Precedens

Sok jel utal arra, hogy Terézváros önkormányzatánál elkövették azt, amivel most két egykori frakciót gyanúsítanak, vagyis a hűtlen kezelést a tulajdonában lévő Andrássy úti ingatlannal, bár az ilyen kijelentésekkel jobb óvatosan bánni.

Verók István szocialista polgármesternek ugyanis vannak érvei arra vonatkozóan, hogy miért adták el jóval a piaci értéke alatt a leromlott állagú épületet. És ezek az érvek megfontolandók.

Terézváros önkormányzata az értékesítés pillanatában adóssággal küszködött, és épp abban az évben járt le egy kötelezettsége: azonnal rá kellett volna költenie úgy egymilliárd forint körüli összeget az épület felújítására. Az adósságnövelést nem vállalták, ehelyett inkább eladták az épületet feleannyiért, mint amennyi állítólag a piaci értéke volt, azzal a kötelezettséggel, hogy a vevőnek kell állnia a milliárdos felújítást, illetve a lakók kiköltöztetésének hasonló nagyságrendű költségét. Az ügyészség kezdeményezésére a rendőrség meggyanúsította az ügylet idején regnáló MSZP- és SZDSZ-frakciót. Itt tartunk. Egyelőre nem lehet tudni, mi van a hatóságok kezében, esetleg egy körlevél arról, hogy valamennyi képviselő szavazza meg az eladásra vonatkozó előterjesztést, mert úgy mindenki jól jár, esetleg hangfelvétel arról, hogy a két frakció nevében tárgyalnak a kenőpénzről, még az is megeshet, hogy videofelvétel tanúskodik a hűtlen kezelésről - ki tudja? Abból, amit viszont biztosan tudni lehet, adódik néhány kérdés.

Lehetséges-e, hogy egy képviselő vagy képviselő-testület kárt okoz a településének, az eljárása mégis célszerű? A kilencvenes évek elején Balatonfűzfőn például az önkormányzat stratégiai döntést hozott arról, hogy fiatalokat csábít a településre. Kedvezményes áron értékesített telkeket, hogy ott építkezzenek. Ténylegesen kár érte a települést, hiszen jóval a piaci ár alatt értékesített területet, ugyanakkor Balatonfűzfő demográfiai összetétele - ez azóta bebizonyosodott - kedvező irányba mozdult. Hasonlóképp: tényleges kár érte azokat a kisfalvakat, amelyek az elnéptelenedéstől tartva egyforintos, jelképes áron kiárusították telkeiket, ugyanakkor a döntésük utóbb célszerűnek bizonyult. Kár éri azokat a városokat, amelyek adókedvezményt (esetleg többéves adómentességet) adnak azoknak a befektetőknek, akik betelepednek hozzájuk? Rövid távon nyilvánvalóan, hosszú távon bizonyosan nem.

Földtől elrugaszkodott dolog volna ezeket a nyilvánvalóan célszerű döntéseket összehasonlítani a terézvárosi, messziről is bűzlő történéssel? Épphogy nem az. Hiszen ha Terézváros precedensértékű abban a tekintetben, hogy teljes frakciókat lehet hűtlen kezeléssel meggyanúsítani - ezzel szinte eleve kizárva azt a lehetőséget, hogy vannak olyan képviselők, akik egyetértettek Verók érvelésével és célszerűnek tartották az önkormányzat eljárását, vagy egyszerűen csak hülyék -, akkor e ponttól kezdve bármelyik önkormányzat bármelyik képviselő-testületét eljárás alá lehet vonni célszerű, de az első pillantásra talán károsnak tűnő döntéséért. És ha már önkormányzatot lehet, akkor akár már a kabinetet is, szintén egy következő ciklus idején.

Sok múlik a terézvárosi ügyön. És az ember már nem is tudja, mit is kívánjon jobban: azt, hogy az ügyészségről és a rendőrségről bebizonyosodjon, hogy ha már ennyire veszélyes precedenst teremt, akkor azt okkal tegye, vagy azt, hogy bárcsak tévedtek volna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.