A Jaruzelski-Rakowski-Kiszczak-féle reformkommunisták, noha már vagy két éve "megvilágosodott" állapotban voltak, nem hogy a még mindig illegálisnak nyilvánított, Walesa-féle Szolidaritással, önnön szakszervezeteikkel sem tudták elfogadtatni a programjukat. A kommunista szakszervezetek nem akartak piacgazdaságot, Walesáék akartak, de nem "hiteltelen reformerek" kezéből. (Deja vu.)

Lengyelországban 1988 őszére a marxi értelemben vett "már nem, még nem" tehetetlensége, azt mondanám, Michnik után szabadon, a politikai erők kollektív gyöngesége uralkodott el. "Már nem" - abban az értelemben, hogy az állampártnak immár nem volt ereje az illegalitás éveiben is aktív, az egyház támogatását élvező Szolidaritás folytonos visszaszorítására. "Még nem" - abban az értelemben, hogy Walesáéknak nem voltak meg az eszközeik a hatalom megdöntéséhez. Egyezkedni kellett, ha úgy tetszik, hazafiasan. Ehhez mindkét félben megvolt a megfelelő töltet.

Igaz, ennek a bizonyos kerekasztalnak a részvevői nem azonos szándékkal ültek le egyezkedni. Nem csoda. A Lengyel Egyesült Munkáspárt vezetői - miként az MSZMP-éi is valamivel később - a "minél többet megőrizni, minél kevesebbet leadni" szellemében tárgyaltak, míg partnereik éppen fordítva. De - figyeljünk inkább erre - mindkettejüknek jelentős mozgástere volt, minthogy a kérdéses időszakban már nem kellett Moszkva ukázaitól tartani. Gorbacsov, amennyire ezt ma tudni lehet, épp úgy elengedte a lengyel elvtársak kezét, mint a többiekét. Tudjuk, mi lett a vége. Cserébe azért, hogy "bebetonozni" vélte önnön többségét a szejmben, a LEMP hozzájárult egy parlamenti felsőház létrehozásához, s az ott megszerezhető száz mandátum szabaddá tételéhez. Ez áprilisban történt, s júniusban, amiként az várható volt, Walesáék minden szabad mandátumot bezsebeltek.

Ha csak a formákat tekintjük, a szovjet érdekkörbe tartozó szocialista országok közül Lengyelország szabadult meg elsőnek az állampárt mindenhatóságától. Sőt, pár hónappal később - bizonyos koalíciós manőverezések folytán - még a kommunisták kormányzati hegemóniájától is. Az az ember, akit Walesa után "másodikként" jegyeztek a Szolidaritás-oldalon - Tadeusz Mazowiecki, neves katolikus szellemiségű ellenzéki politikus, egyszersmind főtanácsadó - nyár végén miniszterelnök lett. A LEMP-nek maradt egy államfői poszt, Jaruzelski személyében, az se sokáig.

A lengyelek hónapokkal megelőztek minket, de a két folyamat abban különbözött egymástól, hogy míg nálunk szinte kezdettől fogva a teljesen szabad választások, a parlamenti demokrácia működőképes mechanizmusának kimunkálása volt a "kerekasztal" tétje, a lengyelek eleinte jóval szerényebb tétekkel dolgoztak. Aztán nekik fél évvel előbb lett "Antalljuk", mint nekünk. Jellemző azonban az idők változására, hogy a Kaczynski-ikrek fénykorában (pár éve csak) a Jaruzelski-Walesa féle paktum utólagosan árulásnak minősíttetett, és mindazok, akiknek 1989 februárjában "nem osztottak lapot" a rendszerváltozásnál, mind a mai napig kéjjel mocskolják be ennek a történelmi eseménynek a fényét. Ismerős.