A kirívóan hiányos ismereteken alapuló, minden szakmai megfontoltságot nélkülöző írás megkérdőjelezi azok hitét, akik - alapozva arra a kivételes geológiai adottságra, mely szerint hazánk területének 70 százalékán Európa legnagyobb, páratlan minőségű termálvízkészlete tárható fel - kellő elhivatottsággal és hozzáértéssel azon munkálkodnak, hogy ezen nemzeti kincsünk biztosítson egy olyan tipikus magyar turisztikai kínálatot, ami behozhatatlan stratégiai előnyt biztosítva összetéveszthetetlenül jellemző országunkra. Rövidlátóknak nevezi a szerző azokat a hozzáértőket, akik képesek megítélni és felmérni azt, hogy honnan indult és hová jutott a ma már európai mércével is értékelhető, minőségi szolgáltatást nyújtó, közel hetven gyógyfürdőt, a több száz gyógy- és wellnesshotelt számláló hazai egészségturizmus, azokat, akik nem tartják kidobott pénznek azt az erre fordított 50 milliárd forintot, amely a kapcsolódó vállalkozások révén további 150-200 milliárd forint gazdaságélénkítő magánbefektetést is eredményezett.

Mindezt megcáfolhatatlanul bizonyítják azok a legegyszerűbben mérhető statisztikai adatok, amelyek a vendégéjszakák száma alapján Bükfürdőt, Hévízt, Hajdúszoboszlót és Zalakarost az első tíz leglátogatottabb városok közé sorolják hazánkban.

Azon fürdő- és szállodaépítményeket és építészeti megoldásaikat pedig, amelyeket hazánk legkiválóbb, közismert építészei, építőművészei fémjeleznek, jellegtelennek, sematikusnak ítélni nem kevesebb, mint a hozzánemértés felelőtlen megnyilvánulása. Az utóbbi évek fürdőfejlesztései építészeti újszerűségeit - köztük a hitelrontóan említett Büki Gyógyfürdő bővítését - ugyanis számos jelentős súlyú építészeti szaklap, évkönyv kiemelkedőként méltatja, egyes épületek pedig nívódíjban is részesültek.

Amennyiben tovább nézzük a hozadékleltárt, az is feltűnhet, hogy az utóbbi évek egészségturisztikai fejlesztéseivel párhuzamosan - feltehetően annak hatására - több forrás értékű szakmai és ismeretterjesztő publikáció, könyv jelent meg. A magyar balneológia nemzetközi elismerését, sikerét pedig az jelzi, hogy egy 145 éves múlttal rendelkező patinás francia szakfolyóirat 2008-ban 60 oldalas tudományos szakorvosi összefoglalót jelentetett meg a magyar vízgyógyászatról.

A megkérdőjelezhetetlen sikerek adta lehetőségek láttán, a termálvízen alapuló turisztikai termékeket kínáló és klaszterekbe szerveződő vállalkozások, intézmények, önkormányzatok túllépték a régiós korlátokat is, melynek egyik eredményes példája a 2001-ben megalakult Pannon Termál Klaszter, mely tagjai határon túli felkérésre már 2003-ban az Európai Unióba lépést megelőzve csatlakoztak ahhoz a három szomszédos országot érintő kezdeményezéshez, amelyik létrehozta Európában máig is egyedülálló modellként az European Spa World elnevezésű, elsődlegesen marketingcélokat kitűző és tengerentúli piacokat is elérő együttműködést.

Természetesen a magyar egészségturizmus fejlődési iránya helyességét vagy helytelenségét eldönteni, a versenyképességét vagy versenyképtelenségét korrekt módon megítélni csak a hasonlót a hasonlóval elv szem előtt tartásával lehet megkísérelni. Aki pedig az összehasonlítás buktatóit nem képes felismerni - mint ahogy az a cikkíró esetében is megtörtént -, az nagyot tévedhet, és az olvasót is becsapja, félrevezeti. Pedig nem kellene mást tenni, mint a helyszínen megismerkedni a szolgáltatások infrastruktúrájával, eszközeivel, kínálatával, humán felkészültségével, minőségével. Talán kiderülne az is, miért nem hagyják magára Büköt és Zalakarost fejlesztési elképzelései megvalósításában. Talán arra is fény derülhetne, míg az osztrák és a német "versenytársak" a hazai és az uniós adófizetők pénzét akár 90 százalékos mértékben is élvezhették, addig az említett fürdők csak 30 százalék "pluszpénzt" kaphattak az európai adófizetők pénzéből.

A tények elferdítése beláthatatlan következményekkel járó cselekmény, hiszen a magyar egészségturizmus jó hírének kockáztatására semmiféle megalapozott indíték nincs.

Dr. Németh István a Magyar Fürdőszövetség elnöke