Nem érdemes "lemenni kutyába" a budapesti olimpiával kapcsolatos polémia kapcsán (sem). Az a kutyakaraván, melynek kissé képzavaros felvetéséről olvashattunk Frenkl Róbert tollából a Népszabadság január 24-i számában (Olimpiával a sport ellen?), nem jut sehová.

A Budapesti Olimpiai Mozgalom (BOM) "nyomulása" ellen tiltakozók oldalán a tanár úr néhány fontos tényt félreértelmez. Mindenekelőtt azt, hogy a budapesti olimpia valamikori megrendezésének az ügye nem csupán egy szervezet óhaja, törekvése, hanem az emberek jelentős részének a támogatását élvező elgondolás. Tegyük hozzá, nemcsak a sportbarátoké, hanem mindazoké, akik mindenféle válság és sanyarú jelenkép ellenére hisznek a jövőben, bíznak az alkotó és építő szándékokban, és minden bizonnyal többségük hajlandó is tenni azért, hogy a ma még illuzórikusnak tűnő elgondolások valamikor megvalósulhassanak.

Az emberek hite igen fontos erő bárminemű haladáshoz. De hát ezt a professzor úr nagyon jól tudja! Miért nem szólnak erről is a budapesti olimpiáról megfogalmazódó polémiák? Miért ne beszélhetnénk arról, hogy mire (lennének) hajlandók és mire (lennének) képesek az emberek ma Magyarországon a jó ügyek melletti kiállás érdekében? Milyen erőt és milyen szolidaritást tud(na) megmozgatni egy jól körvonalazható, reálisnak tűnő közép- vagy hosszú távú cél? Amit nevezhetünk olimpiának is. De hívhatunk fejlődésnek, épülésnek vagy bárminek, ami értéket teremt fizikai és szellemi értelemben egyaránt.

A sport, a politika és a gazdaság egyensúlya megbomlott - írja a profeszszor úr. És valóban: a politika és a gazdaság erő- és alakulási viszonyai jelentősen megváltoztak az utóbbi évtizedekben, főleg az elmúlt években. Miért lenne ez másként a sporttal összefüggésben? Az elüzletiesedés "aggasztó" jelei nem csak a sport területein mutatkoznak. Ilyen világban élünk, az üzlet a nemzetközi kereskedelem, a világgazdaság motorja. A BOM céljai egyértelműek, miként az őket támogatók szándékai is. Többségük - mármint az alapítók - hosszú idő óta elkötelezett szponzorai a hazai sport ügyének. És lesznek is mindaddig, amíg látják értelmét, amíg el nem megy a kedvük végérvényesen a magyar sportot egyre inkább befeketítő pocsolyaháborútól. A "csapdahelyzetet" azok teremtik, akik számára a magyar sport saját pecsenyéjük sütögetésének színtere, vagy akik - akárcsak az általam egyébként nagyra becsült Frenkl Róbert tanár úr - jóindulatúnak vélt sugalmazással, igazságtevő szándékkal nem erősítik a témában érdekeltek közelítését, hanem éppen ellenkezőleg: tovább szítják a "parazsat".

Jó lenne, ha megfordulna a "széljárás", ha elhihetnénk - ahogy a szerző véli -, hogy a nép bölcsebb a politikánál. A nép "bölcsességére" vajmi kevés a ráhatásunk, a politikára annál inkább. Hát tegyük. A családunkért, a munkánkért, akár a sportért vagy az olimpiáért. Egyre megy: Magyarországért.

G. Németh György főszerkesztő

Új Európai Gazdasági Magazin