Fidesz-Jobbik összjáték?

Szélsőséges gondolatok mindig jelen voltak Magyarországon. Olykor erősebben, az egész állam működését befolyásolva, olykor pedig gyengébben, szinte észrevétlenül, de mindig jelent voltak. A rendszerváltozás utáni időszakban az emberek örültek: beköszöntött a várva várt demokrácia és a szabadság. Gyengébb táptalaja volt akkor a radikális nézeteknek, nem úgy, mint az elmúlt pár évben, amikor újra szárnyra kaptak a kirekesztő eszmék.

Felmerül a kérdés: mi változott? Mi lehet az oka annak, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban már szinte másról sem lehet hallani, minthogy melyik településen masírozott végig a Jobbik szárnyai alól kinövő Magyar Gárda?

Tény és való, hogy a gazdasági válság úgy jött a Jobbiknak, mint egy falat kenyér, hiszen meglovagolhatja az emberek elégedetlenségét. De vajon ez lenne a magyarázata annak, hogy a félkatonai szervezetek gründolásában jeleskedő párt egyáltalán tényezővé vagy beszédtémává válhatott hazánkban? Vajon csakis a rosszabbodó életkörülményekkel magyarázható a szélsőjobboldal megerősödése, vagy egyes pártérdekek is szerepet játszanak ebben a folyamatban?

Ezzel kapcsolatban elgondolkodtató cikk jelent meg a Magyar Narancs február 5-i számában, mely a Fidesz és a Jobbik háttérjátszmáira mutat rá. A tényfeltáró riport alapján körvonalazódni látszik, hogy az utóbbi években mi segíthette a szélsőséges, uszító eszmék megerősödését Magyarországon. Az írásban a Jobbik több vezetője is megszólal, elismerve, hogy a háttérben szoros együttműködést alakítottak ki a Fidesszel. Nagy Ervinnek, a Jobbik egykori vezetőjének és másoknak a nyilatkozatai szerint például a Fidesz arra biztatta a pártot, hogy szervezzen tüntetéseket a számára fontos témákban, erősítsen rá különböző ügyekre, s ezért cserébe a Fidesz médiafelületet biztosított a hozzá közel álló médiumokban a szélsőjobboldalnak. Az "Éjjeli menedék" című szélsőséges műsor megszüntetése után például a Fidesz egyik legmeghatározóbb politikusa telefonon kérte a Jobbikot, hogy szervezzenek tüntetést a műsorkészítők mellett, amiért cserébe az illető reklámot ígért a jobboldali médiában.

Az együttműködés állítólag arra is kiterjed, hogy "nem szerveznek keresztbe egymásnak".

A Magyar Demokrata Fórum tűrhetetlennek tartja a kirekesztő gondolatok táplálását. A cikk kapcsán több kérdés is felmerül, amely egyetlen jóérzésű demokratát sem hagyhat hidegen.

Amennyiben ezek az állítások igazak, akkor ki lehet jelenteni: az elmúlt években nemcsak az életszínvonal visszaesése miatti elégedetlenség, hanem a Fidesz is oroszlánrészt vállalt a radikalizmus megerősítésében. A Magyar Demokrata Fórum szerint egy demokratikus, európai jobboldali erő még azt sem engedheti meg magának, hogy bármilyen formában közösséget vállaljon a szélsőséges eszmékkel, nemhogy a színfalak mögött még segítse is azok elterjedését.

Szerencsére a választópolgárok bölcsességére azért számíthatunk. Erre legutóbb Tahitótfalu szolgáltatott példát, ahol a polgármester választáson Sajtos Sándor MDF-támogatással induló független alpolgármester nagyarányú győzelmet aratott Pörzse Sándor, a Magyar Gárda alapító tagja felett. Megnyugtató, hogy a Normális Magyarország Programjára igent mondó csendes többség e településen nemet mondott a szélsőségekre, annak ellenére, hogy ezek a nézetek kétségkívül egyre nagyobb teret kapnak a közbeszédben, ami országos szinten nagyon komoly veszélyt rejt magában.

Mi konzervatívok úgy látjuk: egy normális országban nem lehet alternatívája a rend pártján álló, józan és mérsékelt politikának, amely mindent embert a tettei alapján ítél meg.

Egy normális országban a parlament meghatározó ellenzéki pártja és egy szélsőséges, uszító szervezet között nem köttethetnének csendes háttéralkuk. Egy magára valamit is adó jobboldali párt ilyen szerveződésekkel nem vállal közösséget. Még a háttérben sem.

A szerző a Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetője

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.