Érdeklődéssel kezdtem hozzá Kuthi Csaba Világökörség című cikkének (2008. december 24.) olvasásához. Arra számítottam, hogy egy közöttünk élő helyi borász a szeretet ünnepén megértőbb lesz térségünk azon - többségben lévő - lakosainak sorsa iránt, akiknek nem adatott meg a lehetőség, hogy szőlősgazdaként keressék meg a kenyerüket. Sajnos a megértésnek nyomát sem találtam a cikkben.

Az újság hasábjain is észrevételezték már a közismert szólás "kivillan a lóláb"-ra való átferdítését. Nos, ez az átferdítés nagyon jól érzékelteti a két hasonló helyzet közötti különbséget: ha a "lóláb kilóg", akkor már mindenki előtt világos a lólábbal kapcsolatba hozott személy valóságos szándéka, míg ha csupán kivillan az a lóláb, akkor még csak egy-egy véletlen elszólásból következtethet az, aki éppen odafigyel. A fent említett írásban ilyen kivillanások fedezhetők föl.

Első villanás. A cikk írója a tokaj-hegyaljai szőlészet-borászat sokadik tönkretételének értékeli azt az időszakot, amikor az emberek tömegének nyílt arra lehetősége, hogy szakmunkásnak, technikusnak, mérnöknek tanulva kiemelkedhessen a környezetéből és a diósgyőri iparban boldogulhasson. A szerző a problémát a szőlőmunkások tömeges elvándorlásában látja, és nem abban, hogy a Lenin Kohászati Művek kéményeinek füstje megváltoztatta volna Tokaj-Hegyalja mikroklímáját. Úgy tűnik, nem az a baj, hogy a biomassza erőmű a világörökségi terület védőzónájába tartozó Szerencsen épül, hanem az, hogy egyáltalán épül valami, ami a kiszolgáltatott szőlőmunkásoknak alternatív lehetőséget biztosít a megélhetésre. Ezt a "veszélyt" pedig tetézi még az elképzelés, amely szerint több hektáros üvegház épül az erőmű mellett annak hulladékhőjére alapozva, ahol több száz szakképzetlen munkaerő foglalkoztatására nyílik lehetőség. Ha a borászok a diósgyőri munkahelyek hajdani keletkezését sorscsapásként élik meg, akkor a világörökségre való hivatkozás csak ürügy! Ugyanúgy tiltakoznának, ha az erőmű Prügyön, vagy Tiszalúcon épülne meg.

A második villanás. Mi, szerencsiek, azt gondoltuk, hogy a cukorgyár bezárását követően a borászok belátják, hogy a környezeti hatás az erőmű megépítése után is kisebb lesz, mint a cukorgyár működése idején volt, így hát a tiltakozásukat befejezik. Egyesületünk 2007 decemberében javaslatot készített a világörökségi címben érintett 28 település számára a kezelési terv módosítására, amivel meg lehetne teremteni az összhangot a világörökségi cím és a térség szabályozott ipari fejlesztése között. A feldolgozott vélemények alapján 2008 márciusában felhívtuk a figyelmet arra, hogy az ellentétek élezése az egyébként is számos problémával terhelten megkapott világörökségi cím elvesztésével járhat. Akinek tehát tényleg fontos ez a cím, az nem szaladgál az UNESCO-hoz, hanem a békés együttélés módját keresi. A feszültség gerjesztése csak annak lehet az érdeke, akinek mitsem ér már a világörökség, ha a munkaerőpiacon ezzel együtt járónak vélt kiváltságait elveszíti.

Kuthi Csaba azt írja, hogy "ha a magterületet a műemléki épülethez, akkor az ütköző zónát a műemléki jellegű épülethez hasonlíthatjuk". Ennek analógiájaként mondhatnánk: "ha a világörökségi hatástanulmányt a törvény előkészítéséhez, akkor a világörökségi kezelési tervet a törvényhez, az építési szabályzatot a törvény végrehajtási utasításához hasonlíthatjuk." Már elkészült, de még nem került nyilvánosságra az UNESCO-nak küldött kormányjelentésben vállalt világörökségi hatástanulmány. Ezt kellene követnie a kezelési terv módosításának és elfogadásának az érintett települések által. Az így született kezelési terv "végrehajtási utasítása" lenne az építési szabályzat. Kuthi Csabának nem kellene csodálkoznia, amiért egyes települések nehezményezik, hogy az építési szabályzat készítői át akarják tőlük venni a törvényalkotói szerepet, mert előbb készítik el a végrehajtási utasítást, mint ahogyan a törvényelőkészítői munka befejeződött és a törvény megszületett volna.

Harmadik villanás. Kuthi Csaba azt tartja kívánatosnak, hogy a borból "tisztességesen, adóhivataltól, jövedéki hivataltól és munkaügyi hivataltól való félelem nélkül meg lehessen élni". De vajon mi félnivalójuk lehet a borászoknak ezektől a hivataloktól? Csak nem a jogi normák betartása alól kérnek felmentést a borászok?

Végül a negyedik villanás. A szerző sokkal több célzott támogatást szeretne a térség fejlesztésére. Persze azoknak, akik a szőlő- és borkultúra őrzői és hordozói századok óta. Számomra a cikkből világossá vált, hogy a borosgazdák a világörökségi címmel megszerezni vélt kiváltságaikat szeretnék megerősíteni, a világörökségi területtel pedig az elsőbbség jogán kijelölték territóriumukat, amelyből kiüldözik, aki oda betéved. Azt szeretnék, ha a hatóságok békén hagynák őket, s egyetlen feladatuknak azt tekintenék, hogy minél több támogatást adjanak nekik.

Bizony Kuthi Csaba cikkében annyiszor villan ki a lóláb, hogy már valóban azt is mondhatnánk, kilóg.

A szerző a Szerencsi Csokoládégyár ny. főmérnöke, a Szerencs és Környéke Fejlődéséért Egyesület elnöke