Kecskéjük és tehenük is van - azoknak a tejét isszák, de sajtot, túrót is készítenek belőle. A tojás a tyúkjaiktól való. A fűszereket is ők szárítják, a tormát otthon reszelik, mustárt is magból darálnak. Teának a közeli erdőben, réteken gyűjtött fodormentát, borsmentát, kakukkfüvet, kamillát főzik. A boltba legfeljebb sóért, cukorért, kávéért mennek, és a háztartási vegyszereket szerzik be ott. Ezen a vidéken ez így természetes.

A gazdasági válságra hivatkozva Magyarországon is egyre többen emlegetik az önellátást mint lehetséges menekülési útvonalat a vészterhesebb időkben. Egy magazin például nemrég fotókat közölt dizájnos tyúkketrecekről, amelyek akár a lakásban is lehetővé tennék a baromfinevelést. Milyen pompás reggelekre ébredhetnénk, a rántottának való friss tojás csak karnyújtásnyira van tőlünk!

A valóság azonban az, hogy ma már a vidéken élők is egyre kevésbé képesek az önellátásra. Felnőtt egy generáció, kertjük - ha van egyáltalán - inkább tujával, puszpánggal, mint zöldséggel van beültetve. A veteményes helyén mediterrán utánérzéseket sugárzó teraszok díszelegnek, a modern nemzedék ásás, kapálás helyett legfeljebb a fűnyírás rejtelmeivel ismerkedik.

Egy néhány évvel ezelőtti felmérés szerint a magyar gyerekek közül ma sokan úgy vélik, hogy a tehén lila, hisz ilyen színűnek látják a tévéreklámokban. A retekről azt hiszik, hogy piros bogyó, és nem a föld alatt, hanem a növény levelei között kell keresni.

Nem gondolom, hogy mondjuk a pesti panelházak erkélyét ezentúl nem ruhaszárító állványok és műanyag székek, hanem borsóültetvények ékesítik majd. De akinek van pici telke, földje, az tudja: a drágán vett bolti krumpli helyett szebb is, finomabb is az otthoni, ráadásul vegyszer se kerül bele. Sokak számára csábító, hogy a málnát nem a szupermarketek fagyasztóiból, hanem nap érlelte bokrokról csipegetheti.

Az idevezető út nem könnyű. De haladni akár tyúklépésekkel is érdemes. Válság idején különösképpen.