Mint tudjuk, a vártnál nagyobb hiány oka az, hogy a világválság sokkal mélyebb, mint ahogy azt két hónappal ezelőtt bárki is előre látta volna (beleértve a független belföldi és külföldi elemzőket, az IMF-et, a kormányt, de még a legfeketébb képet festő, ugyanakkor a közgazdasági érveléstől nagyon távol álló ellenzéket is). Ezen oknál fogva mind a várható gazdasági növekedés, mind pedig a várható infláció lassabb lesz a vártnál, ami csökkenti az államháztartás várható bevételeit.

A közelmúltban számos elemzést olvashattunk arról, hogy vajon az áfa, a jövedéki adó emelése vagy pedig egy pótköltségvetés benyújtása lenne-e a legjobb megoldás. (Például a pótköltségvetés azzal járna, hogy a tervezett 4,5 százalékos infláció mellett beállított költségvetési kiadásokat a "fűnyíró elv" szerint visszafaragják 2-2,5 százalékkal. Az alacsonyabb infláció miatt reálértéken számolva ennek ellenére a korábban tervezettel lehetne egyenlő az intézmények kiadása.)

A következőt kell nagyon tisztán látnunk: a jelenlegi helyzetben nincs jó költségvetési megoldás! A megoldást csak a Nemzeti Bank hozhatja meg, többlépcsős, de radikális kamatcsökkentésekkel! Ennek okai a következők:

1. Az adók emelése és a költségvetési kiadások csökkentése egyaránt visszafogja a makrokeresletet és a gazdasági növekedést. Egy ilyen nagy válság közepén ez egyenlő lenne az öngyilkossággal!

2. Politikailag is nehéz most keresztülvinni a parlamenten akár egy adóemelést, akár egy kiadáscsökkentést. Nagyon nagy kockázata van annak, hogy bármilyen jó javaslat is kerülne most a parlament elé, azt azonnal szétszednék a különböző politikai érdekek (és itt ismét hangsúlyozom: ma nem is létezik jó költségvetési javaslat).

3. Politikailag még nehezebbnek, szinte lehetetlennek látszik valamennyi önkormányzat költségvetését átírni.

4. Még ha sikerülne is a csoda, és sikerülne átírni a költségvetést és az adótörvényeket, annak a makrogazdasági hatása legkorábban fél év múlva jelentkezne. (A módosított adótörvények, illetve a pótköltségvetés legkorábban a nyáron léphetnének hatályba, az esetleg önkormányzati döntéseket is igénylő módosítások pedig még később!) Rettenetesen későn... Ehelyett szinte azonnali megoldást jelenthetne egy radikális kamatcsökkentés (ahogy ezt a külföldi jegybankok is csinálták világszerte), amely a következő hatásokat váltaná ki:

1. A forint leértékelődése egyszerre növelné az inflációt, javítaná exporttermékeink pozícióját a külföldi piacokon, és élénkítené a gazdasági növekedést.

2. A magasabb infláció és növekedési ütem miatt növekednének az államháztartás bevételei.

3. Az alacsonyabb kamatok csökkentenék az államháztartás adósságterhét is. Magától csökkenne tehát a várható költségvetési hiányt.

4. Az inflációs cél teljesüléséhez minden előrejelzés szerint - a Magyar Nemzeti Bank szerint is - elegendő lenne egy sokkal gyengébb forintárfolyam.

5. A forint leértékelődése ellen egyetlen ellenérv szólhat, de ez is csak részben: a devizahitelesek nehezebben tudnák fizetni a törlesztőrészleteiket. Ám ez pozitív hatással is járna: ösztönözné a lakosságot, hogy jobban fogja vissza fogyasztási kiadásait. Erre pedig nagyon nagy szükség lenne hazánkban, ahol a vállalatok, a lakosság és az állam együttes finanszírozási igénye a GDP 8-9 százalékára rúg (évről évre ilyen nagymértékben adósodunk el külföld felé)!

Az állításom tehát: teljesen mindegy, hogy milyen módon valósítja majd meg a költségvetési kiigazítást a kormány, a mai nagyon súlyos gazdasági helyzetre egyszerűen nincs jó költségvetési lépés! Azt kell mondanunk, hogy a független, bírálhatatlan és befolyásolhatatlan jegybanknál pattog a labda. Összehasonlításképpen, miközben a jegybanki alapkamat szinte a világ összes fejlett országában minden idők legalacsonyabb értékét veszi fel (az eurózónában 2 százalék, az USA-ban 0-0,25 százalék, Japánban 0,1 százalék, Svájcban 0,5 százalék, Angliában 2 százalék stb.), Magyarországon a jegybanki alapkamat 9,5 százalék! Ez 6 százalékos reálkamatot jelent, amelyre még sose volt példa, és amelyre nincs más szó, mint hogy brutálisan magas.

Az óvatos kamatcsökkentéseket a jegybank ma azzal indokolja: félő, hogy egy gyors ütemű kamatcsökkentés a befektetők hirtelen kivonulásához vezetne. Csakhogy igaz egy ellenkező érvelés is, amit a jegybank sajnos kevésbé vesz figyelembe: amíg a forint le nem gyengült arra a stabil szintre, ami az inflációs célokkal konzisztensebb, addig a befektetők a forint további gyengülésétől és a veszteségektől tartva nem mernek magyar állampapírokba és részvényekbe fektetni. Ezért a legjobb megoldás egy olyan gyors árfolyam-leértékelődés lenne, amely végre ösztönözné a hoszszú távú stratégiai befektetéseket.

A szerző a Corvinus Egyetem adjunktusa, az MSZP Ésszerűség és felelősség platformjának elnöke