Azt Izraelben és az Egyesült Államokban is cáfolták, hogy a gázai hadműveletre engedélyt kértek, illetve adtak volna. De erre nem is volt szükség. Pontosan lehetett tudni, hogy George W. Bush elnökké választása óta Amerika gyakorlatilag mindennel egyetért, amit Izrael biztonsági érdekeire hivatkozva tesz. November eleje, a Demokrata Párt győzelme és az amerikai jobboldal súlyos veresége óta inkább csak az volt a kérdés, hogy Izrael a stratégiai ellenfél Irán, vagy a közelebbi, de összehasonlíthatatlanul gyengébb ellenség, a Hamasz ellen kezd katonai akciót. Az előbbitől Ehud Olmert egyelőre elállt - vagy saját tábornokai vagy az amerikaiak érvei nyomán, de a legvalószínűbb az, hogy a kétfelől érkező intelmek együttes hatására. Ha az amerikai választópolgárok John McCaint juttatták volna a Fehér Házba, a gázai támadást nem kellett volna ennyire sürgősen megindítani, elvégre a katonai helyzet önmagában ezt nem indokolta. Obama a kampány során azt ismételgette és emellett azóta is kitart, hogy Izrael továbbra is számíthat az USA támogatására, ám a Közel-Keleten úgy vélik, ez aligha lesz ugyanolyan, szinte feltétel nélküli, mint volt az elmúlt nyolc évben.

Hasonlóan nagy hatással lehetett az amerikai hatalomváltás az orosz-ukrán gázvitára is. Ez meglepő lehet, ha csak arra gondolunk, hogy az USA sem eladóként, sem vevőként nem érdekelt az eurázsiai gázpiacon. De az elmúlt két évben Washington annyira aktív volt a kérdésben, hogy nem volt kétséges: saját stratégiai érdekeit látta veszélyben. Amerikai szempontból egy pillanatig sem az volt központi kérdés, mennyiért kapja az európai (benne a magyar) fogyasztó az energiát, hanem az, sikerül-e még visszább szorítani Oroszországot, véglegesen a Nyugathoz kötni Ukrajnát, meglazítani a Közép-Ázsiát Moszkvával összekötő szálakat, és az egész tranzakció számláját kifizettetni az Európai Unióval. Már a nyári grúz kaland kapcsán is felmerült, hogy ki írta a forgatókönyvet, mert azt kevesen tételezték föl Mihail Szaakasviliről, hogy pusztán saját vakmerősége hívta ki barlangjából az orosz medvét. Most ugyanez a kérdés: vajon kapott-e Kijev bátorítást a konfliktus kirobbantásához, vajon tisztán saját döntés volt-e a Gazprommal való szembeszegülést lehetővé tévő, sok hónapos gázfelhalmozás, illetve ki mit tudott előre arról, mi készül Európában. (És miért nem szólt róla, hogy a Magyarországnál kevésbé előrelátó államok, például Szlovákia, Bulgária vagy Horvátország is fel tudjanak készülni a gázhiányra?)

Az eredményt tekintve mindegy is, hogy a Bush-kormányzat akarta még utolsó heteiben "lerendezni" ezeket a problémákat vagy mások vélték úgy, hogy jobbak a számukra kedvező végkifejlet esélyei, amíg a republikánus adminisztráció a helyén van. A holnap hivatalba lépő amerikai elnöktől a külvilág sok minden más mellett azt is várja, hogy ne szítsa, inkább csillapítsa mások forrófejűségét. Ha másként nem, saját példájával.