Igaz, ez ügyben szilveszterkor már volt egy színpompás kavalkád a szlovák fővárosban, ez a mostani azonban kifejezetten az egyelőre még "eurótlan" szomszédoknak lett szánva, mintegy okulás végett. És hogy ők is közelről láthassák a szlovák csodát. Az érintettek a jelekből ítélve eleve nem lelkesedtek különösebben a beígért fiesztáért, némelyikük még távolmaradását is fontolgatta. Nem is csak azért, mert a régió általában sem szokott örülni egymás sikereinek. Hanem sokkal inkább a pozsonyi gesztus gyanítható mögöttes tartalma, netán a jelenlegi szlovák vezetéssel szembeni averziók miatt.

Aztán az élet mindent egy csapásra a helyére tett. A régióra zúduló gázkrízis végül is értelmet adott - vagy legalábbis adhatott volna - a pozsonyi V4-csúcsnak. Igaz, ennek eredeti forgatókönyvét félre lehetett tenni, merthogy a végső verziót Kijev és Moszkva írta meg a visegrádiaknak. E pakk súlyos, baljós tartalmú, megkerülhetetlen - viszont érdemivé tette a V4-ek pozsonyi összejövetelét.

Hosszú idő óta először történik ilyesmi egy visegrádi csúccsal. Mert hát (ha ezt nem is szokás bevallani), a szóban forgó találkozóknak legfeljebb hébe-hóba volt a legutóbbi években valós hozadékuk. Egy ideje a magyar-szlovák nyílt színi összezördülések jelentik az esemény csúcspontját a sajtó és a közvélemény számára.

Eredeti céljaitól messze került a V4 - csak hát a résztvevők maguk döntöttek így. A regionális szolidaritás és együttműködés erősítésében alig van már a fórumnak súlya, holott ezt annak idején éppen a közös fellépés kereteként képzelték el az alapító atyák: Göncz Árpád, Václav Havel és Lech Walesa. Most szinte minden érintett ország mintha kicsit lesajnálná a V4-et, mintha senki nem tulajdonítana neki különösebb jelentőséget. Így aztán nagyobb szabású közös vállalkozások, projektek alig akadnak - amik meg vannak, azok bizony többnyire elég csenevészek. A V4 eddigi története az elszalasztott lehetőségek történeteként is megírható.

Az egyik legnagyobb ilyen mulasztás az, hogy a szép szavakon kívül szinte semmi nem történt a régió energiarendszereinek összekapcsolásáért, a térséget észak-dél irányban átszelő gázvezeték megépítéséért. Pedig ennek szükségessége régóta nyilvánvaló, fel is vetődik az egymást követő összejöveteleken - csak éppen a kósza ötlet soha nem formálódott még egységes akarattá. Úgy látszik, a régióba irányuló orosz vezetékek csapjának elzárása kell ahhoz, hogy a térség kormányzatai rádöbbenjenek: országaik sok vonatkozásban azonos cipőben járnak, energiafüggőségük mindanynyiukat sebezhetővé teszi. A mostani orosz-ukrán vita hatását ezért a négy állam nagyjából azonos mértékben szenvedi meg.

A közös "gázfrász" talán együttes fellépésre, cselekvésre, a meglévő projektek leporolására buzdíthatja Prágát, Varsót, Pozsonyt és Budapestet. De vajon mi marad a mostani nekiszánásból, ha az orosz gáz ismét megindul? Úgy tetszik, nekünk - magyaroknak, cseheknek, lengyeleknek, szlovákoknak - néha tényleg Mohács kell.