Hiába gyűlt össze 2005 őszén két nap alatt több tízezer aláírás az örökösödési illeték eltörlése mellett, a politika süket maradt. Majd hiába támogatta szavak szintjén a teljes parlamenti paletta az MDF kezdeményezését, a tettek mezejére már senkinek nem volt mersze kilépni. A haláladó eltörlésének pedig pontosan ez a legnagyobb politikai tanulsága: a magyar politika ma lassan reagál, nehézkes és ésszerűtlen.

Természetesen a haláladó eltörlését elsősorban a családok mindennapjaira gyakorolt hatása miatt kell sikerként értékelnünk. Magyarország előtt azonban nagyon nehéz évek állnak, ezért felelős konzervatív erőként politikai szempontból is le kell vonnunk a megfelelő tanulságokat. Hoszszan elhúzódó, fájdalmas időszak elé nézünk, ami még fájóbb lesz, ha ez a nehézkes politika folytatódik Magyarországon.

A haláladó eltörléséhez vezető útra tekinthetünk akár a magyar politika állatorvosi lovaként is. A sokéves döntéshozatalai tortúra során a parlamenti erők jól begyakorolt, unalomig ismert reflexei most is jól működtek. "Nem mi találtuk ki? Számunkra nem hoz politikai hasznot? Akkor minek is támogassuk?!"

1) A döntéshozatali folyamat tanulsága: a halogatás időlopás. Közel öt évbe tellett a parlamenti erőknek megállapodniuk egy olyan javaslatról, amelyet érdemben közel fél évtized alatt nem tudtak kritikával illetni, nem tudtak érdemben bírálni.

2) A szavazás tanulsága: hisszük, ha látjuk. Bár egyhangú támogatásáról biztosította az MDF javaslatát minden párt, a végszavazás során a leghangosabb adócsökkentők végül kihátráltak a haláladó részleges eltörlése mögül, és nem szavazták meg azt.

3) A sikert követő napok tanulsága: őszi szőlő is lehet savanyú. Az újdonsült ellenzéki szerepben szárnyukat próbálgató liberálisok felelősségérzettől fűtve megszavazták az alapjaiban rossz, kéthetes szavatosságú költségvetést, de habozás nélkül nemet mondtak a családok magánéletében matató adó eltörlésére. Ahogy tette azt a legnagyobb ellenzéki párt is - annál szép ígéretekből sosincs hiány, ám a valós eredmények listáján van még mit javítaniuk.

Mindebből egyértelmű: Magyarországon az ésszerű és felelős politikát a pártok percérdekei tartják fogva. A vélt vagy valós pillanatnyi előnyök hajhászása mindent felülír. Ha valaki megpróbál kitörni a pártpolitika huszonkettes csapdájából, azonnal álszent populizmusba, cinizmusba és közönybe ütközik. Magyarországon a kicsinyes pártharcok miatt a politika lomhává vált. A valódi problémák iránti érzékenységére rátelepedett köd már nem csak a hosszú távú gondolkodást gátolja. Ma már a politika egy problémával csak akkor hajlandó foglalkozni, ha orra esik benne.

Sokak gyomra összeszorul ma az országban, ha arra gondol, hogyan lesznek képesek ezek a pártok megegyezni olyan - az örökösödési illeték kérdésénél sokkal, de sokkal nagyobb vitákat kiváltó - témákban, mint az adózás, a szociális ellátás vagy a nyugdíjrendszer reformja? Hogyan lesznek képesek határozott döntésekkel reagálni a pillanatonként változó világgazdasági kilátások támasztotta kihívásokra?

Márpedig ma ez a legnagyobb kérdés, és ha csak az elmúlt hetek-hónapokra tekintünk vissza, van miért aggódnunk. A költségvetést megszavazó MSZP-SZDSZ páros most mossa kezeit a pár hetes szavatosságú büdzsé miatt. Mindezzel párhuzamosan a másik oldalon valóságos csodareceptet ismerhetünk meg, a Fidesz szerint ugyanis kiválóan megfér egymás mellett az adócsökkentés, a kiadáscsökkentés, a bér- és nyugdíjemelés, egyszóval közel a Kánaán.

