A sajtóban megjelenő cikkek azonban nem erről szólnak! A kiépített árvédelmi rendszer biztonságában élő lakosság magától értetődőnek tekinti, hogy Magyarországon árvizek nincsenek. Pedig: a tévében látható, hogy más, ugyancsak fejlett országok nagyvárosainak utcáin ma is elég gyakran hömpölyög az árvíz. Elődeink rengeteget tettek avégett, hogy nálunk ne így legyen. De ez ma már sajnos kevés. A folyó élő rendszer, ezért az árvizek elleni védelmet egyszer s mindenkorra megoldani nem lehet. Az árvízi biztonság fenntartásáért minden kornak meg kell tennie a magáét!

A múlt század hetvenes éveinek közepén a legfelsőbb szinten döntöttek arról, hogy az árvédelmi gátakkal övezett folyóink mentén a lakosságot meg kell védeni legalább az átlagosan 100 évenként megismétlődő, nagy árvizek pusztító hatásától. Kormányok jöttek, mentek, a politikai rendszer is megváltozott. De az árvédelmi művek szükséges megerősítésére soha sem volt elég pénz. Sok helyen máig sem sikerült megfelelően megerősíteni a töltéseket.

A Tisza völgyében elvégzett részletes vizsgálatok szerint az elmúlt mintegy 30 évben a folyók árvizeket levezető nagyvízi medrének a vízszállító képessége sok helyen - néhol számottevően - csökkent. Ezért a levonuló nagyvizek magassága helyenként veszélyesen megemelkedett, és bizonyosra vehető, hogy előbb-utóbb erre számíthatunk a Duna völgyében is.

A nagyvízi meder vízszállító képességének rendezése és fenntartása nélkül az árvízi biztonság helyreállításáért végzett mindenfajta más beavatkozás (töltésmagasítás, árvízi tározó létesítése) csak ideig-óráig ható, tüneti kezelés. Ugyanis a nem karbantartott nagyvízi meder egyre romló vízszállító képessége miatt előálló árvízszint-emelkedéssel nem lehet lépést tartani!

Mára tehát sürgető feladattá vált a nagyvízi medrek folyamatos karbantartása. Ehhez viszont mindenekelőtt az árvízi medrek használatát kell korlátok közé szorítani a társadalom egészének érdekében. Olyan törvényes intézkedésekre van szükség, amelyek megszüntetik az árvízi medrek fokozatos elfoglalásából, legkülönfélébb, sokszor önkényes használatából származó előnyöket. Olyanokra, amelyek lehetővé teszik, hogy a nagyvízi medrek rendezése során csupán két szempontra, a vízszállító képesség növelésére és a nagyvízi mederben lévő jelentős természeti értékek megóvására lehessen összpontosítani.

Ezek a korlátozások persze az ország közösségének egésze (az adót fizető állampolgárok összessége) érdekében csak egyesek kárára hajthatók végre!

Öntsünk tehát tiszta vizet a pohárba! A megrendülőben levő árvízi biztonság további romlásának a megakadályozására csak két lehetőség között lehet választani. Az egyik: a törvény végrehajtásával lehetővé lehet tenni azt, hogy a nagyvízi medrek rendezésével meginduljon a versenyfutás az idővel, hátha sikerül a nagyvízi medrek vízszállító képességét még azelőtt megnövelni, mielőtt az országra rátör egy még soha nem látott, pusztító árvíz. A másik választás: a rendelet végrehajtásának megakadályozása, visszavonásának kierőszakolása vagy olyan "kibelezése", hogy az ne érje el a célját. Ami pedig avval a következménnyel járna, hogy ezt követően mindinkább ki lennénk szolgáltatva az idővel törvényszerűen bekövetkező, nagy árvizek pusztításainak.

Helyes lenne tehát mindezeket szem előtt tartani akkor, amikor a szóban forgó 21/2006. (I. 31.) kormányrendelet kapcsán "elkapkodásról" beszélünk. Amikor nem az ország közösségének az egésze, hanem a köznek (esetenként önhibájukon kívül) kárt okozók érdekében szólalunk fel (Matkovich Ilona: Városok mederben... január 20.).

Végül, mivel ezekre a kérdésekre a nagyközönség körében viszonylag gyakran visszatérnek, célszerű felhívni a figyelmet néhány más dologra is.

Ami a nagyvízi mederbe korábban, kellő körültekintés nélkül beépített házak védelmét illeti, lehet, hogy ezek a nagyvizek levonulását nagymértékben gátolják, s így megvédésük szóba sem kerülhet. De ha ez nem áll fenn, akkor is szem előtt kell tartani azt, hogy új árvédelmi töltések létesítése nem csak elhatározás kérdése. Ehhez sok pénz is kell. Sok pénz kell akkor, amikor az elmúlt 30 év alatt - éppen anyagiak hiányában - a már meglevő árvédelmi műveket sem lehetett minden szempontból a megkívánt biztonságnak megfelelően kiépíteni.

Ami az árvédelmi töltések helyett a különféle mozgatható védművek alkalmazását illeti, néhány éve, egy tiszai árhullám levonulása során az egész ország szeme előtt zajlott le az, hogy még a tökéletesen biztonságosnak hitt földgátak által nyújtott védelem is milyen mértékben válhat bizonytalanná. Mennyire így van ez a mozgó berendezésekkel, amelyek helyes telepítését még az ember gyarlósága is befolyásolhatja. Ezért a szakmájához értő, felelős vízügyi vezető ezeket soha sem tekintheti a földgátakkal egyenértékűeknek.

Amikor pedig arról beszélünk, hogy "emberemlékezet óta" mi is történt, hasznos szólni arról, hogy - mint láttuk - az árvédelmi művek célja a 100 évenként átlagosan egyszer előfordulható árvizek kivédése. A nagyvízi meder esetén is legalább ennek megfelelő teltséggel kell számolni. Tehát teljesen érdektelen, hogy a ma embere mire is emlékszik. Elvégre (néhány ezzel foglalkozó szakemberen kívül) ki tudja ma már azt, hogy 100-150 éve, a munkások ezreit foglalkoztató árvédelmi munkálatokra milyen veszélyek kivédése érdekében volt szükség?!

Dr. Szigyártó Zoltán, okleveles mérnök, címzetes egyetemi tanár