A szerző az Európai Parlament szocialista képviselője

(Mellesleg: a populizmus kifejezés alaptagja ugyanúgy a "nép" szó, mint a demokrácia esetében, csak az egyik a latin, a másik a görög változat.) Friss Róbert szerint például (Merre balra, Magyar? január 12.) populizmus azt mondani, hogy az elmúlt években a köz javait a "szabad kapitalista trezorokba" hordatták be, ahogy azt Szanyi Tibor és az MSZP Fenntartható Fejlődés Munkacsoport állítják Balra, Magyar! (Népszava, január 9.) című dokumentumukban.

Hogy is történt a legutóbbi hitelválság? Az ügyes brókerek és bankvezér főnökeik világszerte csillagászati prémiumokat tettek zsebre azért, mert a bankok forgalmát növelve, kellő vizsgálat nélkül osztogatták a hiteleket fűnek-fának. Amikor aztán a hitelek bedőltek, visszafizethetetlenné váltak, akkor a kormányoknak a köz, tehát az adófizető kisemberek pénzéből kellett kártalanítani a bankokat - miközben a felelőtlen ügyletek intézői megtarthatták forintöszszegben milliárdos prémiumaikat. Ez egyértelműen a közpénzek lenyúlása, egyszerűbben szólva lopás, s csak azért nem lehet büntetőjogilag szankcionálni, mert a cselekmény elkövetésének időpontjában - a politikai rendszer hibájából - nem léteztek rá megfelelő törvények. Szanyi Tibor csapata - olyan "társtettesekkel" együtt, mint Barack Obama, Gordon Brown, Nicolas Sarkozy vagy az európai szocialisták pártja - olyan rendszert sürget, amelyben mindez többé nem ismétlődhet meg.

Sarkozy a Francia Köztársaság elnökeként behívatta irodájába a francia bankok vezetőit, s közölte velük, hogy a bankok feladata a gazdaság finanszírozása. Növelni kell az állam szerepét, szigorúbb állami ellenőrzés alá kell vonni a bankokat, s meg kell védeni a nemzeti vállalatokat a tőkepiaci "ragadozók" felvásárlási akcióitól. Friss Róbert és a "mainstream" hazai közgazdászok szemében nyilván ez is közönséges populizmus. A dologban lehet valami, hiszen egy washingtoni intézet felmérése szerint a magyar gazdaság "szabadabb", liberálisabb, mint a francia. Ettől azonban még kevés francia gazdasági emigráns menekül Magyarországra.

Nem vagyok társszerzője a Balra, Magyar! című dokumentumnak. Szanyi Tibor barátom nálam szenvedélyesebb alkat, több mondatát én személy szerint másképp fogalmaztam volna meg arról a baloldali fordulatról, amelynek szükségességével amúgy egyetértek. Friss Róbert azonban igazságtalanul és nagyon felületesen köt bele a dolgozatba. Miközben cikke nagyobbrészt gúnyos közbeszólásokkal megspékelt idézet, lényegi gondolatokat kihagy, s aztán számon kér a dolgozaton. Szerinte például még soha, senki nem adott érdemi választ arra, hogy mi az a fenntartható fejlődés. A dokumentum születését a Magyar Tudományos Akadémia egész éves vitasorozata előzte meg, s a jelen levő tudósok - nem politikai, hanem tudományos alapon - igen árnyalt meghatározását adták e fogalomnak. Amint a Balra, Magyar! helyesen utal rá (bár Friss erről nem tesz említést), ennek egyik alapfeltétele az adórendszer olyan reformja, amely a jövedelmek helyett elsősorban a természeti erőforrásokat adóztatja meg, így alakítva át egész életformánkat és fogyasztási szokásainkat. Szanyiék egyértelműen a "zöldadózás" mellett foglalnak állást. A részleteken lehet vitatkozni, de ezt a motívumot elhallgatni egy kritizáló és a konkrét javaslatokat számon kérő pamfletben nagyon méltánytalan.

Friss Róbert a munkacsoport baloldali elkötelezettségével vitatkozva arra a megállapításra jut, hogy a magyar baloldal múltja "rettentően ellentmondásos történelem". Ez igazán mélyenszántó felismerés. A magyar baloldal múltja valóban ellentmondásos, ugyanúgy, mint a magyar konzervativizmus, a magyar liberalizmus, a magyar egyházak vagy éppen a Népszabadság múltja. Jelenünk azonban - szerencsére - ugyanaz: a közös Európa. Az Európai Szocialista Párt szellemi vitáinak aktív résztvevőjeként tanúsíthatom, hogy a nyugat-európai szociáldemokráciában a Balra, Magyar!-hoz nagyon hasonló gondolatok fogalmazódnak meg a liberális kapitalizmus bukásáról és egy új gazdasági világrend szükségességéről. "Működjön a pénz és tőke, de kordában" - nos, Szanyiéknak ez a következtetése Magyarországtól nyugatra nem populistának és szélsőbaloldalinak, hanem az új többségi gondolkodás részének számít. E szerint a piacgazdaságot nem lehet ugyan leváltani, ám a gazdasági folyamatokat államilag kell szabályozni, a nemzetközi pénzügyi rendszerek fölé pedig hatékony nemzetközi ellenőrző mechanizmust kell kiépíteni. A szociáldemokrácia lényege a kapitalizmus hatékony állami szabályozás és újraelosztás melletti fenntartása. Más kérdés, hogy sokak szerint az állami szabályozást jó lenne fokozatosan önigazgató társadalmi kontrollra cserélni - ez már valóban a radikális baloldal irányába mutat.

