Abban az interjúban többek között ez állt: "Folyamatosan sírtunk az ilyen-olyan vélt vagy valós panamák miatt, s hogy soha, egyetlen ügynek sem jár senki a végére, mindig minden disznóság a szőnyeg alá kerül. Ami Terézvárosban most történik, még akár kedvező hatással is lehet a közélet tisztaságára." Ezt reméljük attól is, ami most Erzsébetvárosban történik.

Két szomszédos kerület, két szomszédos történet. És e két történetnek még számtalan szomszédja van szerte az országban.

Soká lesz még, amíg kiderül, mit tudnak, mit nem az őrizetbe vett erzsébetvárosi polgármesterre rábizonyítani, és hol húzza meg az igazságszolgáltatás a politikai és a büntetőjogi felelősség határát. Ezt a határt nehéz meghúzni. Talán nehezebb is, mint ahogy a kiváló jogszociológus véli. De valóban: "ideje elfelejteni", hogy a politikai felelősség határa a politikai osztály határán van. Ez egyszerűen nem lehet így abban az országban, ahol a politikai pártokat, a politikai osztály alapintézményeit képtelenség törvénysértés nélkül finanszírozni, ahol tehát a törvénysértés a politikában működési feltétel.

Hiába ismételgetjük hosszú évek óta, annyit, hogy már mi is unjuk: nem lesz a demokratikus politikának, a politikai osztálynak becsülete addig, amíg az ország törvényes működtetésének felelősei törvénytelenségre ítélik egymást. Talán a börtön árnyékában rájönnek az urak, hogy ez így tovább nem megy. De persze nem csak a pártfinanszírozásról van itt szó. Zolnay János szociológus a Beszélő januári számában részletesen elmagyarázza, hogy a Pest belső kerületeiben feltáruló ingatlanpanamák esetében szerinte a korrupció minősített formájával állunk szemben, amit state capture-nek, az állam foglyul ejtésének neveznek. Ennek az a lényege, hogy "az államot vagy annak egy ágensét nála sokkal nagyobb hatalmú gazdasági érdekcsoportok mintegy foglyul ejtik". Az ilyen típusú korrupció melegágyai az olyan kicsi és nagyon korlátozott erőforrásokkal rendelkező önkormányzatok, amelyek horribilis értékű, de nagyon rossz állapotban lévő ingatlanvagyon fölött rendelkeznek, s ráadásul még abban is érdekeltek, hogy a lakosság társadalmi összetételét "feljavítsák". Magyarul: kipasszírozzák a kerületből a nagyon értékes helyen lévő, nagyon leromlott épületekben lakó sok-sok szegény családot. Erzsébetváros is, Terézváros is ilyen melegágy.

A kísértés hatalmas, az ellenállás gyönge. A város pedig nemcsak a milliárdjait veszíti el, hanem önmagát is. Jellegadó épületeit, utcasorait, színeit, sokféle hangulatát.

Bizony, Erzsébetvárost sokkal hamarabb foglyul ejtették, mint ahogyan a polgármesterét őrizetbe vették.