A szerző országgyűlési képviselő (MSZP), Fenntartható Fejlődés Munkacsoport

Mi ez a vehemencia? Hogyan jutott eszébe a Népszabadság-szerkesztőségnek, hogy a Népszavában, tehát egy nagyon másik lapban (!) megjelent anyaghoz gyors, de terjedelmes lesajnálást közöljön, azt is az újságjuk egyik legfrekventáltabb felületén? Miért is van az, hogy Hegyi Gyula írását sem merték "elereszteni" azonnali és ugyancsak elutasító beszólások nélkül?

Őszintén szólva én a baloldal nevében csodálkozom a Lap összegzésén, amely szerint a "Balra, Magyar!" - ha nem is büdös, de - "nem jó szagú" (sic!) olvasmány. Hegyi Gyula és jómagam bizony hivatalból a baloldal nevében beszélhetünk, úgy is mint közös pártunk több testületének tagjai vagy vezetői, és úgy is mint az MSZP színeiben megválasztott képviselők.

Nos, ez a "nem jó szagú" Balra, Magyar! éppenséggel a hivatalosnak tekinthető www.mszp.hu honlap bejelentkező oldalának közepén - születése óta - "iránymutató vitairat" megjelöléssel "bűzölög", továbbá a www.kapcsolat.hu-n korrekt vita folyik. Pártom ugyancsak hivatalos és kompetens testülete, a Szociáldemokrata Alapértékek Bizottsága szintén magába szívta ezt a kellemetlen szagot, amint ez a Hiller István által jegyzett Haza és Haladás címet viselő kongresszusi dokumentumból is jól érezhető. Az Európai Szocialisták Pártja által a 2009-es európai parlamenti választások elé kiadott Manifesto, azaz választási kiáltvány pedig hasonló illatfelhőkben keletkezett.

A Lap (alias Friss Róbert) nem érti, hogyan lehet fejlődni növekedés nélkül? Nos, úgy, hogy a növekedés mennyiségi, a fejlődés pedig minőségi kategória. Azt sem érti, miként tudná a közösségi fogyasztás az egyéni fogyasztás súlyát átvenni. Nos, úgy, hogy a modern társadalmak már ma is közösségileg fogyasztják el a megtermelt javak és szolgáltatások közel felét, ami az állami újraelosztási arányokból is kitűnik. Ez az arány épp az annyira szorgalmazott állami megrendelések, beruházások megindulása okán fog a közösségi felhasználás felé eltolódni. Egy szó, mint száz, a Népszabadság leragadni látszik a magyar szociálliberalizmus utóvédharcainál, görcsösen kiszolgálva azokat az elveket, amelyek bizony számottevő felelősséggel tartoznak a mostani világválságért, pontosabban annak hazai mutációjáért. Kétségtelen, jóval egyszerűbb az örökös utólagos okoskodás, mint a jövőbe tekintés kockázatainak felvállalása. Ezen a ponton kellő megértést érzek a Lap publicistája iránt.

Ám essen pár szó a bankárokról is. Ezt a válságot igenis a bankárok, brókerek okozták, jóllehet erős politikai hátszéllel. Erről Soros György is önkritikusan megemlékezett a minap, s ugyanazt a terápiát javasolja, mint mi, baloldaliak: tudás, innováció, energia, ellenőrzés címszavakkal. Friss Róbert szóhasználatát idelopva: kordában reformálással. Mi sem háborúban gondolkodunk, hanem hatalomátvételben. A pénzvilág megroggyant uralmát a közösségi szervezéssel kívánjuk felváltani.

A Népszabadság szócsöve gunyorosan azt sem érti, hogy ha Petőfi királyokat akart akasztani, akkor mégis miért találjuk a túlélők között az angol királynőt? Az ő válasza alighanem az, hogy a forradalmak márpedig bukásra vannak ítélve, a szabadkapitalizmus pedig örök. Téved. A kapitalizmus is forradalmakkal lett az úr, s a megmaradt királyok épp azért nem pusztultak el, mert átadták a hatalmat. Most sem lesz másként. A demokráciákban elvileg minden hatalom a népé, ez a magyar alkotmányban is szerepel. A gyakorlat persze rengeteg kompromisszummal, restaurációval terhelt. Most, hogy a neoliberális/neokonzervatív kapitalizmus becsődölt, újra esély nyílik arra, hogy a társadalmak közösségi megoldásokkal magukhoz vegyék sorsuk irányítását. (Ez egyébként rossz hír a hatalom kapujában toporgó Fidesznek, mert az ő döntően adócsökkentési kereplése 24 karátos másolata az éppen összedőlő világrendnek.) Tartok tőle, hogy helyi "háborúk" is lesznek, sőt Európa néhány országában már ma is zavargásokkal terhes az élet. Magyarországon a sercegő gyújtózsinór mutatja, hogy egy etnikai dinamit robbanthatja ránk mindazt a jót is, amit két évtizednyi félreértett szabadsággal felépítettünk.

Jómagam a saját baloldali portánk előtt sepregetve azt tanácsolom, hogy minden eredményünket büszkén elismerve, egyúttal a bocsánatkérés hangján is szóljunk az emberekhez, honfitársainkhoz. Kérjünk bocsánatot a baloldali értékeink alárendeléséért, azért, hogy a szociálliberalizmus feltalálását köpönyegként használva lefullasztottuk Magyarország motorját. De indítsuk újra! Ehhez nem csak jogunk van, ez a feladat egyben a kötelességünk is. A Balra, Magyar! erről szól. A világ vezető országaiban mostanában a re-load ("újratölteni"), re-make ("újracsinálni"), re-start ("újraindítani"), re-form ("átalakítani") hívószavak köré gyűjtik az erőforrásokat. Amerikában már nagy sebességgel neki is láttak a munkának. Változást akartak a neoliberális/neokonzervatív mezőben, a közösség erejét akarták hatalomra juttatni, s egy olyan embert választottak új vezetőnek (re-place), akinek az eddigi életében legtöbbet gyakorolt foglalkozása a közösségszervező volt. Mázlisták!

A Népszabadságnak azért jutott eszébe, hogy egy másik lapban megjelent írással foglalkozzon, mert ezt a kollektív írásművet az MSZP egyik markáns véleménycsoportja "az új baloldali értékválasztást" célzó "vitairatnak" szánta, s úgy véltük, a vitairat vitatásra való.

Hegyi Gyula írását akkor közöltük, amikor befért, Friss Róbertnek nem volt szüksége három hétre ahhoz, hogy megfogalmazza viszonválaszát. A viszonválasz joga éppen úgy illeti meg őt, mint Szanyi Tibort.

(A szerk.)