Kicsit irigykedve olvastam az euró szlovákiai bevezetéséről szóló tudósításokat. Sok tekintetben nem szimpatizálok Szlovákia politizálásával, de a szlovák polgárok kitartása előtt fejet hajtok. Hogy miért? Erre álljon itt egy rövid családi történet.

Feleségem szülei Párkányban (Sturovo) élnek. Még Dzurinda miniszterelnöksége idején apósom beteg lett, ezért mentőautóval az érsekújvári kórházba szállították.
A mentősök indulás előtt figyelmeztették anyósomat, hogy vigyen pénzt magával, mert a betegszállításért fizetnie kell. Ez a kórházba való megérkezés után meg is történt, számla ellenében 400 korona körüli összeget fizetett. A műtétet és a kórházi kezelést követően gépkocsival mentünk Érsekújvárra apósomért. A zárójelentés kiadását megelőzően anyósom újra a „kasszához” járult, befizette a kezelési napokra számított önrész költségeit. Később még rendszeresen fizette a gyógyuláshoz szükséges gyógyszerek felírásakor a receptdíjakat is.

Tette ezt a szlovákiai átlagban értékelt kisnyugdíjasként, szó nélkül. És tette ezt rajtuk kívül még milliónyi szlovák polgár. A ma kormányon lévő akkori ellenzék nem gyűjtött népszavazásra hívó aláírásokat, nem szervezett országos tüntetést azon kormányzati döntések ellen, amelyek a fenti fizetési kötelezettségeket (és egyéb megszorításokat is) elrendelték. Szlovákia polgárai mondhatni keményen megfizették a jelenlegi gazdasági fejlettség árát, amit a nem emelkedő nyugdíjukon, fizetésükön és életszínvonalukon is megéreztek. Igaz, ezen szigorú reformok végrehajtása Dzurinda választási vereségét eredményezte, de szerintem Szlovákia polgárai most köszönettel tartoznak neki. Amennyiben le tudnánk vetkőzni trianoni fóbiánkat és a magyar politikusok tárházában találnánk alkalmas, normális egyedeket, abban az esetben tanulhatnánk a szlovákoktól (a szlovák és a magyar nemzetiségűektől egyaránt). Nem Ficónak és Slotának, hanem a szlovák polgároknak gratulálok sikerükhöz.

Orosz László
Kismaros