Nem várt fordulatot hozott a közel-keleti helyzetben, amikor ifj. Hegedűs Lóránt, az ismert lelkész és mindenféle nemzeti kérdések avatott szakértője, Hamasz-elnök tüntetett a hétvégén Izrael budapesti nagykövetsége előtt. Ifj. Hegedűs természetesen nem a Hamasz nevű palesztin iszlamista mozgalomnak az elnöke, már csak azért sem, mert ennyire népszerű szervezet élére aligha kerülhetne, másrészt meg a radikális muszlim szervezetek szigorú vallási elvei sajnálatos módon nem engedik, hogy protestáns keresztény egyházi személyeket alkalmazzanak a felső vezetésben.

Ifj. Hegedűs és barátai nem véletlenül találták ki a Hamasznak rövidíthető nevet (Hazafias Magyarok Szövetsége, egyébként): gyakran fejezik ki szimpátiájukat az iszlám mozgalmak iránt, és ráadásul roppant szellemes dolognak tartják, ha egy Gáza-ügyi tüntetésre hívó közleményt a Hamasz nevében írhatnak alá. Természetesen leginkább az iszlamisták Izrael-ellenessége imponál ifj. Hegedűséknek, alighanem kissé irigyek is rájuk, vágyakozva tekintenek kelet felé, ahol nemhogy nem sikk, nem büntetendő vagy megvetendő cselekedet, de a társadalmi élet alapvető intézménye a folyamatos, hangos zsidózás. Ez idáig teljesen érthető és logikus.

Csakhogy a radikális iszlámnak van egy másik, Hegedűsék szempontjából sokkal kevésbé kellemes vonása, hogy tudniillik nemcsak a már említett kártékony, a magyarság, a palesztinság és sok más egyéb nép életére törő etnikai csoport kiirtását tűzte ki céljául, de meglehetősen kevéssé toleráns a keresztény vallás gyakorlóival, pláne prédikátoraival is. Mi több, kimondhatjuk, hogy a radikális iszlám halálos ellenségként tekint ifj. Hegedűs egyházára, vallására, országára, kontinensére. Bonyolódik. De lesz még bonyolultabb is.

A követség előtti tüntetők a magyar nemzet egykori nagyságát visszaszerzendő vagy legalábbis további pusztulását megakadályozandó szoktak még fölvonulni, tiltakozni, utcaköveket dobálni. E letűnt nagyság legfontosabb jelképe számukra az Erdéllyel, Felvidékkel, Délvidékkel és minden egyéb extrával fölszerelt történelmi Magyarország. Trianon a mai napig fájó seb mindannyiuknak. Ez is teljesen érthető, világos: ki ne érezné magát jobban egy közel háromszázezer négyzetkilométeres európai nagyhatalom polgáraként, mint egy kis országban.

Az már kevéssé szokott világos lenni, hogy ez az európai nagyhatalom ugyan az első világháború utáni párizsi békeszerződések (Trianon) nyomán szűnt meg formálisan, de nem ez okozta a vesztét. Az egykori Monarchia nemzetiségeinek öntudatra ébredése (kis nemzeti radikalizmusok keletkezése), és ekképpen az ország szétszerelése már évszázadokkal korábban elkezdődött. A radikális iszlám iránt rajongó radikális magyarok általában Erdélyt gondolják a legfájóbb veszteségnek.

Nos, Erdély sorsa valószínűleg épp egy XVI-XVII. századi radikális iszlám mozgalom működése nyomán pecsételődött meg: a Próféta hitét karddal és ágyúval oly hatékonyan terjesztő Oszmán Török Birodalom Szejdi pasa révén 1657 és 60 között rendezett kisebbfajta etnikai tisztogatást a Partium és Erdély területein, és egyes kutatók szerint a muzulmán hadak pusztítása akkora volt, hogy ekkor kerülhetett először kisebbségbe a magyarság Erdélyben.

Még hosszan lehetne sztorizgatni az iszlám és a magyarság történelmi kapcsolatáról, viszonylag kevés pozitív momentumot tudnánk fölidézni. Azt se felejtsük el, hogy a négyszáz évvel ezelőtti Oszmán Török Birodalom harcias és hullahegyeket gyártó vallása a mai iszlamizmushoz képest valami egészen finom csipkés, rózsaszín liberalizmusnak tűnhet.