A kormány lépéskényszerben van, miközben felelőssége nagyobb, mint bármikor. Tegyük hozzá: az MSZP és a magyar baloldal a gazdasági válsággal politikai lehetőséghez jutott. A krízis felülír minden korábbi tévedést és retorikát; a krízis biankó megbízást adott a kormánynak. Új játék kezdődött, új lapokkal. Blöff nélkül. Kormánypárti oldalról nézve eljött az a pillanat, amikor - pártszempontból - elfogadható kockázat vállalásával tehetők meg azok a lépések, amelyeket a rendszerváltás óta egyetlen politikai alakulat sem volt képes vagy elég bátor megtenni.

Hisz régóta tudjuk: az első ciklusban egy kormánypárt mindig csak egy dolgot akar. Egy második ciklust.

Az MSZP-nek el kell fogadnia: 2010 után a jelenlegi trendvonalak meghosszabbítása alapján nem a baloldal fogja majd a kormányrudat. Így az esélytelenek nyugalmával, politikai lelkiismerete alapján töltheti meg tartalommal a hátralévő bő egy évet.

Furcsa, de a metsző recesszió kegyelmi állapotot hozott. A Gyurcsány-kormánynak ideje, jogosítványa és - a 2010-es választási esélyeket számba véve - pártérdeket felülíró lehetősége is van arra, hogy elindítson néhány messzire mutató mozgást. Akár olyanokat, amelyek szimbolikus erővel a társadalmi rutinokon változtatnak. Adott a lehetőség a túlburjánzott és mindent fojtogató önkormányzati polip megnyirbálására - erre a Fidesz is hajlani látszik, Budapesten mindenképpen -, a segélyezési rendszer társadalomnevelő korrekciójára, hogy egyéni és pártérdekeket túllépve rendezzék a kisebb parlament és a választási rendszer ügyét, vagy hogy az esetleges szavazatvesztést figyelmen kívül hagyva végre kimondják: nincs alanyi jogon járó családi pótlék. Mert nincs vesztenivaló. Megindítható a nyugdíjrendszer rendszerváltás óta gyávaságból halogatott fájdalmas korrekciója.

Kétségtelen, hogy a miniszterelnök - és vele áttételesen a kormánypárt - hitelessége megkopott. Köszönhetően téves, olykor kapkodó megoldásoknak, de legalább ilyen mértékben a Fidesz szívós, ám felelőtlen magatartásának. Mára oda jutottunk, hogy ha Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök saját kezűleg faragná ki erdélyi bicskával Wass Albert szobrát a Kossuth téren, másnap reggelre lebontanák, mert ő csinálta. A szándék nem számít. Félő, hogy a többség a recesszió okainak és következményeinek valódi mélységét sem fogja tudomásul venni. Hagyományosan utáljuk ugyanis a keserű pirulákat, hiszen nyeltünk éppen eleget, s most pláne elutasítunk minden kezelést (még diagnózist is), mondván, a romlást maga az orvos okozta.

És mégis kegyelmi állapot ez. A népszerűtlen döntések meghozatala egyszerre kényszer és vissza nem térő lehetőség.

Erről szólt Balatonőszöd is. Hogy vége a hazugságnak. Immár nem csak a szocialisták számára.