A gyűlölet árkai

Sokan érzik ma úgy: kísértet járja be Európát, a rasszizmus kísértete. Erről beszél ma Gyurcsány Ferenc, Martin Schulz, Franz Vranitzky azon a konferencián, amelyet az EP szocialista delegációja szervezett.

A szerző az Európai Parlament képviselője, a szocalista frakció romaügyi szóvivője

A rasszizmus, a vele sokban rokon sovinizmus, a nemzeti, faji előítélet egyúttal mindig bűnbakkeresés is. Menekülés a döntés elől, önön hibáink leplezése, gyengeségünk beismerése. Nem mi nem tudtuk megoldani a nemzetiségi kérdést - a nemzetiségek áskálódtak ellenünk, miattuk történik minden. Nem mi feledkeztünk meg a rendszerváltás lázában az utcára tett több százezres képzetlen tömegről - az ő lustaságuk az oka, hogy nem jutnak munkához, s húznak vissza minket a fejlődés útján. Nem működik a pénzpiac, a gazdaság, nincs rend a világban? A válság oka biztosan valamiféle titkos összeesküvés.

Az előítéletek forrása önnön szellemi renyheségünk. A kispolgár félelme, hogy túltekintsen saját portáján, pénztárcáján, családján, és próbálja megérteni azokat az összefüggéseket, amelyek a világot mozgatják. A kispolgári gondolkodást könnyű megérteni, egy kispolgárt könnyű megnyerni: a zsigerekre kell hatni, egyszerű választ kell adni bonyolult kérdésekre. Ne gondolkozz rajta, csak mondj igent! Masírozz végig az utcán, szöges bakancsod csapd oda az aszfalthoz, hadd dübörögjön, s érezzék benne az erőt. Lehetőleg ott, ahol szegények élnek, ijesztő és riasztó, számodra visszataszító nyomorban. Ők maradjanak nyugton, ne zavarják a köreidet. Ők egy más világ, amitől félsz, megérteni nem akarod, megváltoztatni lusta vagy. Inkább félemlítsd meg őket! A másokat. Akik eltérnek a szokásostól, az elfogadottól, az átlagtól.

De mi az elfogadott, az átlagos, a megszokott, mit tekintsünk normának? Könynyebb hamis etalont felmutatni, amihez mindenki kis torzításokkal, csúsztatásokkal odaigazíthatja magát - én is ilyen normális ember vagyok -, mintsem elfogadni, hogy valamennyien mások vagyunk. Az elfogadott normába belefér az erőszak, a gyűlölködés, a kizsákmányolás - civilizált keretek között. Csak abba a másikba nem. Vajon egy elmaradott afrikai országban létezik "fehérember-bűnözés"?

A rasszizmus, a faji és a vallási előítéletek árkai mind mélyebben szabdalják világunkat. Egy "iskolának álcázott" kilövőhelyről fellőtt, békés embereket gyilkoló rakétára egy iskolát szétromboló gyerekgyilkos bomba a válasz. Az eredmény mindenütt ugyanaz - ártatlan áldozatok százai. A helyzet abszurditásához nem fér kétség. Feszülő vallási és etnikai indulatok irányítják mindkét oldalt. A gettólázadások őrjöngését, a rendpárti fasizmust, a vallási fanatizmust és a türelmetlenül kenetteljes, jezsuita választ. Sokfélék vagyunk, s mindinkább azok is maradunk. Sőt, egyre jobban keveredünk, s a faji előítéletek abszurditását az élet realitása húzza keresztül. A rasszizmus és az előítéletek itt élnek bennünk. Akár beszélünk róluk, akár nem. S ha nem beszélünk, még tovább élnek. A téveszmékkel és hamis tanokkal együtt, amelyeket nem betiltani kell, hanem vitatkozni velük. A Magyar Demokratikus Charta azért alakult, hogy fellépjen a társadalmi kirekesztés, a rasszizmus és a szélsőséges eszmék ellen. Az Európai Chartát azért hívtuk életre az EU-ban, mert úgy láttuk, hogy felerősödik az erőszak, és járványként terjed Európában az a gondolkodásmód, amely kétségbe vonja a kisebbségek jogait, hogy egyenrangú polgárai lehessenek nemzetüknek. Legalább ebben legyen konszenzus, s a megkülönböztetés, a diszkrimináció elleni harcot ne fojtsák el a pártpolitikai csatározások. Mert ez nem hitbizománya egyik pártnak sem, s nem szabad, hogy azzá tegyék, kisajátítsák - sokkal fontosabb annál. Sanda szándékú az, aki erre játszik. Mint az EP szocialista képviselőcsoportjának romaügyi szóvivője minden kezdeményezésemre meghívtam politikai opponenseimet is. Örültem, ha eljöttek - többnyire nem jöttek. Megtiszteltetésnek éreztem, ha visszahívtak - ritkán hívtak.

A hamis mítoszok helyett a másság teljes emberi és kulturális képeit kell felmutatni. A cigányprímás romantika helyett a valóságot. A hegedűvirtuóz Lakatos Sándortól az író Csalog Zsoltig, a festő Balázs Jánostól a futballista Farkas Jánosig, nem feledkezve meg arról a közegről, amelyből kinőttek. Nem zárhatjuk gettóba a magyar társadalom nagy csoportjait, s azt sem engedhetjük, hogy ők zárják önmagukat oda.

Ne féljünk a hangos kisebbségtől, bízzunk a csendes többségben. S abban is, hogy mind többeket tudunk megnyerni az ingadozók, a kételkedők közül, akik idővel gyarapítani fogják a támogatók táborát, s nem maradnak csendesek. Ne féljünk kimenni a város peremére, vagy azon túl, egy erdélyi faluba, ahol a rendőrök a lármázó romák közé lőnek gumitölténnyel, vagy az Andrássy útra, ahol a fajvédők utcakövekkel dobálnak, amikor kiállsz a melegek mellett. A kongresszusok, a konferenciák hasznosak, de nem elegendőek. Jó törvények, polgári kurázsi, bátorság és személyes példamutatás kell a pogromra éhes Magyar Gárdával, a habzó szájú raszszistával, a tétlenkedő jogi csűrcsavarással, a szélsőséges politikával szemben. Európa nem tűrheti a hétköznapi rasszizmust. Nem is tűri.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.