A rögeszmés suszter és kaptafája
A szerző az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke
1. Szeretném biztosítani a professzor urat, hogy a népszavazás után nem roppant össze az MSZP. Kár olyan régi-új fikciókat gyártani, amelyek nem felelnek meg a valóságnak. Mihályi október 8-i írásában felesleges időpocsékolásnak tartotta az egészségügyi reform legfontosabb kérdéseiben való konszenzus kialakítását; úgy gondolja, hogy a társadalom egésze és a reformokkal érintett szakmai rétegek támogatása szükségtelen: végre kell hajtani rajtuk a politikai akaratot, ha tetszik nekik, ha nem. A konszenzuskeresést felelősségtologatásnak, mutyizásnak tartja. A népszavazást követően az MSZP tudomásul vette az egészségügy reformjával kapcsolatban megnyilvánuló társadalmi attitűdöt, még annak tudatában is, hogy a legnagyobb ellenzéki párt demagógiája is közrejátszott annak kialakulásában. Mint ahogy az is befolyásolta a közvéleményt, hogy a volt koalíciós partner néhány politikusa és szakértője öszszetévesztette a reformot a gőgtől sem mentes reformretorikával. A valós tények ismételt mérlegelése politikai bátorságra vall és nem az egészségügyi reform iránti elkötelezettség feladására.
2. Őszintén remélem, a professzor úr sem gondolja komolyan, hogy az MSZP egészségpolitikusai kezdettől fogva a reform kisiklatására törekedtek. Avagy az egészségpénztárakról szóló törvény kétszeri megszavazása, a riválisok gerjesztette ellenállás és megfélemlítés (szocialista képviselők otthonait ért Molotov-koktélos támadások) dacára tanúsított kiállás csak átverés lett volna? Nos, hadd segítsek megérteni a valóságot: A szocialisták fegyelmezetten cselekedtek, miután a megszavazott törvények tartalmazták a koalíciós partnerek közötti kompromisszumokat, olyanokat is, amelyeket egyes szakértői körök nem támogattak. Megvalósíthatónak tartottuk a törvényben foglaltakat. Ezért most előállni azzal, hogy mindvégig a tarsolyunkban volt egy B terv, nos, ez minmum ízetlenség.
3. A kormány decemberben hozott rendelete szerint az eddigi 18 megyei egészségpénztár helyét január 1-jétől hét regionális egészségpénztár veszi át, melyek az Országos Egészségbiztosítási Pénztár területi igazgatási szervei. Nem maradnak meg a megyei pénztárak, és ellentétben Mihályi Péter állításaival, ezek a jövőben a regionális egészségpénztárak kirendeltségként funkcionálnak. Nem igaz, hogy ez a megoldás jelentősen drágítja az egészségbiztosítás működését. Ajánlom, hogy a professzor úr tekintse meg alaposan a 2009. évi költségvetésben e célra biztosított forrásokat. Párhuzamot vonni a közigazgatási hivatalokkal kapcsolatos alkotmányjogi vitával, enyhén szólva is csúsztatás.
4. Mihályi Péter azt a látszatot kelti, hogy a magánszektor részvételével működtetett egészségbiztosítás valamifajta védelmet biztosított volna a jelenlegi pénzügyi és gazdasági válság hatásai ellen. Szerinte ugyanis a jelenlegi konstrukcióban a csökkenő tb-bevételeket nem lesz képes a kormány a költségvetésből pótolni, ezért egyre kevesebb jut majd az egészségügyi intézmények működtetésére. Komolyan gondolta a professzor úr, hogy a magánszektor egyszeri hozzájárulása a most megtapasztalt válság ellen védelmet biztosított volna? Ha létrejönnek a magánszektor részvételével működő pénztárak, azok vajon mi másból gazdálkodhatnának, mint a befolyó járulékbevételből? Az a tény, hogy a pénzügyi-gazdasági válság rendkívül szigorú feltételeket szab az állami kiadásoknak, nem jelenti azt, hogy a kormány ne teljesítené az egészségbiztosítással kapcsolatos alkotmányos kötelezettségeit. Egyébként a mértékadó európai egészségpolitikusok elsöprő többsége is a folyamatosan reformált társadalmi egészségbiztosításban látja az egészségügyi rendszer fenntarthatóságának zálogát, sőt, óvatosan bár, de az Obama-adminisztráció is ebbe az irányba szándékozik elindulni.
5. Hamis kiindulási pontok alapján nem lehet értelmezhető prognózist felállítani arról, hogy a következő években miként fog működni az egészségbiztosítás. Az a jövőkép, mely szerint már a következő 1-2 év alatt tömegesen fordulnak el Magyarországon a biztosítottak az állami egészségbiztosítási rendszertől, teljesen tudománytalan és a valóság ismeretének hiányára utal.
Végül arra kérem Mihályi Pétert - akit tisztelek elszántságáért és tudásáért -, hogy jó suszterként maradjon a kaptafánál.
Én nem kérdőjelezem meg vitapartnerem szakértelmét. Tény, hogy Kökény Mihály egyik főszereplője annak a húsz éve semmittevő egészségpolitikának, ami ellen én tíz éve hadakozok. Nem orvosként, hanem közgazdászként - de ez is egy fontos nézőpont.
Mihályi Péter
egyetemi tanár, egészségügyi közgazdász
