Mármost ezt a cikket eredetileg egy keddi hírrel akartam kezdeni, miszerint az új-zélandi parlamenti képviselők a gazdasági válság okán befagyasztották a fizetésüket, ám ezt nehéz lett volna úgy folytatni, hogy a honi képviselők össznemzeti tekintélyén csorba ne essék.

Ráadásul Gyenesei miniszternél nem arról van szó, hogyan merészel ő viccelődni olyan komoly dologgal, mint a vagyonbevallás, mi több, a törvényben előírt kötelezettségét honatyaként ilyen hányaveti módon teljesíteni, ugyanis Gyenesei miniszternek teljesen igaza van. A képviselők vagyonbevallása, miként a bemondásos költségtérítésük is, úgy, ahogy van, röhögni való. Azt az érvelést most hagynám, hogy ha bezzeg mi, adófizető állampolgárok csak egyetlen adatszolgáltató űrlapot tréfásan töltenénk ki, vagy példának okáért az adóbevallás
01-es lapjának 6. sorába, a nem önálló tevékenységre vonatkozó, M30-as igazolás alapján megállapított költségtérítés rubrikájába azt írnánk be, hogy fél liter körtepálinka, egyenesen a pokol tornácán találnók magunkat, míg azonban a képviselőknek ugyebár mindent lehet - mert ez csak alakoskodás volna. Sőt, a magam részéről azt gondolom, hogy ha én lehetnék most hirtelen képviselő vagy politikai vonalon potentát, nagyjából tíz perc alatt adnám fel az elveimet, s a T. Házba bejutva én is nagy ívben tennék minden számlára meg adatközlő űrlapra, sőt egyenesen a vagyonbevalló nyomtatvánnyal törölném ki a hátsómat, egyrészt, mert megtehetem, másrészt, mert úgyse lesz semmi következménye.

Egyet nem tennék azonban soha: hogy viccelődöm vele.

Gyenesei miniszter ugyanis, midőn a vagyonnyilatkozatát kiröhögi, saját magából csinál viccgyűjteményt. Azt a szamárságot most szintén felejtsük el, hogy egy miniszter és/vagy képviselő mutasson jó példát az embereknek, mert élve temeti el magát az az ország, amelynek lakói a miniszterektől meg a képviselőktől látott példák szerint akarnak élni, hanem azért mégis. Ezt a vagyonbevallási izét a képviselőtársaival együtt Gyenesei miniszter is létrehozta, de ha nem ő, akkor az elődei, ő maga mindenképpen a törvényhozás része, akkor pedig nekem ne nevesse ki a törvényhozást. Már csak a társakkal való szolidaritásból sem, de főleg, mert nem komilfó. Ám ha mégis röhögni való az egész, ott kell hagyni az egészet. Ha viszont képviselő marad, akkor szenvedjen. Nem úgy van az, hogy poénokat találunk ki meg fölényeskedünk, hanem, mint a többi képviselő is, tessék gondterhelt és halálra hajszolt politikus látszatát keltve kiállni a nyilvánosság elé, és szemrebbenés nélkül, a halálosnál is komolyabban belemondani a kamerába, hogy igen, tíz vagy húsz év politikai pályafutással a hátam mögött mindössze egy botmixerem van utánfutóval, valamint a magyar róna legterméketlenebb sarkában egy lábtörlőnyi nagyságú szántóm, azt is a családtól kaptam ajándékba, ám az anyám életére esküszöm, hogy ezen felül semmim nincsen, csakis a mérhetetlen nagy adósság, hogy önöket szolgálni tudjam.

Röhögni tudniillik itt egyedül nekünk van jogunk.

Megyesi Gusztáv az Élet és Irodalom munkatársa