Főleg azok után, hogy pár óráig most is úgy nézett ki: az adott ügyben a szokásos ügymenet szerint intéződnek majd a dolgok. Hiszen a múlt hét közepén még lógó orral tért haza Magyarországról Belgrád képviselője, és azzal az érzéssel, hogy a gázfrászos Budapest nemet mondott országának. Huszonnégy óra kellett ahhoz, hogy a politika szintjén leessen a tantusz, és rájöjjenek: itt nem puszta adásvételi kérdésről van szó. Hogy valójában miről is, azt - szerencsére - nem nekünk kellett megfogalmazni a külvilág számára; megtették ezt Belgrádban azzal, hogy elismerték: a magyar állam és a magyar társadalom nagyfokú együttérzésről tett tanúságot, amikor saját szorult helyzete ellenére talált módot a szomszéd kisegítésére.

Külön öröm, hogy a Szerbiába juttatott magyar gázmennyiség túlnyomó része a Vajdaságnak jut. Nyilván ez a körülmény is közrejátszhatott a budapesti döntésben, még ha ezt a kormány - érthető módon egyébként - nem is emlegeti. Mindenesetre e lépéssel sokkal hatékonyabban volt bizonyítható hazánk elkötelezettsége a délvidéki magyarok sorsa iránt, mint ezernyi ilyen tárgykörben született politikusi nyilatkozattal. Úgy is mondhatnánk: most ez volt a valódi, felelős nemzetpolitizálás.

Mégis, mindennek a kialakult helyzetben csak másodlagos jelentősége lehet a jó szomszédság, a humánum, a regionális, sőt az európai szolidaritás szempontjaival egybevetve. Ami igazán fontos: a zimankóban sok ezer lakás nem marad fűtés nélkül Szerbiában, Boszniában és Horvátországban - köszönhetően egy bontakozó európai összefogásnak.

Ez annál inkább rögzítendő tény, mert éppen a szolidaritás az, amiben e térség soha sem bővelkedett. A nemzeti gyanakvások, a virulens kisnacionalizmusok emberemlékezet óta mérgezik a régiót. Temérdek bajt, nyomorúságot zúdítottak már rá az egymásnak feszülő nemzeti, etnikai és vallási indulatok. Minden, ami ezt az állapotot enyhíti - feltétel nélkül üdvözlendő.

Ha minden igaz, lassan véget ér térségünkben a heveny gázmizéria. Hamarosan kezdődhet az eseménysor tanulságainak összegzése. Mindenekelőtt magának a régiónak lesz bőségesen feladata e tekintetben. Ami minket illet: talán most élnünk kellene azzal a lehetőséggel, hogy Szerbia a jelekből ítélve kicsit jobb szemmel, több bizalommal néz Magyarországra, mint eddig. Ez alkalmat kínálhat a kétoldalú viszonyban felhalmozódott problémák némelyikének közös újragondolására. Ám végre a régiónak is szembe kellene néznie bizonyos akut problémáival. Elsőként is talán azzal a kérdéssel: milyen intézményes megoldások lehetségesek az egyoldalú energiafüggőség lazítására, energetikai rendszereik összekapcsolására. Hogy kevésbé kelljen rettegniük attól, mikor kezdenek el újra játszadozni a gázcsappal Moszkvában és Kijevben.