Tudatában vagyok annak, hogy a rendszerváltást követően a hazai cigányságot érintette a legjobban a munkanélküliség. A kurzusváltás az SZDSZ által váltig hangoztatott piacgazdaságot hozta, amelynek legnagyobb vesztesei ők voltak. Mivel a hazai nagyüzemek sorra megszűntek, s velük együtt a munkásszállások is, soha nem látott hajléktalantömeg jelent meg az ország városaiban. A főleg képzetlen munkaerőt alkalmazó állami építőipari, útépítő cégek tízezrével bocsátották el a képzetlen embereket, akik zömmel visszamentek falujukba, de egy jelentős részük „városlakó" maradt.

Az elmúlt húsz évben sem a szabad demokraták, sem pedig egyéb pártok nem tettek arról érdemben, hogy az iskolázatlan cigány emberek munkához, egzisztenciához jussanak. Gyermekként valószínűleg hallott az úgynevezett „fekete vonat"-ról. Ez a vonat Budapestről az ország keleti felében lévő településeken át Mátészalkáig közlekedett. A vonat a jelzőt onnan kapta, hogy péntekenként hazavitte, vasárnap pedig visszahozta a fővárosban dolgozó, szakmával nem rendelkezőket, cigányokat. A vonat a rendszerváltáskor végleg elment, és a magyar parlamentarizmus szégyene, hogy a cigányokat azóta sem hozta vissza semmi.

Ebben az országban minden rendőr, gyámügyes, pedagógus, önkormányzati munkatárs, gyermekvédelemmel és bűnmegelőzéssel foglalkozó szakember tisztában van azzal, hogy a cigányság túlnyomó részének nem megy a többségi társadalommal való egymás mellett élés. És amikor a közmegbecsülésnek örvendő főrendőr ki meri mondani, hogy mi az igazi probléma, mi a baj, akkor a fejét akarják venni.
A problémát ki kell beszélni, a szemellenző használata nem segít.

Kaiser Imre
Budapest