Tiltás. A hatalom szokása - lévén a hatalom eredendően stupid, folyton az életet akarja szabályozni, ami persze nem hagyja magát -, hogy időnként egy-egy tetszőlegesen kiválasztott élvezeti cikket betilt vagy monopóliumot hirdet rá. A X. századi királyok ezt tették a sóval, a XVII. században az angol és a holland Kelet-indiai Társaság a fűszerekkel, a XX. században az USA, a végén a Szovjetunió kormányai az égetett szeszes italokkal. Ennek következtében a betiltott vagy monopólium alá vont cikkek hiányozni kezdenek, az érdeklődés megnő irántuk, felmegy az áruk, és azonnal megalakulnak azok az illegális szervezetek, amelyek a feketepiacon kielégítik a valós lakossági igényeket. A X. századi törvényen kívüliek sót csempésztek, a XVII. századtól a társaság hajókaravánjait kalózok fosztogatták, az USA-ban pedig a szeszcsempészetből felvirágzott és megerősödött az olasz meg az ír maffia. (A Szovjetunióban viszont az alkoholtilalom teljesen hatástalan maradt, mindenki nyugodtan tovább vodkázott, így aztán a rendeletet hamarosan visszavonták.)

Hatás. A tiltás mindig a legjobb reklám, mert bizonyosan felkelti a figyelmet és az érdeklődést. Ha a tiltás veszélyre is hivatkozik, akkor szinte ellenállhatatlan hatással van az ifjúságra. A serdülő ugyanis, önmagát keresve, egészen bizonyosan két dolgot próbál ki: azt, ami tiltott, és azt, ami veszélyes. Tessék csak megnézni a dohányzással kapcsolatos statisztikák ifjúságra vonatkozó adatait. Folyamatosan növekszik a kipróbálók száma, miközben csökken az életkoruk. Ma ott tartunk, hogy már a 14 éves lányok (!) többsége is kipróbálta a cigarettát. A formatervezett cigarettásdobozokat elcsúfító riasztások az ő nyelvükön így szólnak: engem próbálj ki, tiltott vagyok és nagyon veszélyes! Naná, hogy kipróbálják.

Maffia. A cigarettaseftelők elégedetten dörzsölik a markukat. Az egészségóvónak képzelt kampányok eredményeként már így is dől a lé, az egyedüli vesztes a jövedéki adótól megfosztott állam. Még néhány leszoktató célzatú áremelés, még néhány ÁNTSZ-akció, még néhány dohányzást betiltó polgármester, és a dohányüzlet a legjövedelmezőbbek közé emelkedik. Ha én lennék a dohánymaffia főnöke, a fizetési listámon előrébb léptetném a legjobb caporegime-eket: a kampányszervező minisztériumi és ÁNTSZ-hivatalnokokat meg a tiltást bevezető polgármestereket. Amikor néhány éve az EU egészségügyi biztosa azt nyilatkozta, hogy 2015-re visszaszorítja az EU minden nyilvános teréről a dohányzást, tudtam, hogy vagy ő, vagy a maffia embere komplett idióta.

Közterületek. A vásárhelyi polgármester a kisgyerekek védelmére hivatkozva a játszótereken is betiltotta a dohányzást, és erre készül a szegedi polgármester is. Ha Szegeden is életbe lép a tiltás, kíváncsi leszek, hogyan és mi miatt bírságolnak majd például a Roosevelt téri játszótéren, a zsúfolt autóforgalomtól füstös híd mellett... Ellenben felhívom polgármester urak figyelmét: megfeledkeztek a pukiról. Úgy hírlik, tudományos kutatások igazolják, hogy a bélgázok kiengedése - nemcsak a teheneknél! - éppoly káros, mint a kipufogógáz vagy a szmog. Elképzelem: a játszótereken lesben álló közterület-felügyelők vagy ÁNTSZ-fogdmegek az elszánt egészségvédelem jegyében kitartóan figyelnek, sőt szimatolnak, és egy füst alatt a pukiért is megbírságolják a magukról megfeledkezett kismamákat. Nagyszerű lesz. A polgármester urak - amúgy tekintélyes, komoly, tiszteletreméltó emberek - elégedetten dőlnek hátra: megint tettek valamit a városért.

