Az antikorrupciós harc állása
A szerző jogász, az Antikorrupciós Testület volt tagja
A korrupció elleni fellépésnek - némileg egyszerűsítve - két eltérő módszere van. Az AKT szerint "a rendszerváltozástól kezdődően mind ez idáig a korrupció leküzdése Magyarországon átfogó keretek rögzítése nélkül, változó intenzitással folyt. A korábbi évek döntéshozói elsősorban a korrupciós tünetekre koncentráltak, illetve jellemzően jogalkotási eszközöket alkalmaztak". Ezzel szemben a testület által már 2007 végén kidolgozott és a kormány által mindeddig el nem fogadott Stratégia másik módszert ajánl, mely szerint hosszabb távú stratégiát kell kialakítani, meghatározva a korrupció elleni fellépés kereteit, céljait, prioritásait és lehetséges eszközeit.
A korrupció elleni fellépést csak rövidtávú kormányzati propagandacélnak tekintő politikára az elmúlt évtizedben látványos példák sokaságát láttuk, amik közül a terjedelmi korlátok miatt csak kettőt említek.
A normális döntéshozó ezen adatok ismeretében elkezdené elemezni, mi az oka annak, hogy ez a máshol jól működő intézmény nálunk teljességgel alkalmatlannak bizonyul rendeltetésének betöltésére. Ehelyett a magyar törvényhozás a vagyonnyilatkozatok körének ismételt kiterjesztéséről dönt.
| Az egyik a vagyonnyilatkozatok ügye. A politikusok és a közhivatalnokok vagyonnyilatkozatai a nemzetközi gyakorlatban hasznos eszköznek bizonyulnak a korrupció megelőzésére és felderítésére. Ám, ha megnézzük a magyar gyakorlatot, elképesztő adatokkal szembesülhetünk. Jelenleg a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségről 22 hatályos törvény rendelkezik. Bírák, közhivatalt betöltők, parlamenti és önkormányzati képviselők, polgármesterek, az egymillió forintot meghaladó egyedi állami vagy önkormányzati támogatásokról való döntés-előkészítésben, döntéshozatalban részt vevő, valamint a támogatások felhasználásával történő elszámoltatást végző személyek; emellett a többségi állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek vezető tisztségviselői és felügyelőbizottsági tagjai kötelesek évente vagyonnyilatkozatot tenni. Ráadásul mindezek hozzátartozói is öt évre visszamenően kötelesek elszámolni vagyonmozgásukkal. Az Országgyűlés egyre több törvényben terjeszti ki a nyilatkozattételi kötelezettséget. | |
| Az évenkénti vagyonnyilatkozat célja, hogy kiszűrje az esetleges illegális vagyongyarapodást. Az AKT-nak adott kormányzati tájékoztatás szerint a tavalyi év közepéig mintegy négyszázezer vagyonnyilatkozat készült el, tehát a magyar lakosságnak 4 százaléka készített vagyonnyilatkozatot, annak bevezetése óta. A nyilatkozatok alapján 7 (nem tévedés: hetes!) esetben indult vizsgálat, törvénytelen vagyongyarapodást pedig egyetlen esetben sem állapítottak meg! |
Hasonló jelenséggel szembesülhetünk a büntetőjogi lépések esetében is. Nyilvánvaló, hogy a korrupció nem azonosítható a büntetőjogilag is szankcionált magatartásokkal, de az is egyértelmű, hogy ezek képezik a korrupció legsúlyosabb eseteit. Az elmúlt időszakban számos szigorítást hajtott végre a törvényalkotó a büntető jogszabályokban, súlyosabb büntetéseket írt elő, büntetendővé tette a feljelentés elmulasztását ebben a körben, lehetővé tette a hatósággal együttműködők büntetlenségét stb. Eközben a jogalkotónak semmilyen adat nem áll rendelkezésére arról, hogy ezeket az intézkedéseket milyen gyakran alkalmazzák, vagyis beváltották-e a hozzájuk fűzött reményeket. Azért a rendelkezésre álló statisztikák is sokat elárulnak.