Ebből az aggodalmunkból táplálkozik a haláladó eltörlésével kapcsolatos következő tanulság: amíg a politika önmagával sem őszinte, addig a választópolgárokkal szemben is nehezen lesz az. Talán világszerte unikális az, ahogyan a magyar politika viszonyul a válsághoz: nemcsak az ilyenkor természetes összezárás, közös megoldáskeresés nincs meg, hanem még a politikai kultúránk is távolabb került ettől.

Ideje felismerni - pártpolitikai ellentétek ide vagy oda -, hogy a válságkezelés nem megy őszinte szembenézés, felelősségvállalás, majd erre épülő párbeszéd és megegyezés nélkül. A mai politikai helyzetre tekintve ugyanis 2010-ig Magyarországon nem kerül sor a parlamenti erőviszonyok döntő átrendeződésére. A kormány így még szűk másfél éven keresztül folytatja a halogatás, a tétlenség politikáját, ahogyan teszi ezt a legnagyobb ellenzéki párt is - fél szemét folyamatosan a következő választási esélyekre vetve. Hogy addig mi lesz az országgal, az egyre nehezebb helyzetbe kerülő középosztállyal, az elbocsátott emberek tízezreivel, az már más kérdés.

Ha valamikor, most igazán itt lett volna az alkalom komolyan a húrokba csapni, és mélyreható, gyökeres reformokat elindítani. Ám a kormányzati gyávaságnak, valamint a mindehhez a "több pénzt mindenkinek politikával" asszisztáló Fidesznek köszönhetően puha, felszínes intézkedésekkel próbálja meg az ország túlélni a válságot. Amelyből így csak még lassabban, még elhúzódóbb fájdalmakkal fogunk kikecmeregni - ki tudja mikor.

Egy elhúzódó gazdasági, morális és politikai válság valójában nem érdeke egyik oldalnak sem - csakhogy ezt nekik is fel kéne ismerniük. Ha a politika képtelen együtt mozdulni a világgal, ha a politika képtelen felgyorsulni a megkövetelt tempóhoz, akkor idővel "mehetünk a levesbe".

A politikának tehát nem szabad megismételnie azt az utat, amelyet a haláladó eltörléséig bejárt. Nem telhetnek el fél évtizedek egy-egy értelmes kezdeményezés megvalósításáig. Az örökösödési illeték eltörlése megmutatta a párbeszéden alapuló konzervatív politika érdekegyesítő erejét. Olyan siker ez, amelyre ellenzéki pártként különösen büszkék lehetünk. Ezt a sikert ugyanis nem az erő, hanem a megegyezés őszinte szándéka eredményezte.

Mi, konzervatívok ezt a jól bevált receptet kínáljuk 2009-ben is. A magyar politikának szüksége is lesz rá, hiszen a sokéves halogatást követően gyorsabb, őszintébb, bátrabb politikát kell folytatnia. A politika 2009-ben kompromisszumokra van ítélve. Adóreformot, a szociális és nyugdíjrendszer átalakítását, kiadáscsökkentést, korrupcióellenes harcot nem lehet politikai kompromisszumok nélkül végrehajtani. E nélkül Magyarország lecsúszása nemcsak egy-két szűkebb esztendőt fog eredményezni.

A haláladó történetéből tehát bőven van mit tanulnia a magyar politikának. A hozzáállás, a felelősségvállalás, valamint a politikai kultúra terén egyaránt fordulatra van szükség ahhoz, hogy az ellentét helyett az egység határozza meg a magyar belpolitika néhány alapvetően fontos ügyét. "Egységben az erő" - tarja a mondás. És ez ma Magyarország jövőjét tekintve különösen megfontolandó.

Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke

-