Mintha az elbocsátás lenne az egyedüli gyógyszer, mert szinte versengnek egymással a cégek - óriások és törpék egyaránt -, hogy ki küld el több embert. Nemcsak nálunk, sőt mintha a fejlett országokban, élükön a szabadpiacot eddig egyedül üdvözítőként hirdető USA-val, nagyobb számban és gyorsabban dobnák ki az alkalmazottakat. Ebből a folyamatból azután kialakul egy pozitív visszacsatolásokból keletkező, legerjesztő spirális. Elbocsátanak az autóipari cégek, mert radikálisan esik a forgalom, velük együtt faragnak a létszámból szatellit bedolgozóik. Tömeges elbocsátások vannak az elektronikai vállalatoknál, mert erőteljesen csökken a kereslet az informatikai és a szórakoztatóelektronikai termékek iránt. (Nálunk a mostani karácsonyi vásárlási roham valami néplélek-hisztéria következménye - csak egy nap a világ! -, de mivel decemberben a már korábban legyártott készletekből vásároltak, 2009-ben feltehetőleg nagymértékben visszaesik majd a keresletben, és ennek következményeként a gyártás is.) Még riasztóbb a helyzet a nagy munkaerőlétszámmal, alacsony képzettségű tömeggel dolgozó építőiparban, amely az ingatlanpiac megingása következtében alaposan megroggyant. Az építőipar leépülése magával rántja az anyagtermelő, a felszerelésgyártó és a szállítási ipart is. Zuhan a kereslet a turisztikai, a vendéglátó meg a kulturális ágazatokban, elvégre lakni, enni mindig kell, a közüzemi díjakat is ajánlatos fizetni, mert lekapcsolnak a szolgáltatásokról, ám az utazást, a szórakozást el lehet halasztani jobb időkre.

A spirál tekeredik, az elbocsátott emberek még kevésbé fognak autót, házimozit, tévékészüléket, egyéb háztartási csodákat vásárolni, tehát még tovább csökken a kereslet, még több embert bocsátanak el - és a spirál egyre gyorsulva pörög lefelé.

Hol lehet ezt a folyamatot elvágni? És hogyan? Olvastam a minap az egyik újságban egy roppant bölcs kijelentést: "olyan gyártásokat kell idehozni, amiknek nagy az élőmunkaigénye". Akárki mondta, rettenetesen rosszul gondolja, és nagy baj, ha hatalma is van tévedése érvényesítésére! Meg kell őriznünk a magas technológiai kultúrát, mert csak ez viszi előre az országot. Az ún. csavarhúzóüzemek (ahol elegendő a tanulatlan és többnyire motiválatlan dolgozó minimális tudása) mély csapdát jelentenek. Az ilyen üzemet akár egy nap alatt tovább lehet vinni, hiszen kétszáz vagy kétezer kilométerrel odébb még olcsóbb az alacsony szintű munkaerő. Akkor már hasznosabb lehet átmenetileg, kivezető útként az időleges munkaidő- (és persze bér-)csökkentés vállalása, a szolidaritás, a belátása annak, hogy most nem követelőzünk, ez nem alkalmas idő a sztrájkokra, a fizetések javítására. (Bizony hasznos lenne, ha egyes túlsúlyos szakszervezeti vezető urak és hölgyek is elgondolkodnának ezen a világszerte felismert lehetőségen.) Még mindig kifizetődőbb kevesebbért dolgozni, mint elveszíteni a munkahelyet.

A válság az USA-ból indult, valószínűleg ott is fog lecsengeni legelébb. Részint, mert a nagy országnak nagy a gazdasági ereje, másrészt, mert új kurzus kezdődik Obamával. Az új elnök Lawrence Summers egykori pénzügyminisztert, harvardi professzort, a Világbank vezető közgazdász elemzőjét választotta gazdasági főtanácsadójának, s abban máris egyetértenek, hogy mielőbbi keresletélénkítésre és állami beavatkozásokra van szükség. John Maynard Keynes professzor minden bizonnyal mosolyogva adja áldását rájuk az égből.