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala által összeállított statisztikából kiderül, hogy a vesztegetések esetén - 2006-ban és 2007-ben - pénzfőbüntetés kiszabására meglehetősen gyakran, 354 esetből 50, illetve 241 esetből 49 esetben került sor, vagyis az ügyek 14, illetve 20 százalékában. Ez azért meglepő, mert e bűncselekmény esetén a törvényfőszabály szerint szabadságvesztés alkalmazását írja elő, és pénzfőbüntetés csak az enyhítő szakaszok alkalmazásával szabható ki. A végrehajtandó szabadságvesztések száma rendkívül alacsony, a felfüggesztett büntetések alkalmazása jellemző.
A magyar bíróságok részéről visszafogott lelkesedés tapasztalható az elkobzás, vagyonelkobzás alkalmazása iránt. A vizsgált években vesztegetés vagy befolyással üzérkedés miatt nagyon ritkán került sor elkobzásra, vagyonelkobzás pedig 2006-ban egyáltalán nem történt, noha az ilyen típusú ügyekben a jogerősen elítélt felnőtt korúak száma meghaladta a 350 főt.
Csak az nem látja, aki nem akarja, hogy amíg ezeken a területeken nem történik áttörés, addig a korrupcióellenes fellépések csak költséges és kevés hasznot hozó látszatintézkedések maradnak. A kampányfinanszírozás és a közbeszerzések esetében a változás szükségességét már annyiszor leszögezték, hogy azt felesleges ismételni. Ugyanakkor jól látható, hogy a helyzet változatlanságában a politikai és a gazdasági elit jelentős része olyannyira érdekelt, hogy ez az érdekeltség mindig felülírhatja a polgárok közösségének, a társadalomnak a hosszú távú érdekeit.
| A ténylegesen megtörtént vesztegetésekhez képest az az évi 240-350 ügy, amely bírósági szakaszig jut, elenyésző kockázatra utal. Az ítéletekben megjelenő joghátrány kockázata ugyancsak eltörpül az elérhető haszon mellett. Az egyes ügyekre kiterjedő alapos kutatás valószínűleg arra a következetésre jutna, hogy a baj forrása nem is az enyhe ítélkezési gyakorlat, hanem az a tragikus tény, hogy a bűnüldöző és igazságszolgáltató szervek az esetek döntő többségében csak pitiáner vesztegetéseket tudnak leleplezni. Vagyis a bíróságok elé kerülő kevés ügy nagy része is inkább kis összegű korrupciót takar. Minél nagyobb volumenű az ügy, annál kisebb a lebukás kockázata. | |
| Az általunk kidolgozott és méltatlanul mellőzött Stratégia szakítást javasol a fenti két példán keresztül bemutatott gyakorlattal, és világos prioritásokat fogalmaz meg: 1. a párt- és kampányfinanszírozás átláthatóbbá tétele; 2. a közbeszerzési folyamatok átláthatóbbá tétele; 3. a fejlesztési támogatások tiszta és átlátható felhasználása; 4. a korrupció visszaszorítása a hatósági engedélyezési eljárások során. |
Mint azt a Stratégia leszögezi: "szinte minden nemzetközi szakértő, illetve valamennyi újabban készült tanulmány szerzője egyet ért abban, hogy Magyarország esetében a következő hét év legnagyobb antikorrupciós kihívásaként az Európai Unió által programfinanszírozás formájában biztosított pénzügyi támogatások tiszta, átlátható és eredményes felhasználása jelentkezik. A forrásokhoz való hozzáférés tudománya a rendszerek bonyolultságára tekintettel csak egy viszonylag szűk réteg kiváltsága, amely monopol-, illetve kartellszerű helyzeteket teremt a hazai támogatási piacon. A források felhasználása emellett túlnyomórészt közbeszerzési eljárások lefolytatását követően történik, amely ismét jelentős és folyamatos korrupciós veszélyt jelent a támogatásfolyósító rendszerek árnyékában".
E szűk réteg kiváltságai láthatóan 2008-ban is nagyobb védelmet élveztek, mint a többség érdeke. Ugyanakkor ezen érdekcsoportoknak és képviselőiknek is érdemes azon elgondolkodni, hogy az egész elit hitelvesztése olyan anarchikus állapotokat hozhat létre, amilyeneket az elmúlt hetek görög válsága produkált, rosszabb esetben pedig a gyűlöletre uszító szélsőjobboldal megerősödését eredményezi.
