Kissé meglepetten olvastam Szűgyi Jerne Városszéli történetét (január 3.), amelyből kiderült - kollégák vagyunk. Nyilván nem tőlem tudja meg először, hogy állami gondozottak ma már nincsenek, gyermekvédelmi gondoskodásban élnek 1997 óta, vagyis a gyermekvédelmi törvény megszületésétől számítva.
Nagyon szomorú, amikről ír, és még szomorúbb, hogy ilyen példák léteznek. Tisztában vagyok vele, hogy egy írás úgy hatásos, ha figyelemfelkeltő és mélyen az érzelmekre hat. Sértő és méltánytalan viszont azokkal a nevelőszülőkkel szemben, akik tisztességesen végzik a feladatukat, időt, pénzt, energiát nem kímélve látják el ezt a 24 órás szolgálatot. A korrekt és kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében talán jó lett volna megemlíteni azt is, hogy azért nem ez az átlag, vannak tisztességes nevelőszülők és jó példák is.

Mert ki tudná jobban, mint mi, szakemberek, hogy egyre több a nehéz helyzetbe került gyermek hazánkban? Egyre kevesebb segítséget kapnak a családok úgy anyagilag, mint szakmailag, tehát most még nagyobb szükség lenne olyan nyitott szívű emberekre, akik saját pénzüket, idejüket, energiájukat nem sajnálva vállalkoznak a nevelőszülőségre. Ki másnak lenne a feladata, felelőssége, hogy a nevelőszülőkről alkotott társadalmi vélekedés javítására törekedjen, ha nem nekünk, szakembereknek?

Egyesületünk rendszeresen szervez nevelőszülőket felkészítő tanfolyamokat. Felkérem, legyen a segítségünkre a toborzásban. Találjunk közösen a média erejével minél több olyan nevelőszülőt, aki az igazi család élményét, a meghittség és szeretet minden formáját biztosítani tudja ezeknek a gyerekeknek. Nem adják bentlakásos kisegítőbe csak azért, hogy nekik könnyebb legyen, és minden erejükkel azért dolgoznak, hogy a hátrányos élethelyzetek ne termeljék újra önmagukat a következő generációkban.
Báló Ottília
a Fészek Egyesület ügyvezetője, Érd

Szívszorító történetben mutatja be a kisegítő iskolás gyermekek keserű sorsát, kiszolgáltatottságát és nyomorát Szűgyi Jerne.
Szerzőnk lehajtott fejjel járhat be a munkahelyére, gondolom, ezért nem vette észre, hogy 1985 óta nem léteznek a kisegítő iskolák. Az oktatásról szóló 1985. évi I. törvény nagy előrelépést jelentett a fogyatékosok iskoláztatása szempontjából. Megszűnt a „kisegítő iskola" és a „foglalkoztató iskola" elnevezés, helyébe az alapfokú nevelési, oktatási intézmények: az általános iskola elnevezés lépett. Fontos továbbá, hogy az immár általános iskola nyolcadik osztályát elvégző fogyatékos tanulóknak megnyitotta az utat a középfokú intézmények felé. A speciális szakiskolák létrehozásával szakmához, ezáltal munkához segítik a gyerekeket.

Komoly csúsztatás, hogy az általa kisegítős gyermeknek nevezett fiatal mások levetett ruháját hordja, mint ahogy az is, hogy az itt élő gyermekek mindig éhesek. A napi ötszöri étkezés hozadéka, hogy gyakran látni, amint kenyeret, felvágottat - mint lenézett eledelt - dobálnak szanaszét. Az itt élő gyermekek havi rendszerességgel zsebpénzt kapnak, és csak akkor tekintenek párás szemekkel a pizzára, ha azt cigarettára és más élvezeti cikkekre költötték, és nem az említett ínyencségre.

Tény viszont, hogy az állami nevelt gyermekek nyaranta egyik táborból a másikba mennek, ami nem adatik meg a családban élő gyermekek többségének. Lakóotthonokban élnek, olyan színvonalon, hogy a velük foglalkozni hivatott gyermekfelügyelők, nevelőtanárok gyermekei időnként irigykednek.
Bízom benne, hogy az olvasók egy része - ha nem is a többsége - tájékozottabb.
Varga János
Baja