Milyen lépéseket tehet Magyarország, ez a kicsi, nyitott gazdaságú és a pénzügyi egyensúlyát éppen helyrebillenteni próbáló ország annak érdekében, hogy enyhébb ívű és gyorsabb lefolyású legyen nála a válság? A rosszul, előrelátás nélkül működő, hazardírozásukkal a válságot kirobbantó bankokat, befektetőket, biztosítókat, egyéb pénzügyi intézményeket szerte a világon már jócskán megtámogatták és támogatják a kormányok az adófizetők pénzéből. No, persze nálunk is. Sokkal nehezebb a megzökkent reálgazdaság stabilizálása, és újból - legalább szerény - növekedési pályára állítása. A legkézenfekvőbb lépés az infrastrukturális rendszerek fejlesztésével megrendeléseket és ezzel munkahelyeket teremteni. A munkához jutó embereknek nem kell a költségvetésből segélyt fizetni, ellenkezőleg, ők fizetnek be adókat, járulékokat. Többet is fogyasztanak, ezáltal új munkahelyek létrehozását segítik, miközben a befolyó áfa is emelkedik. A lefelé görbülő spirál új, felfelé kanyarodó pályára áll - és máris indulhat egy új ciklus. Lényeges hasznot hozna ez a megoldás, minthogy infrastruktúránk amúgy is jelentős fejlesztésekre és pótlásokra szorul. Jól tudjuk például, hogy egy-másfél évtizeden belül a hazai villamosenergia-rendszerünkben mintegy hatezer megawattnyi teljesítményt kell pótolnunk, kiváltanunk. Az úthálózatunk az elmúlt fél évtized nagy építkezései ellenére további bővítésre szorul, főleg az alsóbbrendű utakat kell sok helyen javítani, megújítani. Nagyon lényeges haszonnal járna, ha előrelépnénk az öntözés fejlesztésében, különösen a kiszáradással fenyegetett alföldi hátságon. Folytatni kell az árvízvédelmet, aminek járulékos haszna, hogy viszonylag nagy létszámú alulképzett ember juthat munkához.

És a lényeg: mindezt nem csupán költségvetésből kell finanszírozni, mert akkor újra megbillenhet a pénzügyi egyensúly. Hanem hogyan? A privát szférával közösen, PPP-struktúrában. Amihez viszont vonzó jogszabályi és adózási hátteret kell teremteni. Kétségtelenül lényeges és előremutató kormányzatunk eltökéltsége, hogy segít a körbetartozások feloldásában, főleg a többnyire - és nem csak válság idején - likviditási gondokkal küszködő kis- és közepes vállalatok (kkv) esetében. Ám ne feledjük, a gazdaság meglendítése elsődlegesen a nagy (többnyire multinacionális) vállalatok kezében van, a kkv-k csupán rásegítők, kiegészítők.

A nagy (óriás)vállalatokkal pedig elérkeztünk a növekedés beindításának leglényegesebb eleméhez: a műszaki megújuláshoz, a csúcstechnológiák alkalmazásához, az innovációhoz. A nagyok által meghonosított magas szintű technológiákról és szervezettségről semmiképpen sem szabad lemondanunk, mert ha újra beindul a gazdaság, éppen ezek a magas hozzáadott értékű ágazatok hozzák az igazi hasznot. Mintha villámgyorsan elfelejtették volna a tisztelt politikusok a tudásalapú társadalomról szóló, nemrég még naponta öblögetett jelszavakat. Elég egy tornádó, és máris lépjünk vissza! Előrelátó kormányzat e nehéz időkben nagyon figyel, hogy a tudományos kutatás és az eredményeinek hasznosítását szolgáló innovációs rendszerek nehogy károsodást szenvedjenek. Talán a legfontosabb az oktatás (főképp az alsó- és középfokú oktatás) és a kutatás színvonalának nem csupán megőrzése, hanem az emelése is.

Bízzunk benne, hogy az első pánik után a világban ügyködnek már a válság kezelésén, és remélhetőleg nemcsak a bankok megtámasztásán, hanem az új értéket létrehozó reálgazdaság, az ipari és a termelő szolgáltatások bekurblizásán is. Akkor pedig készen kell lennünk arra, hogy azonnal legyenek alkalmas szakembereink, nekilássunk lehetőleg új, modernizált, piacképes és piachódító termékek gyártásának. A pénzeket ugyanis lehet ide-oda rakosgatni, lehet csudára furfangosan spekulálni is velük (amíg a lufik ki nem pukkadnak...), de a pénz mögötti valós értékeket csak a termelő és szolgáltató ágazatok tudják megteremteni.

Szentgyörgyi Zsuzsa, villamosmérnök

-