A szerző politológus, a Vision Consulting elemzője

Annyit szögezhetünk le: nem volna meglepő, ha a Jobbik népszerűsége tartósan, bár nem öles léptekkel növekedne. A párt sokat tett ezért az elmúlt másfél évben. Nem csupán a kormány ellenzékeként jelenik meg, hanem az egész fennálló pártrendszert opponálja, ez a mai Magyarországon kedvező startpozíció a politikai siker felé. A Jobbik nem hágja át az alkotmányos normákat - igaz, a Magyar Gárda léte és "műfaja" bírósági eljárás tárgya -, viszont tudatosan felmond bizonyos politikai normákat, "megállapodásokat", például azt, hogy az előítéletek ellen küzdeni kell, de legalábbis illik ezt mondani.

A Jobbik a purifikátor szerepét veszi fel, Magyarország megtisztítását hirdeti az önmagának tulajdonított erkölcsi magasabbrendűség nevében. Retorikájának része a társadalmi és politikai kérdések leegyszerűsítése, egyszerűnek tűnő tennivalók megfogalmazása. A "cigánybűnözés" szlogennel kifejezetten ellenséges érzelmeket kelt fel és erősít meg. Tudatosan épít a nemzeti gondolkodás két ellentétes, de összefüggő hagyományára, a kisebbrendűségi érzésre és a nemzeti fölény hitvallására. Támogatja azt az elképzelést, hogy a magyarokat különféle kisebbségek és más országok igyekeznek kijátszani, kisemmizni. A Nagy-Románia Párt és a Slota-féle Szlovák Nemzeti Párt magyarellenes retorikájának tükörképét alkalmazza.

A Jobbik attól fogva vált láthatóvá, hogy a kormányellenességet, az antikommunizmust és a nemzeti kizárólagosságot összekapcsolta a "cigánybűnözés" szlogenjével és az általános nagypárt-ellenességgel (tehát a Fidesz támadásával is). Mindehhez hozzájött a Gárda, a tudatos országos pártszervezés, továbbá Morvai Krisztina előtérbe tolása, s vele az európai parlamenti választási kampány igen korai megkezdése.

Szokás említeni, hogy a Jobbik erősödése összefügg a választók frusztráltságával, anyagi problémáival, a politikai fásultsággal és elégedetlenséggel, az egzisztenciális biztonságérzet megrendülésével. Ebben sok igazság van. Mégsem kielégítő ez a magyarázat, hiszen a Jobbikhoz hasonló politikai erők az európai társadalmakban nagyon eltérő karriert futnak be. Kevésbé frusztráltnak gondolt országokban is lehetnek erősek, míg másutt gyengébbek, meghatározóak tehát az adott ország sajátosságai.

Ezért fontos említést tenni egy másik okról, a magyar társadalom demokratikus deficitjéről. Az előítéletek fenntartásának bátorítása és a bűnbakképzés alkalmasak a demokratikus politikai attitűd gyengítésére. Ez szavazatszerzési szempontból sikeres lehet egy olyan társadalomban, melynek konfliktuskezelési repertoárja szűkös, bizonytalanságérzete erős, ahol a jogállamiság praxisa nem vívott ki magának tekintélyt, s az integratív társadalompolitikai programok, melyek alkalmasak lennének a mélyen gyökerező problémák megszüntetésére, gyakran még a meghirdetőiktől sem kapnak elegendő politikai támogatást. Ebből adódóan az egész demokratikus szisztéma elfogadottsága gyakran nem az elvi meggyőződésen és a pozitív tapasztalaton, hanem a belenyugváson és a rezignáción alapul. Az ilyen rendszert politikailag támadók érdeklődésre és szimpátiára számíthatnak. A demokratikus rezsim és az azt üzemeltető politikai erők hitelességéről is szól tehát a Jobbik története.

A Jobbik erősödésének harmadik oka a hazai szélsőjobboldali hagyomány. Nincs szó arról, hogy a Jobbik minden potenciális támogatója szélsőséges lenne: épp az a lényeg, hogy az ilyen politikai erők a különösebb politikai meggyőződés nélküli ingadozó csoportokból is megpróbálnak kihasítani egy darabot. Ám tagadhatatlan, hogy a két világháború közötti fajvédő és nyilas hagyomány jelen van, az ehhez kapcsolódó jelképek, szófordulatok, könyvek szinte kikerülhetetlenné váltak a hétköznapokban. E hagyományok őrzői a szélsőséges jobboldali politika első számú fogyasztói, s ezt a bázist a Jobbik akarja megszerezni.

