Arról nem is szólva, e szerint efféle bűncselekmények nyomozásánál kizárólag egy irányba fognak tartani a felderítést végző munkatársai.

Azután egy napra visszaállította a köztársaság erkölcsi méltóságát Draskovics Tibor azzal, hogy mérlegelés nélkül felállította székéből a kapitányt, és kijelentette, morális döntést hozott. Igen fontos tett és mondat volt ez a miniszter részéről. Amiképp egy közéleti ember karrierjét derékba törheti egyetlen megengedhetetlen mondat (gondoljunk csak a "lógni fogsz" bekiabálásával elhíresült, majd a Fidesz által azonnal lemondatott jobboldali képviselőre), azonképp a helyes és gyors döntés, s annak indoklása pozitívan is újraformázhat valakit.

Csak hát az ezt követő események a rendőrkapitány szavainál súlyosabb problémára mutattak rá, a miniszter helyénvaló lépését pedig visszavonták. Kiderült, mégis van itthon olyan nemzetegységesítő, "árokbetemető", közmegegyezést adó téma, amely egységbe forraszt megyei liberálist, fideszest, szocialistát a szolidaritás a rendőr iránt, aki szerint a romák nem magyarok.

"Igazából Miskolcon, azt kell, hogy mondjam, hogy legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük" - mondta a hírek centrumába kerülő főrendőr. A vele vállalt szolidaritás tartósítja a gyűlöletet, megakadályozza az integrációt, konzerválja a kirekesztést, és segítő kéz helyett belerúg a leszakadókba. Ez az a szolidaritás, ami miatt nem nyitott, befogadó, integratív és esélyteremtő, hanem leszakadó és sikertelen Magyarország.

Ennek a szolidaritásnak a megtörése, a toleráns, diszkriminációmentes gondolkodás normává alakítása természetesen nem csupán a pártok dolga, hanem társadalmi feladat, amelyért az emberi jogvédő szervezetektől a pedagógusokon át a munkaadókig sokaknak kell sokat tennie.

A kormány a rendőrkapitány szégyenteljes visszahelyezésével most vélelmezhetően belső politikai kényszerből, a hatalmi viszonyok stabilitásának megőrzése érdekében vállalt kényszerközösséget ezzel a szolidaritással, ahelyett, hogy tisztességesen élt volna a ráruházott felelősséggel. Döntésével azt üzente: van eredményes társadalmi összefogás - a romák ellenében.

Mert azt nyilván Draskovics Tibor sem gondolja, hogy hirtelen megváltoztak volna a morális, értékalapú döntését motiváló körülmények. A miniszterelnök úgy fogalmazott: "Szeretném, ha az maradna meg a közvéleményben, hogy a vizsgálat a kapitányt elmarasztalta, és nem az, hogy maradhat a helyén". A rasszizmus minden fajtájával megkérdőjelezhetetlenül és következetesen szemben álló kormányfő mondata úgy értelmezhető, az ínyére való megoldás az lett volna, ha ezt a küzdelmet végigviszik, és nem kerül vissza állásába a rendőrkapitány.

Csak hát, ez sajnos kevés. Ha nincs elégséges kompetencia arra, hogy ilyen ügyekben erkölcsi döntés szülessen, amilyen a rendvédelmi miniszter első döntése volt, ha az esélyegyenlőségért, az egyenlő bánásmódért olyan miniszter felel, aki kiáll a cigányozó rendőrért, akkor kérdéses, mi remélhető a kormánytól efféle kérdésekben.

A roma- és szegényellenességnek ma nagy húzóereje van, ilyen helyzetben az volna az ideális, ha a következő hónapokban a politikai pártok egymást túllicitáló toleranciakampánnyal készülnének az EP-választásokra, a kormány pedig bátor és empatikus antidiszkriminációs politikai lépések sorát hozná meg, illetőleg szigorú eréllyel betartatná az egyenlő bánásmód követelményét előíró jogszabályokat.

Ám, mint a miskolci rendőrkapitány históriája is bizonyítja: Magyarország közpolitikai állapota az ideálistól igen messze állva, mind rémisztőbb tüneteket mutat.

A szerző újságíró