Először rácsodálkozva, majd megdöbbenve, a végén felháborodva olvastam a Szűgyi Jerne Városszéli történet című (január 3.) cikkét. Rácsodálkozásom oka az volt, hogy mit keres egy 70-es, 80-as évekbeli írás a Népszabadságban? A felháborodás és megdöbbenés oka más, mert közben rájöttem, hogy napjainkban keletkezett.

A "kisegítős" meghatározás napjainkban már nem létezik. Ma már a nevelőotthonos intézményrendszer szervesen átalakult. Intézményeken belül családi csoportok jöttek létre, kisebb közösségekben családotthonok születtek. "A legjobb nevelőotthon sem közelítheti meg, nem pótolhatja a legrosszabb családot". Ezt az örök igazságot tanították már 25 évvel ezelőtt is a Gyógypedagógiai Főiskolán. Ez az alapigazság azóta sem változott. Nem tudjuk pótolni a szülőt, nem is dolgunk. Nem lehetsz "anya-apa" pótlék. Ha megpróbálod, nem ott a helyed. Vagy belebolondulsz.

Igaz, a nevelőotthonos gyermek nem kap ajándékot, de én itt nem a szülinapi, névnapi, karácsonyi ajándékra gondolok - mert mindezt megkapja. Büntetést kap, mert állami gondozásba kerül olyan bűnökért, amit nem ő követett el. Közben megkap sok olyan dolgot, amit nem tud értékelni. A nevelőotthonos "kisegítős" gyermek ebédje nem kicsi, megkapja a húst, a gyümölcsöt, ismeri az ebéd utáni édességet. Van saját játéka, saját ágya, néha saját kis birodalma. Új ruhát, új cipőt kap jár bábszínházba, moziba, játszóházba, bevásárlóközpontba, cirkuszba. Előbb és többet kap, mint a családban felnövő legtöbb gyermek. Egyetlen dolog hiányzik neki: a szülő. Az pótolhatatlan. Azért van mellette a gyermekfelügyelő, a nevelő, a pszichológus, hogy enyhítsen ezen a fájdalmon. A hiányt nem pótolhatja. Ettől válik a nevelőotthonos "kisegítős" gyermek otthontalanná. A legfontosabb elem hiányzik az életéből - a család.

Az államilag kiépített hálózat, néhol jól, jobbára rosszul, de teszi a dolgát. Benne az elkötelezett gyermekfelügyelők, nevelők, pszichológusok, akik szeretettel, odaadással odarakják magukat nap mint nap, sokszor saját családi békéjüket is feláldozva. Nem sírnak, nem tárják szét a karjukat tehetetlenségükben - dolgoznak. Mert szeretik a "kisegítős" gyermekeket.

Wolf Irén

Budapest