A negyedik ok a média és a többi párt viszonya a Jobbikhoz. A sajtó egy része a bulvárpolitika logikájával közelít a Jobbikhoz és a Gárdához: konfliktuskeltő, botrányos, tehát érdekes jelenségként szerepelteti. Másfelől, a Jobbik állításainak jelentős részét ("cigánybűnözés") gyakran ténynek tekinti, arról és úgy beszél, amiről és ahogyan a Jobbik szeretné. Közben a parlamenti pártok mintha nem vennének tudomást a Jobbik politikájának veszélyeiről, fontosabbnak tartják hagyományos harcaikat. Az MSZP és a Fidesz egymást hibáztatja a Jobbik létezéséért, viszonylagos sikereiért és minden szélsőséges megnyilvánulásért. Azzal viszont, hogy a Jobbik kapcsán is főképp egymást támadják, éppen a Jobbikot segítő tényezőket teszik másodlagossá, mintha azok csak díszletei lennének a nagy pártok közötti "örökös" harcnak.

A Fidesz számára egzisztenciális veszélyt jelent a Jobbik, mert szavazóinak több szegmensére is pályázik. Egyfelől, a szociális biztonság hirdetésével és a Gyurcsány-ellenességgel elviheti a kormánnyal szembeni protesztszavazatok egy részét. Ha ugyanis a voks fő motivációja a kormányellenesség, akkor azt a kormánytól legtávolabbi, de a parlamentbe jutásra esélyes pártra érdemes adni. Másfelől, a Fidesz 2002-re "felporszívózta" több jobboldali párt, köztük a MIÉP szavazatait. A Fidesz szavazóinak egy része eddig is elégedetlen volt a párt "nem elég radikális" politikájával, de jobb híján Orbán Viktor táborában maradt A Jobbik felemelkedése azt jelentené, hogy nem vész el a Fidesztől jobbra álló pártra adott voks. A Fidesz természetesen nem szeretné elveszíteni szavazótáborának a radikálisoktól ódzkodó részét, s attól is joggal tart, hogy túlságosan radikális retorikával erősen rontaná nemzetközi megítélését. Viszont, ha a Jobbik el tud vinni szavazókat a Fidesztől, s bejut a parlamentbe, akkor az sem zárható ki, hogy a Fidesznek nem lesz abszolút többsége, s a Jobbikkal kell egyezkednie a kormányalakítás ügyében. Ami néhány önkormányzatban elfogadható a Fidesz számára, azt az országos politikára aligha szeretné kiterjeszteni.

Az MDF helyzete könnyebb a Jobbikkal szemben. A megcsontosodott pártrendszert okolhatja a radikális jobboldal megerősödéséért, bármilyen furcsa is ez egy két évtizede létező párt részéről. Az MDF továbbra is a "harmadik erő" pozíciójára pályázik, amely "normális Magyarországot" kínál a nagy pártokkal és a radikalizálódással szemben is. Sok okból azonban az MDF ma jóval kevésbé eladható politikai termék, mint 2004-ben vagy 2006-ban volt.

A szintén nem a pályafutása csúcsán álló MSZP és SZDSZ számára a Jobbik erősödése kudarc: 2002-ben kormányra jutva az volt a céljuk, hogy felszámolják a Jobbik-féle politizálás táptalajaként szolgáló társadalmi és politikai problémákat. Emellett azonban e két párt számára a Jobbik esély is, hiszen rá és a mögötte álló jelenségekre hivatkozva tovább küzdhetnek a szélsőségesek ellen; és ez maradék politikai tőkéjük fontos része. A Jobbik felfutása a két egykori koalíciós párt viszonyában is új fejleményekhez vezethet. A szélsőjobboldal elleni küzdelem együttműködésre késztetheti őket, illetve saját támogatóik nyomást gyakorolhatnak rájuk ennek érdekében, de akár versenyezhetnek is a szélsőségesek elleni fellépés hitelességében.

Ma nem lehet megmondani, hogy miként alakul a Jobbik helyzete a következő hónapokban. Ám nagyon valószínű, hogy a gazdasági válság és a reformdiskurzus mellett e párt politikája és a hozzá való viszony formálja majd a legnagyobb mértékben a közéletet, s a Jobbik szereplése meghatározó lehet a magyar demokrácia minőségének alakulása szempontjából is.