A gyógyszerkassza hiányának megszüntetése több, egymással szorosan összekapcsolódó elemből állt. Az ideológiai rendezőelv az volt, hogy a deficit eltüntetésének és a fenntartható működés kialakításának terheit szét kell osztani a gyógyszerpiac legfontosabb szereplői között. Fájdalmas áldozatot kellett hozniuk egyrészt a betegeknek, másrészt a gyógyszergyártóknak, a nagykereskedőknek és a patikáknak - az új szabályokhoz pedig a gyógyszert felíró orvosoknak is alkalmazkodniuk kellett. A betegek az egyensúly megteremtéséből azáltal vették ki a részüket, hogy 2007 januárjában az egészségügyi miniszter egyszeri intézkedéssel jelentősen csökkentette a gyógyszertámogatások mértékét, ezért a térítési díjak a gyógyszertárakban mintegy 50 százalékkal nőttek. (A betegek végül jól jártak az új szabályozással, mert a gyógyszerárak másfél éve tartó csökkenése miatt ma már sok esetben kedvezőbb áron jutnak gyógyszerekhez, mint 2007 januárja előtt.) Megszűnt a 100 százalékos támogatási forma is, azaz egyes gyógyszerek ingyenessége - attól kezdve minden gyógyszerért fizetni kell valamekkora összeget. A betegeket érintette a vizitdíj is, mert csökkentette az ellátórendszer igénybevételét, ebből következően pedig a gyógyszerfogyasztást is. Az orvosok esetében szigorodtak a gyógyszerfelírási szabályok. Kötelezővé tették, hogy - a megadott összehasonlító szoftverek segítségével - az olcsóbb gyógyszert ajánlják. Mindazonáltal a gyógyszerkassza rendbetételéért a gyógyszergyártóknak kellett megtenniük a legnagyobb erőfeszítéseket. Az új gyógyszertörvény érezhető árversenyt idézett elő, az azóta is tartó gyógyszerárcsökkenés, valamint a jelentős forgalomcsökkenés természetesen csökkentette a gyártók bevételét. Ezenfelül a gyártóknak és a forgalmazóknak évente összesen évente közel 20 milliárd forintos különadót (rabatt) kell fizetniük a forgalmuk után, amire a tb - mint nagybani vásárló - tart igényt. És végül ott van a kassza egyensúlyának végső biztosítéka: az úgynevezett sávos befizetési kötelezettség, ami azt jelenti, hogy a tervezett gyógyszerkiadások túllépése esetén a gyártóknak fokozatosan át kell vállalniuk a túllépés összegének kifizetését. Ezek az eszközök tehát egyszerre növelték az egészségbiztosító bevételeit és csökkentették a kiadásait, valamint zárták le felülről a kasszát.

És mit vállalt a kormányzat? Mert úgy igazságos, ha a kormányzat is módosít korábbi rossz működésén, miután minden más szereplőre rákényszeríti a változást. Nos, a kormány azt vállalta, hogy a befizetett járulékoktól a gyógyszergyártók különadójáig az egészségbiztosító minden bevételét egészségügyi kiadásokra fordítja. Ha van többlet vagy megtakarítás, akkor azt is. Ehhez képest azt látjuk, hogy az egészségbiztosító 2008-as bevételeinek egy részét a kormány nem az egészségügyre költi. Az államkincstár és az OEP honlapján elérhető adatok összehasonlításából kiderül például az, hogy az év folyamán a gyógyszergyártókra kivetett speciális különadóból több bevétel származott, mint amennyit a biztosító végül gyógyszerre költött. És ami talán még a gyártók figyelmét is elkerülte: ez a mintegy 20 milliárd forint december végére váratlanul eltűnt a gyógyszerkasszából. És mint az a számokból világosan látszik, az összeget nem az egészségügy egyéb kiadásaira csoportosították át. Az minden bizonnyal befolyt - az ígéretekkel ellentétben - a központi költségvetésbe. Talán csatorna lett belőle valahol vagy agrártámogatás, esetleg az általános hiányt csökkentő tétel. Bármi is, felmondta azt az elvet, hogy az egészségügy szereplői az egészségügy érdekében hozzák meg a reform jegyében elvárt áldozatokat. Ez az elvont összeg nagyjából annyi, mint a kórházi adóságok harmada, felhasználásával meg lehetett volna duplázni az E-Alap egyéb megtakarításaiból származó, az Egészségügyi Minisztérium által az év végén szétosztott pénzeket.

A gyógyszergyártók befizetéseinek "átcsoportosítása" logikáját tekintve nem különbözik attól, mint amikor egy alapítvány a valamely nemes célra kért egyszázaléknyi szja-t végül is másra költi el. Nem ellopja, csak többet költ például saját maga fenntartására vagy olyan ügyekre, amelyek önmagában akár helyesek is lehetnek, csak éppen nem arra kapták a támogatást. Amikor a parlament tavaly télen elfogadta azt a szabályt, amely a későbbiekben lehetővé teheti a gyártók különadójának némi mérséklését hazai kutatás-fejlesztési beruházások esetén, valószínűleg a következő megfontolásból indult ki: habár az uralkodó közgondolkodás bizonyára soha nem fog tiltakozni a gyógyszeripar jövedelmeinek csökkenése miatt, azt tudni kell, hogy a gyógyszergyártók fejlesztéseinek elmaradása a végső felhasználókat, a betegeket sújtja.

Dr. Baraczka Mariann, a HealthCapital vezérigazgatója