Kórházak. Rohanó világunkban mindenki használ valamilyen stresszoldót. Tegyük föl, kórházba szállítják a 68 éves Józsi bácsit, aki amióta csak az eszét tudja, a reggeli felest és a napi egy doboz cigarettát használja. Lefektetik, sürgölődnek körülötte, nem mondanak neki semmit: nagy az izgalom. A megszokott stresszoldóit persze, azonnal megvonják. Komolyan gondolja valaki, hogy Józsi bácsi gyógyulni fog? Ugyan már. De mi lenne, ha a főorvos úr stresszoldóit tiltanánk be? Holnaptól nincsenek például márkás whiskyk, nincs edzőterem, bungee jumping, és tilos rájárni a főnővérre. Tudva, hogy mitől olyan ideges a főorvos úr, a kése alá feküdne valaki? Na, ugye. Szerintem éppen a kórházak azok, ahol minden szinten légkondicionált, kulturáltan berendezett dohányzószobák kellenének a betegek, az orvosok és az ápolók számára. Mindenkinek joga van a maga szabadon választott stresszoldójára.

Kocsmák. A kocsmakultúra általában fontos, de a művészetek, főként az irodalom számára különösen. Az ír sziget összlakossága 4,4 millió fő, az egy főre eső jeles irodalmárok száma a világon talán ott a legnagyobb, nincs olyan kis nép, amely több jelentős írót, költőt, drámaírót adott volna a világnak, mint az írek. William Butler Yeats, James Joyce, John Millington Synge, Oliver Goldsmidt, George Bernard Shaw, Sean O'Casey, John B. Keane, Richard Sheridan, Oscar Wilde, Brendan Behan, Brian Friel, Samuel Beckett, Seamus Heaney - köztük négyen irodalmi Nobel-díjasok! Ott a társasági élet fontos színtere - mint nálunk volt egykor a békebeli kávéház -, a hagyományos ír pub, az elengedhetetlen whisky-stout-dohány hármas egységgel, melynek élvezetét fentiek mindnyájan szorgosan gyakorolták, némelyikük igen szorgosan! Így biztosak lehetünk abban, hogy az említett élvezeti cikkek nagyon fontosak és nagyon pozitívak, bár közvetett hatást gyakoroltak a remekművek megszületésére. Hogy a dohányzás betiltása, ezzel együtt a pubok elnéptelenedése (25-30 százalékos forgalom-visszaesés!) az ír nemzeti tradíció megtörésén túl mekkora károkat okozott az ír irodalomnak is, nos, ennek feltérképezése a jövő irodalomtörténészeinek feladata. Szegény Brendan Behan! Nehéz elképzelni a mában, ahogyan a pub előtt didereg a többi szomjas dohányossal... Az ír példa rémisztő. Igaz, nekünk nincs négy irodalmi Nobel-díjasunk - de még lehet! Hagyjuk békén íróinkat, és persze mindenki mást is kedvenc füstös kocsmáikban. Amúgy miért is nem döntheti el a kocsmáros maga, hogy engedi vagy nem a dohányzást? Ugyan mi köze ehhez a kormányzatnak? Az mindenesetre bizonyos, hogy tiltást követő forgalom-viszszaesés padlóra küldi majd az amúgy is gyenge hazai vendéglátást - bimbózó gasztrokultúrájával együtt -, és ez kifejezetten negatív hatású lesz az idegenforgalomra is. Tényleg ez kell nekünk?

Társadalombiztosítás. Gyakori érv, hogy a dohányosok, szándékos egészségkárosításuk miatt, többe kerülnek, mint a nemdohányzók, és a dohányzás, mint betegségok elöl áll az ilyen tárgyú listákon. Itt először bizonyítani kéne, hogy a tüdő lerobbanását hány százalékban okozta a vállalatok környezetszennyezése, hány százalékban a kipufogógáz, hány százalékban a városi szmog és hány százalékban a cigarettából visszamaradt kátrány. Ehelyett az egészet a főbűnösnek kikiáltott cigarettára szokás kenni. Másodszor: nem kellene megfeledkezni arról sem, hogy a dohányos bőven megfizet az élvezetéért, mert sokkal több adót is fizet, mint a nemdohányzó.

Tolerancia. Na, ez az, ami nincs. A népesség egyik fele a másikat legyőzni, földbe taposni, megalázni akarja, jó magyarosch szokás szerint. A másik féllel kötött kompromisszum, a kiegyezés szóba sem jöhet. A másik félnek nincsenek jogai. Na, szép.

Hamvas Béla A bor filozófiájában írja: "Általában azt tapasztaltam, hogy még azok is, akik az ételek és borok válogatásában elég nagy készségre tettek szert, a dohányösszhangzatokra kevesebb figyelmet fordítanak. Ennek a gondatlanságnak előbb-utóbb meg kell szűnnie. Ha bennünket helyesen kormányoznának, a különböző ételekhez és borokhoz való dohányok szívását már régen rendelet szabályozná. A jelen ateista kormányzatoktól persze az ilyesmit hiába várjuk."

Mindenkinek békét és türelmet kívánok erre az évre is.

Dohányzás a családban