznek a helyébe, akiknek nincs pénzük rezsire, közös költségre, és a legkevésbé sem passzolnak a lakótelep életformájához. Én bele tudom élni magam minden bűntárs (kényszer)helyzetébe, attól tartok, bűntárssá válnék magam is a föntebb vázolt élethelyzetekben. De sajnos nem vagyunk olyan sokan, akik a különböző rétegekbe tartozó kiszolgáltatott bűntársakat egyenlő mértékben értjük meg. A mélyszegénység fölött lebegők többnyire nem azokat értik meg jobban, akik szegényebbek náluk, hanem azokat, akik jobban hasonlítanak hozzájuk. Ez sem csoda.

Abból, hogy nincsenek kriminalisztikai csodák, nem az következik, hogy nem tehetünk semmit, hanem az, hogy át kell alakítani valamilyen rossz szerkezetet. A szocpol esetében nyilvánvalóan az lenne a megoldás, hogy azt a pénzt, amit nem használhatnak fel lakásvételre, házépítésre azok, akiknek nem futja rá, felhasználhassák a lakhatásuk biztosítása végett másképp. Fizethessenek belőle lakbért, rezsit, energiaszámlát, felújítást, javítást stb. A kormány azonban nem efelé lép, inkább azt találták ki, hogy mindenki mutasson be a szocpoljához 30 százalékos önrészt. Mindegy, honnan van, ha a csalásszervező két percre az igénylő kezébe nyom egy marék pénzt, máris minden mehet tovább. Semmi értelme, viszont nem veszélyezteti a rendszer kriminalizáló hatását és mély igazságtalanságát. Az állam pedig továbbra is megtakarítja a csalásokból kimaradó szegények szocpolját.

Ha ez volt a cél...