A hazai, balliberálisnak mondott gondolkodásban az elmúlt húsz-huszonöt évben meggyökeresedtek bizonyos dogmák. Olyanok, mint hogy a magántőke mindig hatékonyabb, mint az állami, hogy a nemzeti vállalatok védelme balkáni nacionalizmus, hogy az állami gazdaságpolitika és tervezés maga a sztálinizmus, valamint hogy csak populisták szabályoznák a nemzetközi tőkemozgást. Eközben a világ vezető tőkés hatalmai százmilliárd dollárokkal államosítják bankjaikat, maximálják a bankvezetők jövedelmét, mentőcsomagot nyújtanak az autógyáraknak, s miközben a magyar közgazdászoknak és gazdasági újságíróknak tartott gyorstalpalókon a szabad versenyről papolnak, saját gazdaságukat - mint a múltban - keményen protekcionista eszközökkel védelmezik. Ha nem akarjuk a terepet teljesen átengedni a szélsőjobboldalnak, akkor erről nekünk is beszélniük kell. A legjobb antifasizmus a jó szociálpolitika, a szociálisan felelős piacgazdaság.

Magyarországon az elmúlt húsz évben az a sajátos helyzet alakult ki, hogy egyfelől (málló alapjain) fennmaradt az államszocialista idők szociális rendszere, másfelől a gazdaság a szabályozott nyugat-európainál is liberálisabb, úgymond "szabadabb" lett. Legtöbb nyomorúságunknak ez az ellentmondás a fő oka. Részben igazuk van a liberálisoknak abban, hogy a jóléti rendszert - az egyéni felelősség szellemében - meg kellene reformálni, de ezt csak akkor szabad megtenni, ha eközben a gazdaságpolitikát a nemzeti és közösségi érdek jobb érvényesítése irányában sikerül módosítani.

A magyar progressziót szolgálja minden olyan kiáltvány, dolgozat, vitacikk, amely egy ilyen társadalmi és gazdasági reformra, baloldali félfordulatra tesz javaslatot. S nagyon messze van az európai szellemiségtől az a gyakorlat (s ezt nem elsősorban Friss Róbertre értem), amelyik ásatag dogmák és látványosan megbukott teóriák jegyében tilalmasnak vagy károsnak nevezi a szabad vitát a kapitalizmus reformjáról, vagy akár (amire Szanyiék kísérletet sem tettek) a leváltásáról.

Churchillt újragondolva: nem vagyok elég okos tojást tojni, de hogy büdös, azt még meg tudom állapítani. A Balra, Magyar! messze nem tojás, ettől függetlenül legalábbis nem jó szagú. Sajnálom, hogy Hegyi Gyula - védve a védhetetlent - olyasmiket tulajdonít nekem, amiket nem gondolok-írok. Nem tartom "szentségtörésnek" - még kevésbé "tilalmasnak" vagy "károsnak" - a kapitalizmus bírálatát (sem). Viszont valóban "tűrhetetlen" populizmusnak gondolom a tűrhetetlen populizmust, amely a mai globális kapitalizmusra is csak annyit tud mondani, amennyit a Balra, Magyar! - és Hegyi Gyula is - mond. Holott volna min töprengeni. Például, hogy döntően már inkább a jövedelemre alapozott hitelképesség, mintsem a felhalmozott reális tőke működteti, inkább a virtuális, megelőlegezett - jövőben végzendő - munka jelenik meg benne tényleges magántulajdonként. (A pénzügyi válság - amely sem okait, sem következményeit tekintve nem homogén -, alighanem ennek "túlpörgetése".) Populizmusnak gondolom, ha - mondjuk - a környezetet felzabáló, manipulált fogyasztás-termelés elemzése-kritikája helyett a mostani válságból a kapitalizmus végső haláltusájának trombitaszavát vélik kihallani hirtelen harcosok, s megint csak a partvist kapják elő, hogy a közellenség bankárokon verjék el a port.

Hegyi Gyula megreformálná, még inkább leváltaná a kapitalizmust (amelynek persze a baloldal is része) - mint egy pártfőtitkárt. Majd idézi a nyugat-európai szociáldemokráciában megtestesülő "új többségi gondolkodás részévé vált" nézetet: "A piacgazdaságot nem lehet leváltani", "működjön a pénz és a tőke, de kordában". Rossz helyen kutakodunk: megint ott vagyunk, ahol száz éve, amikor szociáldemokraták és bolsevikok búcsút vettek egymástól. Mit tegyünk: kordábareformáljunk vagy háborúban leváltsunk?

Ha tudnám: tojást tojnék. Kételkedem. Általánosságban én is támogatom Petőfit, vagyis akasszuk fel a királyokat. Rajta, rajta! Csak azt kérdezem halkan, másfél száz évvel öregebben: kedves Sándor, most, 2009 elején, konkrétan mi legyen az angol királynővel? (Friss Róbert)