Vagy tudja valaki - azon a néhány emberen kívül persze, aki a per meg nem oldásáért kapja a fizetését -, hogy éppen hol tart a több mint másfél évtizede húzódó bős-nagymarosi bírósági ügy? Csak annyi biztos, hogy a közösen épült vízlépcsőrendszer révén nyert elektromos energia teljes egészében északi szomszédunknak nyújt világosságot. Mi meg éppen csak megúsztuk a 2002. augusztusi soha nem látott dunai áradatot.

Hallott arról bárki is, hogy ezen a héten a Fővárosi Bíróságon a Tubesre tervezett radar építési engedélyének ügyében tartottak ülést? Azaz tartottak volna, de már második alkalommal nem került sor a megidézett tanúk meghallgatására. Azért, mert az építési engedély alapját képező tervdokumentációt, a titkosított iratokat a felperes civilek nem ismerhették meg, csupán a szakhatósági hozzájárulásokból lehetett következtetni az eddig támadott törvénysértésekre.

A tubesi per a magyar környezetügy újabb gumicsontja, amit persze nevezhetnénk zengői pernek is, de mégsem nevezzük annak, mert a hadügy feladta a Zengőt. Tudják, a meg nem épült mecseki NATO-radarról van szó. Amire civil szemmel nézve semmi szükség. Mindegy. Ha nem lehet Zengő, akkor legyen Tubes - mondták a szakértők 2005-ben. Illetve az se legyen, mert ott is van természet. Legyen akkor a Hármas-hegy - ez utóbbit Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa javasolja. Szerinte a Hármas-hegyen való építés jogi szempontból alternatív megoldásnak tekinthető. Katonai-műszaki szempontok alapján csak alig marad el a Tubestől, a közművesítettség és a természetvédelmi érintettség tekintetében ellenben alkalmasabb hely nála.

De ugyanezt már egy kiváló elmékből álló tudóstestület a Tubesről is megállapította. Mi lesz, ha a Hármas-hegyről is kiderül, hogy mégsem olyan kiváló ez a helyszín? Hiszen ebben az országban egy adott dologról bármi állítható, illetve annak az ellenkezője is. Mindkét vélemény mellé pillanatok alatt tömegek sorakoznak fel. Miért lenne másként a Hármas-heggyel?

Tapasztalhatjuk, hogy minél több embert engedünk egy szakmai ügy közelébe, annál messzebb kerül a megoldás. Na de az se jó, hogy csak néhány szakbarbár dönt a széles nyilvánosságot is érintő ügyben! A demokrácia nagy kínja, hogy hol húzható meg a határ? Bős ügyében emócióktól túlfűtötten eltaktikáztuk magunkat. Hiába a ciánszennyezés, környezeti fenyegetettségünk az alföldi folyókon azóta sem csökkent. Most a mecseki hegyekkel huzakodunk.

A zöldügyek megoldásában hihetetlenül impotens ez az ország. Sorolhatnánk a példákat. Toljuk magunk előtt a problémáinkat - a világ meg szánakozón somolyog rajtunk.

Mert éretlenek, fájóan zöldek vagyunk ehhez is.